- Hello... Megtennéd, hogy elengedsz? Egy pillanat... Teremtőd? Mégis mit jelentsen ez?
- Jaj, cica. Vagyis bocsánat, Vámpírkisasszony. Ennyire hülyének nézel? Mintha nem tudnád, hogy az után a dolog után még jobbat tettél velem és megosztottad velem a titkaid, babám. - vágott közbe, kissé eltávolodva tőlem.
- Micsoda??? Bocs, de ez kiesett...
- Francba. Tehát, hol is kezdjem...
- Lehetőleg ahol ez a vámpírosdi elkezdődött.
- Oké... Szóval... - egy pillanatra megakadt, körülnézett és nagyon közel jött hozzám. - Menjünk kevésbé nyilvános helyre, mert mindenki minket néz.
- Nem is rossz ötlet.
Miközben szépen, lassan végigvonultunk a sulin eszembe jutott, hogy képtelen vagyok rászokni az állatokra. Megöltem Joseph-et, ez már biztos és vámpírrá tettem, pedig én is csak most lettem az. Na, meg persze akárkire ránézek a nyaki vénáját nézem meg először. Amikor tegnap este elmentem vadászni rájöttem, hogy az állati vér alig-alig enyhíti az éhségemet. Roul-ról meg semmit nem hallottam már mióta, talán ő segíthetne.
- Gyere már! Szedd a lábad! - üvöltött rám Joseph, amikor az udvaron álltunk a foci kapu mögött. Tényleg vámpír! A szeme, a bőre. Sokkal szexibb, mint volt.
- Hahó! Szóval... Ha hajlandó leszel rám figyelni... - kezdett bele.
- Figyelek.
- Oké, örülök. Úgy volt, hogy miután ott feküdtél egyszer csak azt mondtad "Most megöllek." szép csendesen. Gondoltam csak viccelsz, de amikor a nyakamba haraptál azt annyira élveztem egy ideig és azt hittem ez nem komoly... De aztán meghaltam, vagyis meg haltam volna, ha te nem vágod fel a kezedet és nyomod a számba. Elképesztő érzés volt felébredni, hideg vérrel és csak arra tudtam gondolni "Méééég, méééég" és te azt mondtad "Rendben van, tökéletes. Ha akarod tudni elmesélem én miként lettem eme lény. Jaj, bocsi ilyesfajta beszédemért a teremtömtől tanultam." Ezek után mindent elmeséltél a "haláli életedről".
Sírva, elrohantam Joseph-től... Hogy lehetek ennyire felelőtlen? Lefeküdtem a sulimban egy sráccal, megöltem és vámpírrá tettem. Joseph-et ahogy ismerem, az egész sulit ki fogja nyírni, de lassan ezzel én is így leszek, mert nem bírom a nyuszikat sokáig.
Gyanakodnak. Érzem. Mindenki távolodik tőlem. Megváltoztam. Muszáj új társaságot szereznem magamnak. Biztos a pokolba jutok, öltem. Azon gondolkoztam, hogy nekem úgyis mindegy most már... Ha úgy vesszük azt csinálok amit csak akarok.
Angelica szobája a földszinten volt, a folyosó végén. Úgy döntöttem, hogy megölöm... Hiszen úgy sincs senkije. Miért ne?!
- Hahó. Angelica? Angelica, itt vagy? - üvöltöttem át az ajtón, de sajnos nem jött válasz. Még erősebben kezdtem ordibálni, dörömbölni. Egy hang megszólalt mögöttem.
- Szia. Te meg ki vagy? - förmedt rám Angelica. Jézusom, hogy lehet valakinek ilyen bronz színű szeme. Elképesztő.
- Chloé Betranche vagyok. Francia órán velem szoktál lenni. Nem emlékszel?
- Ja... Dehogynem emlékszem én. Akkor elmondom, hogy azért vagyunk mindig egy csoportba, mert elég béna vagyok franciából és te vagy az egyik legjobb az osztályba. Én Angliából költöztem ide nevelő szüleimhez, mert édesapám és édesanyám meghaltak egy hajón, ami zátonyra futott. Tehát én annyira tudok franciául ahogy azt kötelező nyelvként tanították nekem otthon és ott én voltam a legjobb. Anyanyelvként viszont sokkal nehézebb használni. Gyere ide! Vagyis be.
- Nem nehézebb, hanem nehezebb. Persze, megértem. Én angolból is jó vagyok ha akarod beszélhetünk úgy, de anyanyelvi szinten nekem sem megy túl jól.
- Nem, nem nem kell. Amennyire megy, annyira megy. Amúgy hogy hogy vagyis miért vagy érted, hogy... itt vagy... szóval miért?
- Azt akarod kérdezni, hogy miért vagyok itt?
- Valami olyasmi...
- Hát figyelj látom, hogy te mindig egyedül vagy és mostanában én is. Hallom a te sorsod is hasonlít az enyémhez. Jó, való igaz, én Marseille-ből költöztem ide, de nem tudom... Hasonlítasz rám.
- Nem!!! Te nem tudod, de én rád egyáltalán nem hasonlítok! Te egy szörnyeteg vagy! Szörny! Érted?
- Micsoda??!!!
- Meg akarsz ölni... Csak, hogy tudd, te engem nem tudsz megölni.
- Ööö... - leblokkoltam. A bronz színű szeme egyre kezdte megközelíteni a borostyánt és egyre melegebb lett a szobában. Annyira dühös volt, hogy ilyet még nem láttam.
- Menj ki! Hogy is mondják... Takarodj!
Valami eszméletlenül hatalmas ereje volt, ahogy kilökött az ajtón. Erősebb egy vámpírnál? Változik a szeme? Mi ez? Biztos, hogy nem ember, de nem is vámpír.
Tegnap találkoztam Roul-al amikor vadásztunk. Három emberrel végeztem, nagyon éhes voltam. Amikor már-már haza indultunk volna eszembe jutott Angelica.
- Roul! Én azt hiszem találkoztam valakivel aki nem ember és nem is vámpír. Bronz színű szeme volt aztán rettentő dühös lett és borostyánkő színű lett és hatalmas ereje volt. Természetfeletti lény, de biztos nem vámpír. Szerinted mi ez?
- Azt hittem Franciaországban már nincsenek. Érdekes... Ez biztos?
- Holtbiztos.
- Már vagy 300 éve nem élnek itt vérfarkasok.
- Vérfarkas?
- Igen, vérfarkas.
- Roul, ő nevelő szülőkkel él és Angliából költözött ide, mert...
- Aha! Itt a magyarázat! Egyedül van? Mint farkas.
- Nem tudom. Miért?
- Megölöm.
- Megölöd???
- Veszélyt jelent a fajtánkra.
Hajnali 3-kor mikor végre a szobámba léphettem észre vettem Fabienne-t. Visszaköltözött.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése