Törött égbolt...

A Kiss-es buli után Hannát és Tomit elvitték a rendőrök, ahonnan Konrád hozta el őket, és hazavitte őket a házába, ahol most is vannak. Hanna bár részeg volt, annyira még nem, hogy ne emlékezzen a dolgokra... Viszont Tomi semmire nem emlékszik.

Tomi:
- Hanna?! - kiabáltam.
- Neked is jó reggelt... Mi az? - mondta fáradtan.
Át kellett gondolnom mit mondok... Valószínűleg a buliba összejöhettünk és idekerültünk, tehát nem akarom elcseszni az esélyeimet.
- Jó reggelt! - mosolyogtam. - Hogy aludtál?
- Borzalmasat álmodtam és amint látod, legurultam az ágyról és téged is magammal rángattalak... - nagyon furán nézhettem rá... - D-De-de-e é-én sajnálom nem direkt csináltam...
- Jaj nem baj, ne hülyéskedj már. Mit álmodtál?
- Már nem emlékszem, de tudom, hogy szörnyű volt. - mondta és ebben a pillanatban szorosan átölelt és a mellkasomra feküdt. Hú, jó volna tudni, mi történt és hogy hol vagyunk, de nem akarom megbántani.
Valaki kopogott.
- Na hallom fent vagytok, remélem kijózanodtatok már, reggel 8 óra van! - üvöltötte egy férfi át az ajtón.
- Igen, de... Hahó! Szétmegy a fejünk. Ne kelljen már haza mennünk ilyen állapotban! - kiabálta vissza Hanna nevetve.
Ki lehet ez? Hanna apja? Ahhoz túl fiatalos a hangja... Lehet a bátyja, de hát nincs is bátyja... Akkor... A pasija?!
Benyitott.
Magas, hosszúkás arcú, sötét hajú, borostás, a 20-as éveiben járó pasi volt.
- Nem akarom tudni hogy hogy kerültetek le az ágyról... - forgatta a szemét aztán folytatta. - Fél órátok van elkészülni! Kiderítettem a címeteket és elviszlek titeket. Mozgás!
- Fél óra?! A sminkemet annyi idő alatt csinálom meg... - morgott Hanna.
Feltűnően megköszörülte a torkát... Valamit üzenni akart vele Hannának.
A fél óra készülődésből, egy óra lett, mert elhülyéskedtük az időt. Elgyalogoltunk egy parkolóig, aztán egy kamionba szálltunk be.
- Ugye emlékeztek a tegnap estére? - kérdezte a csávó.
- Persze, Konrád, ne hülyéskedj, azért annyira nem voltunk ki, igaz? - mondta és kérdőn rám nézett.
- Minden egyes pillanatára. - mondtam és cinkosan rámosolyogtam Hannára aki visszamosolygott és a csávónak, akit kiderült Konrádnak hívnak, elkerekedett a szeme.
- Öhm... Ennek örülök, de azért ennyire nem volt jó... - jegyezte meg.
- Jaj már! Mindent neked köszönhetünk! Imádlak! - mondta Hanna és átölelte Konrádot és egy puszit nyomott a... remélem az arcára.
- Nagyon szívesen. Örülök, hogy összefutottunk. Most, hogy kiderült, te is errefelé laksz, gyakrabban összejárhatnánk. - mondta Konrád és megszorította Hanna combját... Mi ez itt?
- Kedves Tamás, akkor itt most ki is teszlek, mert ha minden igaz itt laksz, ugye? - kérdezte Konrád.
- Igen. - válaszoltam és már ki is pattantam a kocsiból és Konrád rögtön visszacsukta az ajtót, úgy, hogy mg el se tudtam köszönni.
Haza értem és anyut kerestem. A konyhában volt.
- Szia! Haza jöttem! - köszöntem.
- Szia! - meglepetésemre vigyorgott. - Gondoltam, hogy ma fogsz haza érni.
- Gondoltad?!
- Igen, hát én tudom, hogy Franciskával voltál ám.
- Ja, ja, ja tényleg. - vágtam rá. El is felejtettem, hogy ezt találtam ki.
- Na, menjél még pihenjél egyet, nagyon fáradtnak tűnsz. - mondta.
Bementem a szobámba és kidőltem.

Hétfő reggel van. A hétvégém otthon töltöttem, gépeztem, X-boxoztam, mindenféle hülyeséget csináltam.
Beértem a suliba, Roli és Franciska egymást ölelgették (úgy tűnik a buliba ők is összejöttek), mellettük pedig Balázs állt, aki a telefonját nyomkodta.
- Csá! - köszönt Roli és Balázs.
- Csá... Látom dúl a láv. - mondtam.
- Jaj ne is mond. Asszem lassan én leszek az egyetlen szingli a suliban. - röhögött Balázs.
- Ne hülyéskedj, az összes nő oda van érted, csak rájuk kell nézni. - mondta Roli.
- Ó, nézd jön a drágád... - mondta lesajnálóan Franciska.
Odafordultam. Hanna volt az, gyönyörű göndör hajjal és bordó ruhában, középen világosbarna övvel, és a szokásos fekete cipőjében jött ma is. Végem volt.
- Sz-szi-szi-szia. - nyögtem ki.
- Szia. Beszélhetnénk? - kérdezte komolyan.

 Tomi szakított Franciskával, még ha hivatalosan nem is, de elég egyértelműen tönkrement a kapcsolatuk. Mindenki elment bulizni a Kiss-be, ahol egy páran elvesztették a fejüket, és kicsit sokat ittak

Hanna:
Miközben Barbival sétáltam hazafelé, egyfolytában a ma történtekről beszélgettünk.
- Egyébként biztos nem jössz ma bulizni? - kérdezte Barbi. - Tomi is ott lesz. - tette hozzá.
- Nem tudom... Menjek?
- Még szép! Mégis mit gondolsz Alíz pletykálkodásával fogom magamat majd szórakoztatni?! Uh, még belegondolni is rossz. - összeröhögtünk.
Végül rábeszélt, hogy menjek, aztán elköszöntünk egymástól. Barbi elindult jobbra, én meg mentem tovább előre.

Készülődtem a nagy bulizásra. Kikentem magam, fel vettem egy extrarövid piros miniruhát, hozzá egy fekete flitteres magassarkút és el is indultam.
- Hannus! - rohant felém visítva Barbi és Alíz.
- Hali, lányok. Látom itt már javába megy a buli.
- Ó, de még mennyire. - mondta Alíz. - Gyertek csajok, igyunk valami erőset!
Leültünk a pulthoz és vártuk a három Fekete Abszintot.
- Ott van Tomi! - mutatott valahova a tömeg közepére Barbi, és próbált túlkiabálni mindenkit.
- Á, tényleg! Hannus, muszáj odamenned! - üvöltötte Alíz is.
- Dehogy megyek. Majd jön ő, ha akar. - mondtam.
Erre ittunk. Úgy konkrétan mindenre ittunk amire csak lehetett. Folyamatosan rendeltük az újabb köröket néha jagert, egy kis sört, meg úgy mindenfélét. Aztán befejeztük a folyamatos ivást, mert már az orrunkig se láttunk tisztán. Na jó, azért valamennyire igen, és ezért vettem észre, hogy Tomi itt ül mellettem.
- Hanna cicus... Baba... Szép vagy. M-m-ma. M-most, mint... m-m-mindig. - nyögte ki.
- Köszi. - az én hangom se lehetett valami meggyőző azt tudom, de Tomi már egyáltalán nem volt önmaga. - Tomi, jól vagy?
- Lennék. - mondta és rámvigyorgott.
- Lennél?
- Hanna... Táncolnál v-v-velem?
- Persze, de...
- Nincs de! - kiabálta vigyorogva.
Kimentünk a tömegbe. Valami megmixelt ismert popzene ment. Tomi magához húzott. Közel. Talán túl közel. Már azt is éreztem, hogy... Ó, ne.
- Tomi, ez kicsit kellemetlen nekem. - mondtam zavartan.
- Ugyan, miért? - kérdezte játékosan.
- M-m-mert... Mindegy. - dadogtam.
- Reméltem is.
Elképesztően szexin nézett ki. A kockás inge hanyagul lógott rajta, és alatta szürke kivágott póló volt, de nekem tetszett. Nem ismertem ezt az oldalát... Igaz, ez már nem is ő volt. Lehet már neki mindegy ki van vele, csak csaj legyen...
Amikor vége lett a zenének és épp indult a másik....
Elképesztően fura dolog történt.
Tomi megcsókolt. Egészen józan csóknak tűnt.
Ami még ennél is furább... Visszacsókoltam. A csók egyre hevesebb lett, egyre érzelemmel teli. Úgy csókolt, mintha soha nem akarna elereszteni. Fantasztikus volt. Egyszercsak abbahagyta.
- Gye...re. - lihegte.
Mindenkit leszarva kirohantunk a Kiss-ből. A rohanás nem sokáig ment, mivel a magassarkúmban lehetetlennek bizonyult. Végigröhögtük, csókolóztunk az utat, azt se tudtuk hova megyünk. A lábunkon nem bírtunk megállni, össze-vissza dülöngéltünk, ittuk a sört, amit kifelé menet csórt el Tomi Balázstól.
Fülsiketítő sziréna közelített felénk. Ledermedtem.
- Te jó ég! Most mit csináljunk? - cincogtam Tomi fülébe.
- Fussunk!
Elkezdtünk futni. Egy kicsit tudtam csak futni, aztán elestem. Tomi utánam kapott és közben véletlenül képen öntött a sörével. Rám jött a röhögőgörcs.
És ott ültünk a járda szegélyén. A vállára hajtottam a fejem. Fogtam a kezét.
Ezt az idilli pillanatot az orrunk előtt megállt rendőrautó rontotta el.
- Jó estét fiatalok! - mondta ingerülten a rendőr.
- Jó estét magának is kedves uram! Mi szél hozta? - kurjantotta Tomi. Megint elkezdtem idétlenül röhögni.
- Dülöngélő részeg tinédzserek, akik egy 5-10 perce rohantak ki a Kiss nevű szórakozóhelyről.
- Hát akkor további jó keresgélést, jó uram! Minket vár az édösanyánk. - továbbra is parasztosan beszélt. Én meg továbbra is röhögtem.
- Késő van már, nem vagyok vicces kedvemben. Mutassátok csak az igazolványokat! - mondta lesajnálóan a rendőr.
- Édösanyámnál van. Az életemre esküszöm, biztos úr! - mondta ártatlanul Tomi.
- Biztosan nála van... Mi lenne, ha most szépen velem jönnétek és felhívnánk a szüleiteket?
Ez már nem tetszett. Felálltam és a rendőr szemébe néztem, és egy erős varázslatot kezdtem el használni.
- Szerintem nincs rá szükség. - szóltam rekedten.
- Szerintem van. - mondta a rendőr, kicsit megszeppenve.
- Megmondtam, hogy nincs! Most pedig takarodjon! Esules de marfom ex ter! - és kész. Megvolt a varázslat. Remélem az alkohol nem okoz problémát egy varázslatnál.
Úgy néz ki, bevált. A rendőr beszállt a kocsiba és elhajtott. Aztán rájöttem, hogy Tomi mindezt látta és bocsánatkerőn ránéztem.
- Szép volt cica! Nem tudom, mit csináltál, de rendesen beszart. - röhögött. Vele nevettem.
- Hát...kösz. - motyogtam.
Magához ölelt, homlokon csókolt, és megkérdezte hova menjünk.
- Szerintem... - mondtam volna, de abbahagytam, mert megint szirénákat hallottam.
A rendőrautó ugyanott megállt ahol az előbb. De hát... A varázslat... Ó, a fenébe is a rohadt alkohollal!
- Mi lenne, ha most szépen velem jönnétek és felhívnánk a szüleiteket? - mondta megint. Ugyanaz a pasi volt.  Legalább most már tudom... Soha ne varázsolj részegen!
Bevonszolt minket a kocsiba és elmentünk az őrsre. Kiszálltunk, mindkettőnknek hátra volt szorítva a keze. Felvittek minket valami irodaszerűségbe, és egy idősebb, az ötvenes éveiben járó öreg pasas ült egy rohadt nagy asztalnál, aki épp telefonált. A két pofa aki a kezünket szorította hátra most is ott maradtak az ajtóban.
- Szervusztok. Mi a becses nevetek? - kérdezte kedvesen az öreg, miután letette a telefont.
- Jancsi és Juliska. - válaszolta Tomi és ásított. Megint kuncogni kezdtem. Normális esetben sosem nevetek ennyit, de a pia megváltoztat. Na, és Tomi is.
- Jó akkor téged egyelőre hanyagollak. Téged kicsi lány, hogy hívnak? - idegeskedett tovább a bajszos.
Megint rosszul fog elsülni a varázsigém... Nincs anyám... Mit csináljak?!
- Eszterág Hannának hívják. - mondta egy hang az ajtóból. Egy 20 év körüli csávó jött be. Ijesztően tejfehér szőke hajszíne volt... Olyan ismerős.
- Konrád! - üvöltöttem örömömben. - Hogy találtál rám?
- Ő kicsoda? - kérdezte ingerülten az öreg.
- Az unokatestvérem. Értem jö...Értünk jött. - helyesbítettem.
- Nyugodtan elmehetsz a fiatalemberrel, de a fiú itt marad. - közölte bajusz.
Rápillantottam Tomira, aki azt tátogta, hogy menj csak.
Utána segítségkérőn néztem Konrádra, aki rögtön vette az adást.
- Esules de itoles consal fer verté mar teo! A fiatalok velem jönnek, világos? - varázsolt Konrád. Hát, remélem ő nem volt részeg. Hihi.
- Viszlát! - mondta ledermedten a pasas.
Miután végre kint voltunk az őrsről, azonnal leállítottam Konrádot.
- Nem válaszoltál. Hogy találtál rám? Na, meg mi a fenét keresel itt? - kiabáltam.
- Hanna! Részeg vagy, ezt ne feledd. Egyébként meg, semmit nem tudsz rólam. Így azt sem tudtad, hogy egy ideje itt élek Budapesten, és a barátnőm az őrsön dolgozik és nála voltam bent. Felismertelek, így rögtön bementem, hogy megtudjam miről van szó. De, kedveském, holnapra úgyis mindent elfogtok felejteni, tehát akkor majd részletesebben elmagyarázom. - mondta bunkón.
Konrád épp egy kamionba készült beszállni. Elég idiótán nézhettem rá, mert megszólalt.
- Most meg mi van? Ezzel dolgozom. Kamionsofőr vagyok. Hármunknak pont elég.
- Aha. Mi van a kis barátnőddel? - ezúttal Tomi szólalt meg.
- Hát ha már így aggódsz, felhívtam, amint láttam, hogy itt van Hanna.
- Ó? - mondtuk egyszerre.
- Na, beszállás! - parancsolt ránk Konrád. - Ma este (már amennyi még az estéből hátra van) nálam alszotok, ameddig ki nem józanodtok annyira, hogy hazavihesselek titeket.
- Jé, tud jófej is lenni! - mondtam nevetve Tominak.
- Akkor lenne még jófejebb, ha nem vinne minket haza holnap másnaposan. - nyugtázta Tomi.
- Elég legyen! Az út további részében szeretném, ha befognátok. - üvöltötte. - Most pedig jöhet egy kis Guns'N'Roses!
Egy 10-15 perc múlva egy bevásárlóközpont parkolójába érkeztünk, ami a cég kamionjainak volt fenntartva.
- Nos, fiatalok, innentől gyalog fogunk tovább menni. Viselkedjetek normálisan! - mondta ismét a maga bunkó stílusában.
Tomi megfogta a kezem, ezzel is kisegített, hogy jobban tudjak menni. Konrád elkerekedett szemekkel nézett ránk elölről.
- Szóval ti jártok. Remek.
- Valami olyasmi. - mondtam.
- Akkor gondolom úgy jártok, hogy honlapra elfelejtitek? - kérdezősködött tovább Konrád.
- Remélem nem. - mondta Tomi.
- Szerintem nem. - mondtam vele szinte egyszerre és egymásra mosolyogtunk.
- Egy kicsit gáz valakivel részegen összejönni. Hanna, tudod, mivel játszol. - fordította komolyra a szót.
- Ja, lehet, és mi van a te kis barinőddel? Mesélj csak. - vihogtam. Aztán abbahagytam, mert rájöttem, hogy mit mondott azzal Konrád, hogy Hanna, tudod, mivel játszol, hiszen, beleszerettem, és ha ő nem, vagy ha holnapra egészen más lesz... Ó, istenem, bele se merek gondolni.
- Megvagyunk. Én rendesen választottam. Ő a házvezetőnőm lánya. - Házvezetőnő? Pff, jellemző. Csak rá kell nézni. Úgy beszél, mint egy milliárdos, közben kamionsofőr... De ki tudja, talán sokat keres... Hiszen házvezetőnője van.
- Értem. - mondtam.
Konrád egy kis kulcstartószerűséget vesz ki a zsebéből és egy gombnyomásra kinyitja a kaput. Egy kisebb kastélyszerű vajszínű épület van elöttünk. Eláll a lélegzetem. Hű.
- Szép kis kecó. - mondta egyszerűen Tomi.
- Kösz. - mondta Konrád, és elindultunk befelé egy folyosón, és kinyitott egy ajtót. - Ez az első számú vendégszoba. - szünetet tart, ránk néz, aztán le a kezünkre. - Biztos, hogy egy szobában akartok lenni? Nehogy sokkot kapjatok.
- Konrád... Egyértelműen együtt szeretnénk lenni. - mondtam.
- Legalább Hannát felismerem, de ha nincs mellettem,akkor valami ismeretlen szobában leszek... Egyedül?! Ezt nem gondolhatod komolyan. - röhögött Tomi.
- Jól van, jól van. Nyomás ágyba, gondolom már fáradtak vagytok. Most én nem tudok nektek ruhával szolgálni, de majd megoldjátok. Holnap körbevezetlek titeket, és ígérem mindent elmagyarázok. Jó éjszakát.
- Jó éjt. - köszöntünk el egyszerre.
Elkezdtem szorgoskodni, mint egy dolgozó méh, megvetni az ágyat, leporolni a polcot, rátenni a Tominál lévő  üres sörösüveget (nem is tudtam, hogy még nála volt), aztán még egyet akartam igazítani a párnák huzatján, amikor Tomi hátulról átölelt. Végigsimítottam a karján, aztán szembefordultam vele és csókolózni kezdtünk. Ledobott az ágyra rám feküdt, csókolóztunk, majd levetkőztettük egymást. Szeretkeztünk. Ő és Én. Nem használtunk semmit védekezésképp... Remélem nem lesz baj. Aztán elaludtunk.

Tomi megtudta, hogy boszorkány vagyok. Aztán elkezdett üvöltözni, mindennek elhordani. Aztán a sok vitatkozás után egyszercsak megölt. Leszúrt egy késsel. Meghaltam.

Úristen! Felültem. Ez csak egy álom volt. Olyan gyorsan visszaestem az ágyba, hogy legurultam az ágyról, és Tomit is magammal rántottam, akinek idáig a kezét fogtam, aztán a földön már elengedtem. Nem ébredt fel, csak nyögött egyet. Nincs energiám már visszamászni. Majd Tomi is megbocsájtja ezt nekem.

Arra ébredtem, hogy eszméletlenül fáj a fejem, és hogy bűzölög a hajam a sörszagtól, de mindenre egytől egyig emlékszem, és ez csodálatos!

    Hanna újra összebarátkozott Barbival, akivel általánosba legjobb barátnők voltak. Tomi úgy érzi elvetette a sújkot ezzel a féltékennyé tevős dologgal, mivel úgy érzi Franciska most teljesen beléesett, ezért muszáj lesz szakítaniuk.

Tomi:
Péntek van. Az előző napok elég nyomasztóan teltek, ahogy éreztem, hogy nem bírom tovább elviselni Franciskát. Ma este elmegyünk a Kiss-be bulizni, amit anyámnak úgy adtam elő, hogy Franciskához megyek (nagyon megszerette a csajt és tündérinek meg cukorpofikának találja [?] ). A Kiss az egy olyan hely, ahol 18 év alattiaknak egész nyugodtan kézhez adják az alkoholt és minden egyebet. Én egyszer mentem be, de 2 perc után már jöttem is ki, mert nem maradhattam ott csak Rolit meg Balázst kísértem el. Szégyen, hogy 16 évesen az anyuci pici okos kisfia szerepben ragadtam. Nem baj, ma este majd meglátjuk mi lesz.
Szokásos reggeli Franciska bekísérése... Folyamatos apró csókok nyomogatása a pofámba... És én mást szeretek. Aki ma is elbűvölő volt, napról napra egyre szebb. Fehér félvállas rövidujjúban volt hozzá egy piros szoknyával és középen egy hatalmas fekete övvel és a szokásos aranyos kis fekete balerinacipőjében. Túl sokáig néztem.
- Ömm... Tomi, mondani akarsz valamit? - kérdezte zavartan.
Aztán jött az, hogy kimondtam amit eddig szinte soha.
- Elképesztően gyönyörű vagy.
- Köszönöm, édes vagy. - mondta és megmutatta azt az elképesztően gyönyörű mosolyát amit annyira szeretek.
Kint a suli elött még elvoltunk egy kicsit, de Hanna csak egy rövid ideig maradt velünk, mert csatlakozott Barbiékhoz. Lehet, hogy végleg kilépett a társaságunkból...
Első óra biológia lett volna, de nem volt tanár és egy olyan tanár jött helyettesíteni, aki legnagyobb megkönnyebülésünkre bejelentette a szokásos szöveget, hogy foglaljátok el magatokat csendben és egész órán valamit irogatott tehát Franciska hátrébb ült mellém és Hanna... Hanna egyszerűen belerúgott a padomba, amitől kishíján rám és Franciskára borult.
- Mi a francot csinálsz? - kérdeztem eléggé hangosan ahhoz, hogy magunkra vonjam a figyelmet.
Riadt szemmel nézett ránk és láttam, hogy próbál megszólalni, de nem jött ki belőle egy hang se.
- Bocs. - nyögte és már ki is rohant a teremből.
Nem, ezt nem hagyhattam annyiban, valami van Hannával és nekem muszáj volt ezt vele megbeszélnem és utána mentem.
- Hová mész, mackó? - kérdezte kétségbe esve Franciska.
Anyád a mackó - gondoltam magamban.
- Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii? - visította hisztérikusan.
Ekkor jöttem rá, hogy ezt hangosan is kimondtam.
- Gyerekek, halkabban! - szólalt meg a tanár. De az ezután következőket már nem hallottam ugyanis kint voltam a folyosón Hannát keresve, de sehol sem találtam. Biztosan a vécébe rohant.
A lány vécé ajtaján dörömböltem és kiabáltam, mivel nem engedte el.
- Hanna gyere ki, beszélnünk kell!
- Hagyjál! - jött egy halk válasz.
- Gyere ki kérlek és mond el, hogy mi volt ez az egész!
Aztán kinyílt az ajtó, és Hanna sétált ki elém kisírt szemmel.
- Úristen! Mi a baj? - kérdeztem és megfogtam a kezét, amit rögtön elrántott.
- Semmi... Azt hiszem megőrültem.
- Miért?
- Azt hiszem beleszerettem valakibe, akit alig ismerek.
Ebben a pillanatban, ebben a szent és megismételhetetlen pillanatban kijött a helyettesítő tanár és ránk üvöltött.
- Most azonnal befelé a terembe! Senki nem engedte meg, hogy ti csak úgy kifáradjatok a teremből! - ezen muszáj volt elmosolyodnom, hiszen ahogyan mi kifáradtunk a teremből az egyenlő volt egy meteor becsapódásával.
A nap többi részében Hanna került engem és végig Barbival és Alízzal lógott. Miért csinálja ezt? Mi az, hogy beleszeretett valakibe akit alig ismer? Azt értem, hogy idegesíti, hogy Franciska akivel mindig együtt van leváltotta rám és ez most biztosan megviseli. De amit most csinál az nem normális.
A másik csaj aki egész álló nap rám se nézett, az az előbb említett Franciska volt, aki Rolit idegesítette a hülyeségeivel és gondolom ezzel az "Anyád a mackó"-s dologgal. Egy csapásra szétfoszlattam azt a szépen kialakult rózsaszín ködöt.
Ma suli után Balázs átjött, hogy majd ketten menjünk a Kiss-be.
- Most kajak kidobtad a kis ribancot? - röhögött Balázs miközben a nappaliban ült egy fotelban miközben én valami felvehető cuccot keresgéltem.
- Hát... Nem akartam, de megtörtént. Eddig se éreztem iránta semmit, lefeküdtünk, és ő már rögtön szerelmes lett.
- Nők. - mondta lesajnálóan. - Hé haver! Itt van a kanapén ez az ing, dobd magadra és húzzunk!
Egy piros-kék kockás inget mutatott amit eddig észre sem vettem. Felvettem, felpakoltam magam pénzel, végig mentünk a sötét utcákon és elénk villant a nagy csókos száj alá írva elegáns betűkkel, hogy Kiss.
Azt hiszem ez volt az utolsó dolog amire emlékszem. Most valami sötét helyen fekszem, valami rohadt hideg kövön és valami csaj van mellettem.

 Tomi tehát Franciskával jár. Nagyon szerelmesnek néznek ki kívülről, ami Franciskára igaz, de Tomira kicsit sem. Hanna egyedül maradt, mivel az akivel mindig lóg, faképnél hagyta egy pasi miatt. Ráadásul az egyik legjobb pasi miatt.

Hanna:
Olyan szépen éltem az életem. Eszembe se jutott suliba járni, dolgozni vagy ilyesmi. 2003-ban 85 évesen elhatároztam, hogy megpróbálok normálisan élni és rendesen megtanulok írni, olvasni. Mármint valamennyire tudtam, mert a mama megtanított, de hát az régen volt. Amikor mama és papa (aki szinte sosem volt otthon, ugyanis katona volt) meghalt 1940-ben, 22 éves voltam. Egyedül maradtam. Senkim sem volt. El kellett bújnom a világ elöl és elköltöztem egy elhagyatott kis faluba, ahol alig éltek 30-an. Találtam egy kis házat, ami eladó lehetett egy jó pár évtizede, de senki nem látogatta. A helyiek szellemháznak hívták. Tökéletes volt. 63 évig éltem ott. Sehova nem jártam, csak a szomszéd faluba élelemért. Folyamatosan a 22 éves külsőmet hagytam magamon, így amikor kiléptem az ajtómon hatalmas fekete csuklyában voltam. Mendemondák születtek rólam, ami apáról fiára, anyáról lányára szállt. A kísértetházba beköltözött egy szép, fiatal hölgy, akiből szintén kísértet lett és nem szabad megközelíteni, hozzászólni, mert a végén még belőle is kísértet lesz. Ez az én hibám volt. Élhettem volna normális életet, de a boszorkányságról semmit nem tudtam, csak annyit, hogy a szerelem halálos. Ettől rettegtem, hogy akaratom ellenére megtörténik. A többire magamtól kellett rájönnöm, különböző ősrégi könyvekből, amiket magammal hoztam. Ezért elhatároztam, hogy a kis falucskából, a határ széléről visszaköltözök a fővárosba. Megvolt a régi személyazonosságom, csak meg kellett újítani és egy új születési évet adni. Ami 1997 lett. Anyám neve is megvolt Eszterág Julianna, az eredeti neve. Saját magamnak kellett eljátszanom az édesanyámat és saját magamat is, egy hatéves gyereket. Bonyolult volt ez az ügy, de végül minden megoldódott és beírattam magamat egy általános iskolába. Innentől kezdve minden simán ment. A bökkenő az volt, hogy anyát és lányát soha nem látták együtt. Aztán megtanultam egyet s mást, hogy hogyan varázsolom magam mellé "magamat" úgy, hogy én irányítom. Aztán sikerült mindent megoldanom, a hat éves kislány aki voltam nőtt és nőtt, barátokat szerzett és teljesen elvegyült a többiek között. Azt hittem én maradtam az utolsó boszorkány a világon aki megtudta magát tartani, de egyszercsak... Összetalálkoztam anyám unokahugának a gyerekének a gyerekével. Egy srác volt az, egy távoli rokon, Konrád. Csak egyetlen egyszer találkoztam vele 2 éve és akkor beszélgettünk. Azt hangoztatta többször is, hogy boszorkánynak lenni egy áldás. Szerintem meg egy átok.
Levelet kaptam tőle, hogy hol és mikor találkozzunk. Azt, hogy honnan tudta meg a címem nem tudtam meg. Nagyon nem volt szimpi a csávó, hülyén beszélt, mert Bécsben nőtt fel. Királynak képzelte magát és bunkó is volt. Persze a 14 éves kinézetemmel beszélgetett. Azt tudta, hogy igazából idős vagyok, de amikor megmondtam neki, hogy 92, majdnem elájult. Pedig tudhatta volna... Aztán amikor magához tért megijedt és elrohant. Ő is boszorkány, illetve varázsló, de szerintem még nem jött rá hogy kell a kort, kinézetet változtatni. 18 éves volt és annyinak is látszott, hogy azóta mi van vele azt nem tudom, de nem is igazán izgat. Neki sincs senkije, meghaltak a szülei. Lehet, hogy halott, lehet hogy nem. Elég hülye vagyok... Ő az egyetlen rokonom és nem érdekel mi van vele...

 Reggel szerencsétlenül keltem fel. Tomiról álmodtam és Franciskáról, ahogy egymást babusgatva fekszenek a szép zöld réten, Alkonyat stílusban. Az álmomban még sokminden volt, de arra már nem emlékszem. Még jó.
Zoéval mentem ma reggel is suliba, végigröhögtük az egész utat, többek közt elmeséltem neki a hülye álmomat is. Persze ő elkanyarodott a vendéglátós suli felé, én meg mentem tovább a Benedek Elek Gimnázium irányába. A többieket már messziről kiszúrtam. Franciska a Tomikája nyakában csüngött és folyamatosan nyalták-falták egymást. Balázs valamit mutatott a telefonján Rolinak és ezen vigyorogtak. Amikor közelebb léptem megláttam, hogy meztelen csajokat nézegetnek. Hurrá.
- Hali. - köszöntem mosolyogva. Figyeltem Tomit ahogyan elengedi a csaját és végigmér engem. Pff ez a lesajnáló nézés... Attól még hogy casanova megkapta a legnagyobb ribancot, én meg egyedül vagyok, nem kell így rám nézni. Kinyújtottam rá a nyelvem, amitől gyorsan elkapta a tekintetét és fülig vörösödött. Így kell ezt csinálni Hanna!
Mindenki visszaköszönt, de a továbbiakban ügyet sem vetettek rám. A galambok ismét egymással foglalkoztak, Balázsék meg azzal voltak elfoglalva, amivel eddig is. Egy darabig néztem, hogy esetleg mondanak valamit, legalább egy "mizu"-t, de nem történt semmi. Kikerültem őket leültem egy lépcsőfokra és néztem az osztály másik párocskáját Márkot és Barbit, akik vitatkoztak. Barbi, Tomi , Franciska és Alíz volt az osztálytársam általánosban. Barbival nagyon jóban voltunk, de amikor gimisek lettünk összejött Márkkal, és velem szinte semmit sem törődött. Így a kis ringyóval, Franciskával kellett lógnom, mert a többiek még nála is borzalmasabbak voltak. De most, hogy végre láttam őket vitatkozni, jó érzéssel töltött el. Na, ez szemétség, de nem lehet minden kapcsolat hibátlan.
Barbi sírva rohant el Márktól aki odament Csabához és Évihez és velük lógott tovább. Ahogy Barbi előtt is volt. Figyeltem ahogy a ribanc társaság is el van, a Csaba társaságot, az én egykori társaságomat, és egyszercsak azt vettem észre, hogy Barbi is a lépcsőre ült, távolabb tőlem, de szerintem észre sem vett.
- Szia Hannus! - mosolygott rám. Hannus?! Rég nem hívott már senki így...
- Szia Barbi. - mondtam és ránéztem mosolyt erőltetve az arcomra. Rájöttem, hogy szinte ugyanúgy nézünk ki. Ma fekete ruha volt rajtam, rózsaszín és narancs virágokkal. Rajta meg sötétkék fodros ruha és ugyanolyan fekete baletcipő, mint rajtam. Még a márkája is ugyanaz. A haja neki is festett szőke, de melír nélkül. Aztán rájöttem, hogy vele asszem most szakítottak és kedvesre váltottam.
- Úristen! Mi történt? - közelebb húzódtam hozzá, hogy a szemébe nézhessek. Az a minimális kis szemfesték, ami volt rajta elég szépen lefolyt. - Majd ha bementünk használd. - nyomtam a kezébe a sminklemosómat.
- Köszi. - nagy levegőt vett. - Márk... Márk... Márk egyszerűen dobott engem... Azt mondta, hogy... Hogy ő már nem szerelmes. - dadogta.
- Te szegény! - átöleltem. - Nyugi. Ő is csak egy hülye bunkó aki szédíti a csajokat. - akaratlanul is ránéztem Tomira, aki engem figyelt. De miért?! Na mindegy, most nem ez a lényeg. Barbi észrevette, hogy őket nézem és ő is rájuk nézett.
- Nézz rájuk! Olyan aranyosak együtt. - mondta szipogva.
- Hagyjuk már. Nézz rájuk jobban! Max egy hetet még jósolok nekik. Általánosban is jártak, te tudod. De csak az elején foglalkoztak egymással utána leszarták egymást. Most is ez lesz. - összeröhögtünk.
Becsöngettek. Felrohantunk. Ennek az osztálynak a nagy része csak akkor képes belépni a suliba, ha már épphogy kezdődnek az órák. Ez mindig így megy már tavaly óta és a tanárok nem tudnak mit tenni ez ellen.
Túléltünk három órát, már csak kettő volt hátra. Zenét hallgattam és Barbit néztem ahogy Alízzal fecseg. Teljes ráhangolódtam Mansonra és csak nézelődtem ide-oda.
- Hé, Hanna. - hátulról jött a hang. Tomi? Mi a szart akarhat tőlem pont Tomi?
- Igen? - hátrafordultam és szomorúan eltettem a telóm.
- Látom megint összehaverkodtál Barbival. - vigyorgott. Most komolyan erről akar velem beszélgetni? Mindjárt csöngetnek és nem tudtam végighallgatni miatta ezt a rohadt számot.
- Ja. - mondtam és megfordultam. Egy hosszú sóhaj jött válaszul, amit nem igazán értettem. - Amúgy miért? - mosolyogtam kedvesen.
- Semmi, csak ez jobb mintha azzal a... - nem fejezte be a mondatot. Franciska huppant le mellém és folyamatosan hátrafordult órán, amit egyébként egész nap csinált.
Vége lett az óráknak. Ezernyi kérdés volt bennem. Tomi majdnem lekurvázta a barátnőjét? Vagy mi mást mondhatott volna? Semmi, csak ez jobb mintha azzal a... Szépséggel? Gyönyörűséggel? Bombázóval? Ezt is mondhatta volna, de akkor miért fejezte be mikor megjelent? Na, meg mióta érdekli őt, hogy ÉN kivel lógok? Pff...
Estefelé felnéztem Facebookra. Rohadtul unalmas, de azért néha napján egy-két percre felnézek, még profilképem sincs, de beszélgetni jó, mivel manapság mindenkinek van.
Tamás Váradi és Franciska Wildcat Tóth kapcsolatban vannak. Ma, 22:03
Kösz Facebook, ezért érdemes volt feljönnöm...

 Tomi nagynehezen túlélte az évnyitót. A történelem megismétli önmagát, meignt végig kell szenvednie az egész tanévet, úgy, hogy betegesen szerelmes Hannába, de nem tud mit tenni. Már a nézése is a visszautasításra vall.  Az évnyitón, Tomi, le sem bírta venni a szemét, Hanna gyönyörű mosolyáról. Rögtön feltűnt neki, hogy a haját begöndörítette. Soha nem csinált még ilyet, mindig nyílegyenesre vasalta. Azonban ez a göndörség csak még szebbé tette. A gyomrában lévő pillangóknak nem nevezhető, sötét kis repdeső démonok, folyamatosan görcsben tartották érzelmeit. Most is belegondolt, milyen klassz lenne ez az év, ha Hannával végre közelebb kerülnének egymáshoz.

 21-en voltak a 10.d-be. Tomi - mint minden évben - most is az ablak felőli padsorban leghátra ült, egyedül. Előtte Hanna, őt már ugye ismerjük, és Melinda, az okostojás. Hanna utálta őt, de házifeladatok másolása, és dolgozatok írásánál tökre bírta a csajt.  Aztán előtte Tibi és Feri, a nagy "kockák". Viszonylag jól tanultak, de épphogy megtanulták otthon a dolgokat, rögtön belemélyültek a PC játékokba. Előttük Petra  és Lívia ült, ők képviselik a legnagyobb ribancokat a suliban, meg még az osztályban egy-két csaj. Középső padsorban leghátul ült Dóri, akiről alig tudnak valamit., mert nem valami közvetlen személy, de szörnyű, ápolatlan külseje sokmindent elárul. Előtte Franciska, akit szintén már ismerünk és Bogi, aki folyamatosan tanulmányi versenyeken vesz részt és egyben kitűnő tanuló. Aztán Viktor, aki szintén nagy kocka, Ferivel és Tibivel szokott lógni, mellette pedig Lili, akinek legjobb barátnője, a mögötte ülő Bogi. Ő is kitűnő tanuló. Ők ketten, Viktor és Lili néha járnak, néha szakítanak. Fura egy kapcsolat. Majd legelöl ül Márk és Barbi az osztály turbékoló galambjai. Tavaly félévkor jöttek össze egy osztálykiránduláson... Többet senki nem tud erről a szép kis kapcsolatról, csak ők maguk. Az ajtó felőli padsorban hátul Balázs és Roli ülnek, akiket már ismerünk. Előttük Alíz, aki mindenkivel jóban van, mindenkinek az életébe bele akar mászni meg minden. Annyira nem bírják a többiek, amennyire azt hiszi. Aztán Csaba, a nagy forma, mindenki bírja, meg Évi, akivel mindig hülyülnek órán. Évi egyébként nem rossz csaj, sok pasinak ő testesíti meg az álomnőt, csak a probléma az, hogy már elég régóta van pasija. Aki minden pénteken ott várja a suli előtt. Elöl pedig Vani, aki szintén a ribancok táborát képviseli mindig együtt lóg Petrával és Líviával, mellette meg Titanilla, akit egyszerűen csak Tita, egy normális csaj, aki inkább más csajokkal van jóba, nem az osztálybeliekkel.

Tomi:
  Sokat gondolkoztam már Dórin, aki maga a megtestesült rejtély. Egész szép lenne, ha egy kicsit adna magára. Biztos sok bennünk a közös. De olyan rideg, hogy soha senki nem meri megszólítani. Még én sem. Megint oda ült, ahova mindig szokott, a mellettem lévő padba.
Egy ember nem élhet barátok nélkül... Biztosan meg van neki is a maga társasága.
Tegnap miközben Hannán rágódtam, rájöttem, ha merszem nincs, legalább összejöhetnék valaki mással, hogy megtudjam, hogyan reagálna rá. A legesélyesebbnek Dóri tűnt, vagy valamelyik stréber lotyó, de hát egy percig se bírnám elviselni a hülye témáikat. Titán is elrágódtam, de... Inkább nem. A ribancok így is mindig kihasználják őt, mert irritálja őket, ha van társasága. Az osztályomban minden csaj visszataszító volt és sosem kerestem a társaságukat. Egyedül Hannát bírtam, meg néha Franciskát.
Végül arra jutottam bármennyire is erőlködök, Hanna rám se fog nézni. Ez a terv meg elég gyerekes. Tovább kell lépnem. Másra is koncentrálnom kell. Hanna egy hatalmas súly volt bennem, amitől nem tudtam soha megszabadulni. Csak akarnom kell.
És akkor... Hanna belépett a terembe és az egész eddigi tervem egy csapásra romba dőlt... Csak néztem ahogy határozott léptekkel beérkezik a terembe és egyes barátnőit puszival köszöntötte. Mielőtt leült találkozott a tekintetünk egy pár pillanatra. Teljesen más volt a stílusa. A haját megint begöndörítette és szokatlanul kevés sminket tett fel. Világoskék ruhát vett fel apró mozaikba rendezett virágokkal, kis fehér lapostalpú balettcipővel. Hát, most már egyre biztosabb voltam benne, hogy stílust váltott. Nem maradt többé az a lány, az a rideg, sötét lány, akibe valahogy beleszerettem. Így még inkább belé szerettem. Nos, Hanna, ez rossz döntés volt. Többet fogok szenvedni, mint eddig. Ezt az őszt is túl kell élnem, ugyanis utána már nem lesz túl sokat közöttünk. Neki valamiért csak a téli szünet előtti utolsó tanítási napig kell bejárnia suliba. Utána egészen az évzáróig nem jár be közénk. Ez tavaly is így volt... Csak általánosba nem. Akkor minden normális volt. Ő pedig évről évre, napról napra, percről percre furább. Na, meg egyre jobban szeretem.
- Szia Tomi. - mosolygott rám Hanna, aztán előre fordult. Nyakbakötős ruhája volt és gyönyörű fehér háta csak úgy csillogott ahogy rá sütött a nap. Jézusom, úgy viselkedem, mint egy hétszáz éves ezekkel a leírásokkal.

Túléltük a sulit, meg minden. A bandánk "tök laza" stílusban bandukolt ki a sulikapun. Franciska teljesen rám szállt. Egyfolytában ölelgetett, sőt, amikor nyelvtan doga előtt azt mondta "Sok sikert Tomiii!" (mert nem megy a nyelvtanból nem vagyok túl jó) dobott az arcomra egy puszit, ami rohadtul nem az arcomra sikeredett. Egész nap fogdos. Lehet, hogy a tervemnek vele kell megvalósulnia.
- Tomi, akkor átjössz kémiázni? - neki nem megy a kémia. Én meg elég jó vagyok benne, szóval nekem kell őt korrepetálni, már így első nap. Remek.
- Persze. - küldtem felé egy "szexi" vigyort.
- Hát... Akkor izé, mi húztunk. Jó szórakozást. - mondta zavarodottan Hanna.
- Egy kis kémia, mi? - röhögött fel Roli.
- Jaaa... Most mi van? - néztem értetlenkedve. Persze, értem a poént. De ennyire átlátszóak lennénk?
- Sziasztok. - ugrándozott el kuncogva Hanna. Azért, a tervemnek van valami hatása. Ugyanis elég ideges volt amikor kimondta a "Jó szórakozás!"-t. Franciskával asszem akkor ismételnünk kell.
Felmentünk Franciskáékhoz (nincs otthon senki??!!), leültünk a francia ágyra és kezdtem volna a táskámért nyúlni. Amikor... Olyasmi történt, amire nem számítottam. Franciska csábosan mosolygott beharapta néha az alsó ajkát és lassan, kéjesen az ölembe ült. Aztán rám vetette magát, én hanyatt vágódtam az ágyon és hevesen csókolózni kezdtünk. Amiből aztán más lett. Soha nem történt ez még meg köztünk. Mivel elképesztően csókol, és az ágyban is egy istennő, ezért nem tiltakozhattam. Ennyi azért jár nekem, nem?!
Órákon át elég vad dolgokat csináltunk. A fülembe suttogta, hogy "szeret", amire én is visszasuttogtam, hogy "én is téged". Ami persze nem igaz, de abban a pillanatban, bármit megtettem volna azért, hogy ki ne rúgjon a házból.
Végül este negyed kettőkor beestem a házunkba. Anya már horkolt, de amikor az ajtó becsukása hangossá sikeredett, a horkolás megszűnt és fáradt csoszogást hallottam meg. Gyorsan bementem a fürdőszobába és elrendeztem magam, mert elég hülyén festettem és egy jódarabig nem jöttem ki, mert nem akartam anyám karikás szemeibe belenézni, ahogy hatalmas düh ég benne.
- Kifáradnál végre? Mégis hol a fenébe voltál eddig? - hallottam anyám harsogó üvöltését az ajtó túloldaláról. Nem válaszoltam. - Válaszoljál, te szerencsétlen! Erre neveltelek? Hogy hajnalig csavarogjál kint azokkal az utcakölykökkel? Na takarodjál kifelé onnan, mert nem állok jót magamért! - ordibált tovább. Ez az üvöltözés, nem válaszolgatás hosszú ideig eltartott, de én tűrtem és néha röhögni támadt kedvem (nem tudom miért) és ekkor még idegesebb lett. Aztán végül megunta és visszatotyogott a szobájába. Amikor ismét meghallottam a horkolását, szépen lassan kivánszorogtam a fürdőszobából és felhívtam Franciskát, hogy visszamehetek-e, ugyanis nem voltak otthon még mindig a szülei, mert elutaztak. Három óra tájékán ismét megjelentem nála. A magamban megtervezett alvásból, semmi nem lett, egyéb más dolgok miatt. Hát ez van, ha már van rá lehetőség, akkor legyen.
Reggel megérkeztünk Franciskával (kézenfogva) és Franciska, aki eleve kihívóan öltözködik, most túlzásba vitte és egész úton a dolgaim működésbe voltak, de amint megláttam Hannát befejeztem és próbáltam nyugodt maradni. Kézrázások, gratulációk fogadtak Rolitól és Balázstól. Amikor az osztályba értünk akkor is sokan gratuláltak nekünk. Hanna végig hitetlenkedve bámult ránk, néha el-el kaptam a pillantását és idegesen, karba tett kézzel járkált. Franciska, akivel mindig lóg most velem lógott. Háhá.

 Szegény Tomit Hanna nagyon sajnálta, amikor látta, hogy tegnap, hogy ráncigálta az édesanyja. De végre volt egy közös témájuk. Bár, igaz Hannának nincs családja. Ő más, mint a többiek. Senkinek nem mondta még el soha, de ő már évtizedek óta egyedül él. Boszorkány. Varázslattal el lehet hitetni bárkivel, hogy normális. Mindenkit tud manipulálni. A saját korát is tudja változtatni. Viszont, a boszorkányokkal van egy hatalmas probléma, ők csak egyszer lesznek szerelmesek az örökké tartó életükben, viszont ha a célszemély visszautasítja őket, vagy meghalnak, abba egész egyszerűen ők is belehalnak. Hanna minden erejével azon volt, hogy soha ne szeressen bele senkibe. Anyja imádta élvezni az életet, prostituált volt. Senkinek sem mondta. Boszorkányként elég egyszerű volt ez a "munka". Végül egy kuncsaftba halálosan beleszeretett, szó szerint. Aki Hanna édesapja volt. Viszont ő nem akart semmit. A szerelem pedig végzett vele. Hanna egyedül maradt  egy albérletben 1918-ban. Az első háború épp múlófélben volt. Hannát nagymamája nevelte, aki szintén boszorkány volt és pár év múlva, a férje meghalt. Így a nagymama is vele halt meg. Minden egyes ős valami ilyesformán halt meg. Hannának elég szép hosszú élete volt eddig és remélhetőleg lesz is, ha így halad.

Hanna:
Hmm... Valami stílusváltás? Jöhet. Pia? Jöhet. Cigi? Jöhet. Csak élvezzük az életet, amig nem leszek szerelmes. A gondolattól még a hideg is rázott.
- Azért néha járhatnánk suliba is, nem? - ezen jót röhögtem. Zoé, egy régi barátnőm, aki mellesleg már háromszor bukott irtó jó fej csaj. Punk stílusával együtt egyszerűen imádnivaló. Fekete haj, vörös melír, japán fej. Hihi. Legjobb barátnő. Akármilyen hülye is, én bírom. Általánosan volt az osztálytársam, azonban ő nem oda ment továbbtanulni ahova mi. De ebben az évben úgy gondoltuk belehúzunk a tanulásba. Ez nem azt jelenti, hogy olyan, hű de jó kis stréberek leszünk, ha nem, hogy nem egyesek és kettesek lesznek a jegyeink, hanem kettesek és hármasok. Azért ez is valami, nem? Ha évről évre, így javulunk talán még kitűnő tanulókká válhatunk. A lószart, ebbe még belegondolni is rossz.
- Persze. Minden második nap. - vigyorogtam rá. Annyi mindent vettem. Gondoltam felhagyok ezzel a sötét punk-goth-emo keverék stílusommal és inkább megpróbálok "vegyülni" a többi korombeli csajszival. Mármint nem a 94 évesekkel (igazából annyi lennék), hanem a 15, 16 éves korosztállyal. Mert így túl boszorkányos vagyok és ha valami csoda folytán rájönnének, akkor ne legyen már olyan hihető.
Hazafelé sétáltunk egy kihaltabb utcán Zoéval, kezünkben cigivel és Jack Danielsel. Próbáltuk nem leinni magunkat fullra, de azért Zoénak még egy korty is megártott. Apja nagy alkesz, nem igazán fog neki feltűnni, ha a lánya totál káros. Nekem meg, amúgy is tök mindegy. Holnap évnyitó. A gyönyörű "Balatonon lógás a haverokkal" című nyaramnak vége. Fasza kis nyár volt, az egyszer biztos. Kibaszottul nincs kedvem suliba menni, nekem nem is lenne annyira muszáj, nincsen aki szobafogságot adhatna egy ilyen vén trottynak, mint amilyen én vagyok.
- Hát akkor csövi... Jaj!!! Segíts! - igen, Zoé elköszönt, utána pedig nem bírt felmenni a lépcsőn. Tipikus eset. Természetesen segítettem neki, rám nem volt akkora hatással az alkohol, mint rá.
Este nyolc vagy kilenc óra lehetett nem igazán voltam vele tisztában. Inkább leültem a gép elé és nyomtam, mint állat. Balázsékkal egyeztettem, hogy suli előtt mikor találkozzunk. Balázs, a kopasz partyállat, Tomi, a "jófiú", Roli, egy kissé hülye, barna hajú magas srác és Franciska, az idegesítő pattogó kis ringyó és én, a fekete árny. Osztályunk összeszokott társasága. Mindannyian különbözünk, a közös dolog bennünk, a cigi, a pia, és a páratlan humorérzék. Aztán így lettünk szétválaszthatatlan haverok, bajtársak meg minden. Tomi, az aki tőlem, nagyon távol áll. Alig beszélgetünk, nincs sok közös témánk, de valószínüleg nem vagyok neki olyan szimpi. Franciskával járt, nyilván neki az olyanok jönnek be. Elég nagy szánalom.
- Szevasztok. Mi a pálya? - közeledett felénk nagy lazán Roli.
- Hello. Jujj, olyan király volt tegnap a konci. Hanna, Tomi ti mért nem jöttetek? - fordult felénk, ajkát lebiggyesztve.
- Zoéval lógtam. - jegyeztem meg keserűen. Franciskát nem igazán bírtam, de vele is lehetett néha napján hülyülni.
- Engem meg... Anyám nem engedett el. - nyögte be Tomi.
- Uhh, te szegény. Sajnálom. Pedig irtó klassz volt. - simogatta Tomi vállát a kis ringyó.
- Biztos az volt. Bocs.
- Nem gáz, haver. Majd máskor. - mondta Balázs. Jófej.
Nyolc óra. Befelé indultunk a suli kapuján, amit már jó rég látott mindenki. Az udvaron kiöltözött fiúk, lányok. Az igazgatónő pofázott, volt egy kis tánci-tánci, műsoroztak. Nem izgatott annyira, mert végig baromkodtuk az egészet. Hát akkor, tizedikesek lettünk.

