Cicó rohant velem szemben, hosszú szőke haja csak úgy lobogott.
- Kló! Kló! Kló! - mondta, a levegőjét kapkodva.
- Mesélj, mi történt! - ült le mellém a folyosón lévő kis padra.
- Meg-meg-meg csókolt... - nyögte ki.
- Hogy mi?! - kerekedett el a szemem.
- Megcsókolt. Joseph, megcsókolt engem. El tudod ezt hinni? - a boldogságtól ragyogott a lány szeme. Ennek ellenére, nem értettem, hogy Joseph, miért csókolta meg a csajszit. Akivel egyébként még csak köszönő viszonyban sem voltak eddig.
- Hűha, ez remek. Hogy hogy?
- Hát miután tegnap elmentetek a magas barna csajjal...
- Angelica.
- Az. Szóval, elmentetek Angelicával és odajött hozzám, aztán beszélgettünk. Mindenféléről. Egyszerűen imádom a hangját. Bementünk a szertárba, neki van oda kulcsa, mert szokott kosáron segíteni. Bezárkóztunk és flörtölni kezdett velem, úgy, hogy teljesen elcsábított. Aztán végül gyengéden megcsókolt. Majd kiugrott a szívem a helyéről. - lelkendezett. Hatalmas düh fogott el, amiért Josephnek valószínüleg csak a vérére fáj a foga. Annyira szánalmas, hogy ártatlan diáklányok véréből akar élni. Legalábbis, nem hiszem, hogy ez a srác, képes lenne valóban szeretni, ráadásul ilyen rövid idő alatt.
- Gratulálok. Legyetek boldogok. Mennem kell, majd még talizunk. Szia! - futottam fel a lépcsőn. Csak az járt a fejemben, hogy beszélnem kell Josephel. Miközben sietősen kapkodtam a lábaim, észrevettem, hogy a faliújság tele van vámpíros rajzokkal és ráfestett vérpacnikkal. Nagyon eredeti, mondhatom. Teremtettem egy szörnyeteget.
- Szia nyuszi, hol marad a puszi? - ismerős hang szólalt meg mögöttem. Joseph.
- Csá. Mégis mi a francot képzelsz? - kiabáltam rá.
- Jajj, most mi van? Veled már poénkodni sem szabad. Ó, mi ez a durci pofi?
- Semmi kedvem az ostoba poénjaidhoz. Leállhatnál ezzel a buzis beszéddel. Komolyabb dologról van szó.
- Ó, hát akkor elnézést. Kéne még egy olyan jó kis éjszaka. Hmmmm... Két vámpír meg egy ágy... Ne mond, hogy nem csorog a nyálad ezért? - gúnyolódott.
- Fejezd be! - üvöltöttem rá. - Tudom ,hogy nem vagy alapból normális, de az, hogy Cecilnek vagy Cicónak, nem tudom neked, hogy mutakozott be, inni akarsz a véréből, ez már beteges.
- A kis dundi barátnődre gondolsz? Megnyugodhatsz, mert eszem ágában sem volt a véréhez nyúlni.
- Akkor miért csókoltad meg?
- Miért érdekel?
- Ugye nem akarod bántani?
- Csak szórakozni. - vonta meg a vállát és hátat fordított.
- Joseph, várj! Kérlek, ne bántsd.
- Hagyjál már...
- Könyörgöm ne bánts senkit az iskolában!
Fél szemmel hátranézett, majd legyintett egyet. Hogy lehet valaki ennyire szemét? Minél gyorsabban el akartam érni a szobámba és várni amíg feltűnés nélkül el tudok menni vadászni Roullal.
- Látom találtál magadnak új barátokat... - mondta Fabienne, miközben háttal fordulva nekem, ült az ágyán.
- Te miről beszélsz? Angelicát csak meg akartam ismerni, Cicónak meg segítek összejönni Josephel.
- Jó, persze, értem én. - felém fordult. - Szeretném tudni, hogy mi folyik itt.
- Fabienne, én... Csak...
- Miért volt tiszta vér az ágyad? Ó, ne is válaszolj, tudom...
- Kérlek, tudod, hogy mi...
