Törött égbolt...

 Szegény Tomit Hanna nagyon sajnálta, amikor látta, hogy tegnap, hogy ráncigálta az édesanyja. De végre volt egy közös témájuk. Bár, igaz Hannának nincs családja. Ő más, mint a többiek. Senkinek nem mondta még el soha, de ő már évtizedek óta egyedül él. Boszorkány. Varázslattal el lehet hitetni bárkivel, hogy normális. Mindenkit tud manipulálni. A saját korát is tudja változtatni. Viszont, a boszorkányokkal van egy hatalmas probléma, ők csak egyszer lesznek szerelmesek az örökké tartó életükben, viszont ha a célszemély visszautasítja őket, vagy meghalnak, abba egész egyszerűen ők is belehalnak. Hanna minden erejével azon volt, hogy soha ne szeressen bele senkibe. Anyja imádta élvezni az életet, prostituált volt. Senkinek sem mondta. Boszorkányként elég egyszerű volt ez a "munka". Végül egy kuncsaftba halálosan beleszeretett, szó szerint. Aki Hanna édesapja volt. Viszont ő nem akart semmit. A szerelem pedig végzett vele. Hanna egyedül maradt  egy albérletben 1918-ban. Az első háború épp múlófélben volt. Hannát nagymamája nevelte, aki szintén boszorkány volt és pár év múlva, a férje meghalt. Így a nagymama is vele halt meg. Minden egyes ős valami ilyesformán halt meg. Hannának elég szép hosszú élete volt eddig és remélhetőleg lesz is, ha így halad.

Hanna:
Hmm... Valami stílusváltás? Jöhet. Pia? Jöhet. Cigi? Jöhet. Csak élvezzük az életet, amig nem leszek szerelmes. A gondolattól még a hideg is rázott.
- Azért néha járhatnánk suliba is, nem? - ezen jót röhögtem. Zoé, egy régi barátnőm, aki mellesleg már háromszor bukott irtó jó fej csaj. Punk stílusával együtt egyszerűen imádnivaló. Fekete haj, vörös melír, japán fej. Hihi. Legjobb barátnő. Akármilyen hülye is, én bírom. Általánosan volt az osztálytársam, azonban ő nem oda ment továbbtanulni ahova mi. De ebben az évben úgy gondoltuk belehúzunk a tanulásba. Ez nem azt jelenti, hogy olyan, hű de jó kis stréberek leszünk, ha nem, hogy nem egyesek és kettesek lesznek a jegyeink, hanem kettesek és hármasok. Azért ez is valami, nem? Ha évről évre, így javulunk talán még kitűnő tanulókká válhatunk. A lószart, ebbe még belegondolni is rossz.
- Persze. Minden második nap. - vigyorogtam rá. Annyi mindent vettem. Gondoltam felhagyok ezzel a sötét punk-goth-emo keverék stílusommal és inkább megpróbálok "vegyülni" a többi korombeli csajszival. Mármint nem a 94 évesekkel (igazából annyi lennék), hanem a 15, 16 éves korosztállyal. Mert így túl boszorkányos vagyok és ha valami csoda folytán rájönnének, akkor ne legyen már olyan hihető.
Hazafelé sétáltunk egy kihaltabb utcán Zoéval, kezünkben cigivel és Jack Danielsel. Próbáltuk nem leinni magunkat fullra, de azért Zoénak még egy korty is megártott. Apja nagy alkesz, nem igazán fog neki feltűnni, ha a lánya totál káros. Nekem meg, amúgy is tök mindegy. Holnap évnyitó. A gyönyörű "Balatonon lógás a haverokkal" című nyaramnak vége. Fasza kis nyár volt, az egyszer biztos. Kibaszottul nincs kedvem suliba menni, nekem nem is lenne annyira muszáj, nincsen aki szobafogságot adhatna egy ilyen vén trottynak, mint amilyen én vagyok.
- Hát akkor csövi... Jaj!!! Segíts! - igen, Zoé elköszönt, utána pedig nem bírt felmenni a lépcsőn. Tipikus eset. Természetesen segítettem neki, rám nem volt akkora hatással az alkohol, mint rá.
Este nyolc vagy kilenc óra lehetett nem igazán voltam vele tisztában. Inkább leültem a gép elé és nyomtam, mint állat. Balázsékkal egyeztettem, hogy suli előtt mikor találkozzunk. Balázs, a kopasz partyállat, Tomi, a "jófiú", Roli, egy kissé hülye, barna hajú magas srác és Franciska, az idegesítő pattogó kis ringyó és én, a fekete árny. Osztályunk összeszokott társasága. Mindannyian különbözünk, a közös dolog bennünk, a cigi, a pia, és a páratlan humorérzék. Aztán így lettünk szétválaszthatatlan haverok, bajtársak meg minden. Tomi, az aki tőlem, nagyon távol áll. Alig beszélgetünk, nincs sok közös témánk, de valószínüleg nem vagyok neki olyan szimpi. Franciskával járt, nyilván neki az olyanok jönnek be. Elég nagy szánalom.
- Szevasztok. Mi a pálya? - közeledett felénk nagy lazán Roli.
- Hello. Jujj, olyan király volt tegnap a konci. Hanna, Tomi ti mért nem jöttetek? - fordult felénk, ajkát lebiggyesztve.
- Zoéval lógtam. - jegyeztem meg keserűen. Franciskát nem igazán bírtam, de vele is lehetett néha napján hülyülni.
- Engem meg... Anyám nem engedett el. - nyögte be Tomi.
- Uhh, te szegény. Sajnálom. Pedig irtó klassz volt. - simogatta Tomi vállát a kis ringyó.
- Biztos az volt. Bocs.
- Nem gáz, haver. Majd máskor. - mondta Balázs. Jófej.
Nyolc óra. Befelé indultunk a suli kapuján, amit már jó rég látott mindenki. Az udvaron kiöltözött fiúk, lányok. Az igazgatónő pofázott, volt egy kis tánci-tánci, műsoroztak. Nem izgatott annyira, mert végig baromkodtuk az egészet. Hát akkor, tizedikesek lettünk.