 Tomi napok óta szenved már egy csaj miatt. Hiába, de nem kaphatja meg olyan könnyen. Egy ilyen lányért harcolnia kell, ha tényleg szeretné. Hanna gyönyörű lány, minden fiú a lába előtt hever. Tomi viszont nem túl jó pasi. Szemüveges, kócos, fogszabályzós, 15 éves kis matekzseni. Hanna ráadásul egy évvel idősebb.
Tomi viszont már évek óta belé van esve és nem érdekli, hogy Hanna rá se néz. Elvakítja a szerelem. Semmit nem lát. A jegyei is rosszabak, mert sosem figyel az órán. Órákat a gép előtt ül és számítógépes játékokkal készíti el magát és Hannát. Minden este rá gondol. Számára csak egy dolog létezik HANNA.

- Tomikám, gyere megyünk vásárolni! Veszünk új cuccokat az iskolába. - kiáltja Tomi édesanyja, Nóra.
- De anya miért nem mehetek el egyedül a papírírószerbe cuccokat venni? Nem kell mindig bevásárlóközpontokba... - égetni a fejemet. Fejezte volna be a mondatot, de ezt már nem mondta ki.
- Jaj, kisfiam. Csak egyszer próbálj meg hozzám kedves lenni. Ennyire nem vagyok gáz. - de anya, az vagy. Gondolta magában Tomi.
- Jóvan. Menjünk. - egyezett bele.
Felveszi az új tornacipőjét, amit ő maga vásárolt tegnap.
- Na húzzunk. - rohan előre Tomi és a kis citromsárga kétszemélyes autóba ül anyja mellé. Elmennek egy nagyobb szupermarketbe, hogy mindent megvegyenek..
Odaéreznek. Az anya most azon erőlködik, hogy megfogja kisfia kezét amíg átmennek egy 3 méter széles zebrán. Tomi erőteljesen rángatja a kezét, de sajnos nem megy neki. Közben észreveszi azokat a srácokat akikkel együtt szokott járni buliba és velük van Hanna is és a barátnője, Franciska, akivel Tomi járt még általánosban, egy hónapos kapcsolatuk nagyon szép volt, a baj csak az volt, hogy Tominak már akkor is Hanna volt szíve hölgye, így unalmas kapcsolatuknak vége lett.  A banda észrevette Tomit és most nagyokat röhögnek szerencsétlenen.. Szegény csak úgy tudott ebből kimászni, hogy egy széles vicsorítással felmutatta a középsőujját. Az arcukra fagyott a mosoly.
Hannáról nem tudta levenni a szemét. Ki engedett hosszú szőke haja, sötétkékkel melírozva lágyan omlott a lány testére és talán a derekáig ért. Szépen összeválogatott ruhái vannak most is, mint mindig. Tomit mindig megbabonázza a gyönyörűség.
- Gyere fiacskám. Sietnünk kell, el kell mennem a bankba majd és gondolom te nem szeretnél jönni addig itt hagylak, hogy játszogass a telefonodon amíg én elvagyok. Előbb viszont vásároljunk be, Tomikám! - mondta az anya.
- Oké. - Tomi anyja egyébként a jövő hónapban lesz 43 éves. Férjétől már 10 éve elváltak és egyedül neveli a fiút. Ricsivel, apjával, viszont nagyon keveset találkozik Tomi.
Táskát válogatnak. Tomi a sima egyszerű fekete oldaltáskáért rajong, ám anyja a sötétkék sárga felirattal ellátott hátitáska mellett pártol, amin még egy nyáladzó smiley is díszeleg. Gyönyörű, mondhatni.
- Anya, a feketét akarom. - erősködött Tomi.
- Én meg a kéket. Különben is, nézd milyen jól tartja a hátadat, van benne ilyen gyógycucc amitől nem húzza a hátad és a oldaltáska különben is egészségtelen. Ezt vesszük és kész.
Szegény Tomi. Nyáladzó smileyes, háttámasztós táskával igazán macsósan fog kinézni...Teljesen...
- Nézzünk tolltartót! Jaj, de jó! Figyeld tapsi-hapsis és még a ceruzáid is elférnek benne. - virult ki az anyuka miközben a tapsi-hapsis szétnyitható tolltartót vizsgálgatta, amibe ceruzák is voltak alapból.
- Anya. Maradjunk egy fekete egyszerű tolltartónál. - dobta be a kosárba.
- NEM! De viszont választhatsz.. A tapsi-hapsisat kéred, a Ben10-eset, a verdásat, vagy az absztrakt mintával ellátottat?
- Jóvan akkor az utóbbit. - az legalább annyira nem volt gáz. Teli volt graffitivel meg absztrakt formákkal.
- Akkor ezeket megvesszük. Én mindjárt megyek az OTP-be te addig csüccsenj le ide erre a feltűnő kis padra itt biztosan látni foglak. - mondta az anyja. Aztán kifizette és végre eltűnt.
Tominak esze ágába sincs leülni a padra, inkább kimegy és beszélget a bandával, szerencsére még ott vannak.
- Kérsz egy szálat? - kínálta meg Balázs (az egyik srác) Tomit.
- Aha. Kösz, tesó. Bocs amúgy anyám nagyon gáz.
- Ja, ismerős, az én anyám is ilyen. - mondta Hanna. Végre közös téma. Tomi egy kicsit elpirult.
- De mi a szarért kell ország, világ előtt égetni a fejemet. Jó a szemem, de attól még ezt a rohadt szemüveget rám eröltette.
- Uhh, az szar. Szerencsére én rábeszéltem anyámat a kontaklencsére. - nevetgélt Hanna.
- Jaj, nekem meg tökre kiborul amikor a trendi magassarkúmban vagyok és a fejét fogja, szerintem azért, mert neki nincs és irigykedik. Amúgy jó gáz, de anyám nem tud járni a magassarkúban. - mondta Franciska.
- Én sem. - jelentette ki Balázs és összeröhögtek.
- De nekem nemsokára mennem kell, mert anyám most bankba ment, legalább addig nem kell égetni a fejemet. Szerintem nemsokára égen, földön keresni fog. Adsz még egy szálat, gyorsan elszívom.
- Oké, tessék. Aztán te is vegyél ne tőlem kunyizd!
- Otthon van, csak nem tudtam, hogy lesz alkalmam rá. Ezt a két szálat majd visszaadom.
- Ok tesó. Koncertre kijössz holnap?
- Ja, majd kitalálok valamit. De én most húzok, császtok.
- Cső.
Tomi eldobja a cigit gyorsan. Megkeresi a "feltűnő" padot és leül.
- Jaj, Tomikám. De jó, hogy szót fogadtál és végig itt maradtál. Hoztam neked kindertojást.
- Kösz. Remek. - válaszolt lehangolta. Az anyja hány évesnek nézi? Ötnek? Csak viselkedne már úgy vele, mint egy érett sráccal. Most mennek el Balázsék is. Odaköszönnek Tominak és az anyjának.
- Szia Tomi. Csókolom Nóri néni.
- Sziasztok picikéim! Jaj, ők a kis barátaid? Megismerhetem őket? - majd ha piros hó esik. Gondolja Tomi.
- Ja, haverok. Hát anya, szerintem felesleges megismerned őket.
- Kár. Pedig szívesen megismertem volna a társaságod. Hogy ők is olyanok-e, mint te.
Hazaérnek. Már késő délután van. Tomi gépezik este 11 óráig aztán tévézik még 1-2 órát és elalszik.

- Azért, mert én így gondolom. - nyögte ki nagy nehezen Patrick. - Azért.
- Nem igazán értelek. - válaszoltam.
- Hagyjuk...Innentől kezdve nem igazán akarok veled többet beszélgetni erről.
- De hát...
Na és most szokásához hűen elrohant. Én lélekben összeomlottam, engem már senki nem szeret. Tekla? Ugyan.
Gyönyörű reggelre ébredtem. Megkérdeztem a szobalányt, hogy látta e valahol Patrickot, a magas szőke hajú fiút, de nem látta. Régebben mindig mondta, hogy korán kelt. Ahhoz képest ez a szobalány aki állandóan pletykálkodik, figyeli a kastélyt, még semmit sem látott.
Úgy éreztem meg kell látogatnom édesapám, de utolsó óráiban inkább nem akartam megremegtetni fáradt csontjait. Nem tudtam mihez kezdjek Patrick és Tekla nélkül. Drága Tekla elutazott a nagyszüleihez. Azt hiszem végleg egyedül maradtam.
Megszólalt a gong, mely a reggeli tálalását jelezte és belépett egy kis hölgy tálcán hozva a reggelit.
- Asszonyom parancsol még valamit? - szólt hozzám érdeklődő arckifejezéssel.
- Nem, nem. Ez nekem bőven elég. Talán nem is vagyok annyira éhes.
- Hozzak talán gabonapelyhet?
- Ó, nem, dehogyis. Nagyon jól végzi a munkáját. Esetleg nem akarja meglátogatni a rokonait? - ekkor nagyon hülyén éreztem magam, mivel, hogy borzalmasan egyedül éreztem magamat egy szolgálólánynak a magánéletébe kezdtem turkálni. Legalább addig sem unatkoztam.
- Igazság szerint én már több mint 7 éve nem láttam a szüleimet. Azóta megállás nélkül szolgálom a királyi családot.
- Figyeljen, én szívesen elengedem magát bárhova, ha szabadságra akar menni, apám is elengedné gondolom.
- Köszönöm szépen, nagyon köszönöm. El sem tudja képzelni mennyire vártam, hogy végre láthassam valakimet, hiszen mi is emberek vagyunk.
- Tudom. - ő elment, kivitte az üres tálcát, én meg egy hatalmas mosollyal mutattam ki, hogy mennyire boldog vagyok, hogy segíthettem.
Felkeltem és valami kellemes, hétköznapi (egy cseppet sem úrinőhöz méltó) ruhát keresgéltem. Hát, ilyet sem találtam, ezért úgy döntöttem a hálóruhámhoz felveszek egy alsó részt és tökéletesen fogom magamat érezni.
Kiléptem a hatalmas ajtómon (amit mellesleg alig bírtam kitolni, de segítettek) és látom mindenki hatalmas szemekkel  végignéz rajtam. Egy cseppet sem gúnyosan, mosolyognak, de nem gúnyosan. Kedvesen és együtt érzően. Elindultam a könyvtárba és előkerestem a kedvenc könyvemet, ami egy kislányról szól, aki kísértetekkel "barátkozik". Én szeretem. Helyet foglaltam a hatalmas kanapén és olvasni kezdtem. Több, mint egy óráig olvastam a könyvet.
Szembe jött velem Alejandro. Én gyorsan odaszaladtam hozzá.
- Istenem, de jó, hogy látlak. Mi van Patrickal? Tegnap annyira...Fura volt.
- Elnézést nem válaszolhatok.
- Hát persze gondoltam. - annyira nyilvánvaló, hogy a koronát akarja, de mégis, hogy akarja ez az egyszerű tót megszerezni a koronát? Vajon miért kell neki ennyire? Eszembe jutott valami a nagy gondolkodásban, fejtörésben. Patricknak Alejandron kívül van egy másik szövetségese is. Talán tőle többet megtudhatok, itt él a kastélyban. A neve, ha jól tudom Robin. Nem egy közvetlen ember, de reméltem szót értünk.
Végig rohantam egy hosszú folyosón. Egy ajtót látok "Robin Krakenbürger". Ó, nem is tudtam, hogy a kastélyban élnek németek is. Igazából senkinek se tudom a származását. Igazából semmit se tudok. Emlékszem, hogy kerültem ide, emlékszem, hogy én Franciaországban éltem egy egyszerű kislány. Amikor ez a három fiú (Patrick, Alejandro és Robin) becsábítottak ebbe a világba. De már milyen régóta élek itt, amikor nekem vannak valódi szüleim, valódi életem és egy kisfiú akibe én szerelmes voltam. Hová tűnt az életem? Milyen világ ez? Annyi megválaszolatlan kérdés... Engem mégis csak az érdekelt, hogy mi lehetett Patrickal. Mert az itteni apám, nem tudta ki vagyok, mert gondolom az igazi lánya az én világomban élte  át a mindennapokat.
Úgy döntöttem, hogy benyitok. Mert engem csak Patrick érdekelt. Csak Ő, pedig gyűlölöm, de mégis szeretem. Gondolom, ez az érzés mindenkinek ismerős. Főleg 16 éves korban.
Ott álltam az ajtóba és valamiért nem mertem benyitni. Bámultam a nevet hosszasan. Majd...Ó, te jó ég... Kinyílt az ajtó és Robin megszólított.
- Te lányom mi járatban erre?
Micsoda? Lánya? Sose értettem a németeket. Jó, igazából nem is találkoztam még némettel. Nem ismert meg az öltözékemről. Pedig a hajam meg van csinálva. De már hogy lennék a lánya ennek a 25 éves fiatalembernek (az igazat megvallva 40-nek néz ki de Patrick mondta, hogy annyi, mint ő) ?
- Én... - rájöttem, hogy jobb is, ha nem tudja ki vagyok. - Patrick barátnője vagyok.
- Érdekes nekem nem mondta, hogy barátnője van. Mit szeretnél tőlem? - elég érdeklődő arckifejezése volt, gondoltam itt az alkalom.
- Patrick olyan hamar eltűnt... Nekem viszont az ég világon semmit se mondott. Azt szeretném tudni miért viselkedik olyan szokatlanul és hová ment? Na meg persze, miért? - reménykedtem kielégítő választ kapok.
- Nos... Öhm... Én valójában most nem nagyon érek rá.
- Könyörögve kérem!
- Figyelj nekem nem mondott semmit! - üvöltött egy nagyot, majd rám csapta az ajtót.
Mit képzel magáról? Csak úgy rám csapja az ajtót? Adok én neki.
Bementem. Egy hatalmas üres szoba. Mindössze egy könyvespolc, egy ágy, egy szék. Robin ül a széken és olvas.
- Üdv kedves. Látom visszajöttél.
- Igen. Nagyon megköszönném ha segítene.
- Rendben. Tudod kinn nem akartam erről beszélni, mert pletykásak a szolgák.
- Tudom, tudom. - vágtam közbe.
- Patrick elment a király bátyjához, aki egy gyárban dolgozik, ő az aki nem akart élni a királyi származásával. Nos, Ő a törvény szerint - ha Neonis " Neonka" királyfi nem alkalmas rá - választhat uralkodót.
- A testv... Mármint... Neonis biztos alkalmas rá.
- Tényleg? Ebben egészen biztos vagy?
- A király? Vele mi lesz? Elméletileg ma van az utolsó napja. De az ápolónője azt mondta, még jól van.
- A király biztosan meghal előbb-utóbb. Patricknak intézkednie kell, ha ő akar lenni a király.
- Rendben. Köszönöm. Maga igazán rendes volt velem.
- Igazán nincs mit. De  most már eredj, ne hogy meglássanak itt!
Kedves volt. Már rögtön annak tűnt mikor a "lányának" nevezett. Viszont még mindig úgy érzem valamit mindenki eltitkol előlem. Még Tekla is, Ő is pont most utazott el.