- Hogy mi vagy? Még szép, hogy tudom. Egyre jobban kezdesz ellenséges lenni velem, csak észre sem veszed!
- Te ezt nem értheted... Én imádlak téged, Fabi. Tényleg. Csak... Most nehéz.
- Azt hiszed nem tudom, hogy apámmal éjfélkor kinyírjátok az egész országot?
- Te ezt... Honnan veszed? - néztem rá értetlenül.
- Ajj, ugyan. Túlságosan kiszámítható vagy. Roul, mindig a legjobb barátaimat teszi vámpírrá. Általánosban is ezt csinálta.
- Komolyan?
- Igen. Gyűlölöm. - leborult a párnájára és sírni kezdett. Próbáltam megvigasztalni, de nem igazán sikerült.
- Hagyjál! Belőled is ilyen szörny lett! Minden áron azt akarja, hogy én is legyek az. Már pedig én anyámnak megígértem, hogy soha! - ellökött magától.
Hát jó. Nekem attól még muszáj elmennem "kajálni". Tegnap csak egy kisegeret ettem egész nap, mert vadászni nem voltam. Lefeküdtem, épp hogy kinyitottam volna a könyvem...
- Hol dorombol a cicus? - kopogtatott Jospeh. Remek, már csak ő hiányzott.
- Gyere... - sóhajtottam.
- Úgy megköszönném, ha ma este elmehetnék veled... Tudod... - súgta a fülembe.
- Felőlem akár üvöltözhettek is! - kiabált ránk Fabienne.
- Fabi, nyugi... - próbáltam megnyugtatni.
- Akkor most mi van? - nézett rám kérdőn Joseph.
- Jöhetsz, végül is az Ő vérvonalába tartozol te is.
- Király. Akkor egy fél óra múlva jövök. Oké?
- Oké. - kiment. Ránéztem Fabiennere. Ledermedt, egyszerűen meg se mozdult. Csak nézett ki a fejéből, csillogó szemekkel.
- Én vagyok az oka! Tudtam, hogy nem kellett volna jóban lennünk! Tudtam, tudtam... Nézz magadra... Nézz Josephre...
- Istenem. Nem te vagy az oka, értsd már meg! Én akartam így.
- Jó, hagyjuk. - a fal felé fordult. - Jó éjt, Kló.
- Jó éjt.
Annyi kérdés van bennem mindig. Senkim nincs, csak Roul. Senkim, aki eltudná nekem magyarázni a dolgok rendjét. Több vámpírt meg kellene ismernem. Persze, Josephen kívül, mert ő szart sem ér. Gyönyörű telihold van. Teljesen belemélyültem a motívumaiba, a szikrázó fényébe, és a felhőkbe, amelyek elsuhantak előtte. Imádom a teliholdat, de valahogy nem voltam oda érte mostanság. Undor, gyűlölet, vagy valami más? Valami mindenképpen eltaszított. Mindig más voltam, mint a többiek. Mindenki úgy gondolja, hogy más. De nekem születésemtől fogva, meg lett pecsételve a sorsom. Ezt mindig éreztem.
Holnap kirándulni megyünk, vagy valami olyasmi. Inkább a plázázás lenne a megfelelő szó. Egész napos csavargás a főtéren. Fabienne úgy tervezi, ő leül egy padra és lerajzolja az Eiffel-tornyot és kivonja magát a társaságunkból.
Jaj, kinyílt az ajtó.
- Na? Te tudod, hogy s mint... - vigyorgott rám Joseph, a lábamon ülve.
- Bocs, de a lábamon ülsz!
- Ja, izé, bocsika.
- Húzzunk. - felrángattam az ágyról.
Épp, hogy kiugrottunk az ablakon, azonnal lebuktunk.
- Maguk meg mit keresnek kint ilyenkor? Rég elmúlt éjfél. - szólalt meg mögöttünk egy férfi hang.
- Izé... Mi csak... Elnézést. - dadogtam, úgy hogy hátra se mertem fordulni a rémülettől.
- Rég elmúlt éjfél. - ismételte meg, ugyanazzal a hangsúllyal.
- Fordulj már ide. - súgta a fülembe Joseph. Megfordultam. Beleborzongtam a döbbenetbe. Ledermedtem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése