- Kisasszony! Kisasszony! Tessék felkelni ma hamarabb kezdődik az angol óra. Készülünk az érettségire. Hahó, kelés!
- Ó, mama mindjárt, csak még 2 percet!
- KÉT PERCET? Van fogalma róla mennyi az idő? Egyébként az igazgatónő vagyok, nem a mamája... Szerencsére. Ha az anyja lennék kiadósabb nevelésben részesítettem volna, Fabienne. Na gyerünk, öltözzön!
- Ja izé... Jó reggelt kívánok. Hogy tetszik lenni?
- Micsoda? Hogy hogy vagyok? Még egy szó és nem állok jót magamért.
- Elnézést. - pirult el Fabienne. Közben végigröhögtem az egészet. Kicsit reggel volt még.
- Chloé, maga meg vigyázzon a havibajjal!
- Tessék? - csodálkoztam.
- Nézze tiszta vér az ágya. Ezt most hogy mossuk ki? Kicsit ügyelnie kéne a higiéniájára.
- Hihihi. Ez vicces. - kuncogott Fabienne.
- Jól van...Bocsánat, asszonyom...
Tiszta vér volt a ruhám és a szám. De most már az ágyneműm is. Ja, amúgy nem menstruáció. Ez csak a halottak vére.
Túléltem az órákat. Már csak testnevelés van hátra. Főleg, hogy engem aztán nem frissít fel vagy hogy mondják, hogy miért is jó a tesi. A szervezetnek. Egy a probléma, nekem olyan nincs.
Az öltözőben Angelica mellé dobtam le a táskám, sajnos csak mellette volt hely (mellette mindig van).
- Hello. - köszöntem mindenkinek.
- Hello. Bocsi tegnap kicsit berágtam rád, magam sem tudom miért tettem. Meg tudsz bocsátani? - mondta mosolyogva Angelica.
- Semmi gond megesik...Az emberrel. - kicsit köhécselve mondtam az utolsó szót. Talán veszi a lapot.
- Igen, megesik. - láttam az arcán a döbbenetet és egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Mi a baj? - átkaroltam a hátát és fürkésző tekintettel bámultam rá amíg nem válaszolt.
- Hiányoznak a szüleim. Nagyon.
- Megértem. Én is csak anyámmal élek.
- De nekem senkim sincs. Egyedül vagyok.
- Hát figyelj, itt lényegében senkinek sincs senkije. Ez egy kolesz. - mosolyogtam rá biztatóan.
Ahogy közel hajoltam hozzá és valami megcsapta az orrom amitől hátrahőköltem. Valami visszataszító. Nem parfüm. Nem is izzadság. Valami egészen más.
- Gyerünk kisasszonyok! Ne lazsáljanak. Most beszéljék meg kivel lesznek párba. - üvöltött be az öltözőbe Mrs Paradis.
- Kló, leszünk párok? - pattant mellém Fabienne. Nem akartam vele párba lenni. Főleg, hogy eddig mindig Sabine-val volt párba és alig bírtam elviselni undorító röhögcsélésüket gimnasztika közben. Sabine folyamatosan azt ecsetelte mennyire gázul néznek ki a többiek, meg egyéb ehhez hasonló témák. Ha ilyen jól elvannak, legyenek most is együtt. Én amúgy is, új, különleges 'vérfarkasbarátnőmmel' szeretnék most beszélgetni.
- Bocsi, de már megígértem Angelica-nak. - hátranéztem a lányra és egymásra mosolyogtunk.
- Ez nem duma parti, sipirc a tornaterembe! - mondta Mrs Paradis.
Még nem igazán mutattam be a tornatermünket és a tesiórák folyamatát. Hatalmas tornatermünkbe, majdhogynem az egész iskola belefért. Ezért, van, mikor az egész végzős évfolyamnak egyszerre van a tesiórájuk. Többek közt ezért van négy nagy öltözőnk. Mrs Paradis a lányok tesitanárnője és Mr Poésy a fiúk tesitanára (ismertebb nevén "A zsáner"). Akárhányszor rájuk nézünk flörtölnek egymással (és Mr Poésy le se veszi a szemét a tanárnő formás idomairól, aki negyven éves kora létére tíz évet simán letagadhat). Pedig mindketten házasok. Na mindegy.
Annyira jó úgy futni, hogy te vagy a leggyorsabb. Te vagy az, aki soha nem fárad el. Isteni érzés. Pedig az előtt én voltam a legrosszabb Fabienne-vel együtt. Mi mindig kilógtunk a sorból és többször ál felmentéseket írtunk.
Angelica-val futottam. Az egyetlen, aki utolérhet engem. Na meg... Joseph. Aki hirtelen vámpírgyorsasággal mellettem termedt. Mindenki kérdőn nézett rá.
- Ezt nem kellett volna... - suttogtam neki.
- Megismételné? - üvölti "A zsáner".
- Mit? - válaszolt vissza flegmán.
- Ismételje meg, amit az előbb csinált. Most!!!
Joseph?! Hülye. Undorító kamaszos vigyorával elkezd szép lassan kocogni és dudorászni magában, úgy, hogy közben hunyorogva bámulja a tanárt.
- Ebből elég lesz. - legyintett Mr Poésy.
- Hű, csajok, láttátok? Mindig is tudtam, hogy jó pasi, na de ennyire. Egyébként Cecil vagyok, de mindenki csak Cicónak hív. Annyira bejön nekem ez a srác és ahogy láttam te jóban vagy vele. Izé... Nem tudnál összehozni vele? Persze, ha ti nem jártok. Facebookon nincs kapcsolatban és nem akar vissza...
- Állj, állj! Szia. Chloé vagyok. Hát jó rendben, persze mi nem járunk, mert miért is járnánk... Tehetek egy próbát.
- Jujj! De jó. Köszi, köszi és még egyszer köszi. Imádlak. Én már annyiszor próbáltam vele flörtölni, de ránézek és nem is a szemembe néz, hanem a cicimet nézi. Vagyis nem tudom, olyan fura srác. Kicsit perverz, mert senkinek se a szemét nézi. Szerinted?
- Ja, biztos. Egy fiú ilyen.
- Léccike, ne fussatok ilyen gyorsan nem bírják a lábikóim. Meg szúr az oldalam is. Jaj, de fáj. Megálltok velem?
- Mekkora picsa. - súgta a fülembe Angelica. Teljesen egyetértettem vele. De hát nincs mit tenni... A terem szélén álltunk Cicóval együtt, aki feszes nadrágjában az egész bandának bepucsítva fogta az oldalát. Nos, nem egy vékony csajszi. Nagy a segge, alacsony, kicsit teltkarcsú, de nem olyan vészes. Hosszú szőke hajú, zöld szemű sulikirálynő. Affektálós beszéde és nyávogós hangja is erre utal. Szánalom.
- Hé ott! Maguk! Igen! Plusz öt kör. Többiek gimnasztika helyre beállni! - sípolt, majd kiabálta Mrs Paradis.
- Milyen utálatos ez a néni. - rázta meg a fejét Cicó miközben a tanárnő előtt futottunk el. Lássuk be, hogy nem egy okos teremtés szegényke.
- Hé kis hölgyike. Későbbre halassza az efféle megjegyzéseit. Csak magának még egy kör. - mondta gúnyosan a tanárnő.
Cicó erre már nem tudott mit mondani, kicsit beégett.
Mi már a gimnasztikahelyünkön ügyetlenkedtünk, amikor nagy nehezen betotyogott a kiskirálynő. Végig azon gondolkoztam, hogy Joseph nem bírna ki egy emberbarátnőt, hiszen azonnal megölné. Főleg Cicót, a hatalmas IQ szintjével együtt. Vagy az is lehet, hogy csak jól megrakná. Nem tudom.
Vége a tesiórának. Angelica szobája felé megyünk, mert megígértem, hogy elkísérem. Fabienne az öltözőben elég elkeseredetten nézett rám, amikor látta, milyen jól elvagyok Angelica-val. De azért más barátokra is szükségem van. Olyanra is akinek egyébként nem szabadna, hogy a közelébe menjek.
- Most komolyan össze akarod hozni azzal a Joseph-el ezt a kis ringyót? - kérdezte Angelica.
- Hát figyelj... Miért ne? Összeillenek. Két értelmi fogyatékos.
- Az az.
Megérkeztünk a szobájába. Eszembe jutott kinél is vagyok. Azzal, aki engem kis híján megölt. Ezt muszáj lesz vele megbeszélnem, hiába zártuk már le nagyjából.
- Szeretnék valamit kérdezni... - jelentettem ki tapintatosan.
- Persze! Kérdezz bármit nyugodtan! - mondta vidáman és dobálgatni kezdte a kezem. Az ágyán ültünk egymással szembe törökülésben.
- Azt mondtad, hogy én egy szörnyeteg vagyok és semmiben sem hasonlítunk. Tudom, hogy kiábrándultál magadból, de ha elmondod mi történt én is mondok neked dolgokat.
- Nem hinnéd el...
- Dehogynem.
- Vérfarkas leszek. De még nem vagyok az teljesen. Az egész családom az volt és ősi vámpírok ölték meg őket. Az egyikük száműzött el Franciaországba, hogy itt nincsen falka amihez csatlakozhatnék. Apám mesélt róla, de még nagyon a kezdetek kezdetén voltam és nem tudott mindent elmondani. Így a képességeimről is csak tapasztalatból tudok. Keresnem kellene több vérfarkast és becsatlakozhatnék a falkájukba... De gondolom ebben az országban nincs és el kell költöznöm és fogalmam sincs hogyan. Én azt hittem, hogy te vámpír vagy, nem tudom miért, valami az súgta, talán az ösztöneim.
- Értem. Megölnél ha vámpír lennék?
- Nem tudom. Az ösztönök irányítanak minket.
- Akkor gondolkodj emberien. Még egyszer kérdezem: Megölnél ha vámpír lennék?
- Vámpír vagy?
- Válaszolj!
- Igen.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése