Törött égbolt...

Bevezetésképpen: ez a történet egy disszociatív személyiságzavarral küzdő lányról szól, aki teljesen normálisnak gondolja magát, nem is tud arról, hogy ő beteg, ezért rendes gimnáziumba jár, mellette viszont hetente egyszeri kezelésekre is jár.
Nem tudom miért, valahogy megtetszett, hogy én erről írjak, és hát ez lett belőle, remélem tetszeni fog. :)
Természetesen ez is egy "sorozat", és hasonlóan tovább fogom írni ezt is, mint az Yvonne Sallingrét és A (z)avarbant, csak ezekkel most egyelőre szünetelek, mert nem igazán jönnek ihleteim hogyan folytassam, de már azért így bele-bele kezdtem. Na, tehát akkor Két arcú...

Cindy szerint a zöld, szerintem pedig a kék pulóvert kéne megvennem. Mindig vannak nézeteltéréseink, a legutóbbi például, hogy flörtölni akart a pénztáros fiúval, de szerencsére nem engedtem neki.
A zöld szemedet, a zöld pulcsi emeli ki! Hallgass már egy kicsit rám is, hogyha már a pénztárosnál hallgattam rád!
Igaza volt, megint. Visszamentem a próbafülkébe, felvettem a zöld pulcsit, és elmosolyodtam. Ezt a felsőt nekem találták ki! Vöröses színű hajamhoz, és világoszöld szememhez, és vékony (szinte már gebe) alkatomhoz remekül passzolt.
- Cindy, igazad volt! - kiáltottam.
Ugye? Szerintem le se vedd többet!
A pénztárnál kifizettem, de úgy, hogy közben megengedték, hogy rajtam legyen. Cindy egész hazafelé úton azt magyarázta, hogy mennyire de mennyire helyes volt az a pénztáros és, hogy visszakapom ezt még. Szerencsére tudtam, hogy Cindy gyenge kis teremtés volt, az emberek általában észre sem vették, sőt szegény hozzászokott már, hogy "láthatatlan", de kisbaba korom óta Ő volt a legjobb barátnőm, a másik felem és mindig én segítettem neki mindenben. Együtt iratkoztunk be a Heinewoodi Gimnázium német tagozatára, általános iskolába is együtt jártunk, Heinewood kis magán 8 osztályos iskolájába, ahol alig voltunk az osztályban, barátaim se nagyon voltak, de Cindy mindig ott volt, és úgy terveztük a gimit is együtt kezdjük el. Velünk él, mert nincsenek szülei, és nem csak a legjobb barátnőm, hanem szinte a testvérem is.
Az iskola egy hét múlva kezdődik, holnap pedig lesz egy osztálytalálkozó, ahol végre megismerhetjük az osztálytársainkat.
Hazaérve, anya is és a bátyám, Ren is otthon volt.
- Szia Melanie. Milyen napotok volt? - kérdezte anya mosolyogva.
- Szia. Elmentünk plázázni, sokat keresgéltünk, hogy mit vegyünk, végül vettünk egy pár ékszert, és ezt zöld pulcsit ami rajtam van, pedig Cindy választotta. - magyaráztam.
- Hú, remek. Jó kis napotok volt. Nagyon jól áll a pulcsi. - mondta. Aztán elkészült a vacsorával. - Reeen, mozdulj ki, gyere vacsorázni! - kiabált.
- Nem ehetek majd az őrültek háza után? - kiabált vissza Ren a szobájából. Igen, utált engem, ahogy Cindyt is... Utált? Az nem kifejezés. Gyűlölt, ki nem állhatott minket. Pedig soha nem ártottunk neki, de hát ez rejtély marad.
- Legalább egy héten egyszer gyere ki! - kérlelte anya, most már a szobája ajtajából.
- Jó rendben mindjárt... - egyezett bele.
Nagy nehezen kivánszorgott, és levágta magát a székre. Majd tele szájjal megszólalt.
- Na mi van Mel, ma is hülyét csináltál magadból? - röhögött, közben pedig folyt a szájából a szaft. Undorító látvány volt, de már hozzászoktam.
- Miért csináltam volna hüly... - kezdtem, de anyu közbeszólt.
- Hagyd, ne foglalkozz az idióta bátyáddal. - mondta. - Ren, te pedig fogd be a szád, ha csak baszogatni tudod a húgodat! - szólt rá ingerülten.
A vacsora többi része elég feszült volt, Ren és anya vitatkoztak, én és Cindy pedig csendben maradtunk, aztán felmentünk a szobánkba.
A bátyádat sose fogom megérteni. Mindig elrontja a kedvem.
- Tudom, de nem tudok mit csinálni. Legalább anyu mindig megpróbálja leállítani, igaz sajnos, hogy sikertelenül, de hát... Ez van sajnos...
15 éve ismerlek titeket, ahogy Rent is, de mégse tudok róla semmit, hogy milyenek a barátai, volt e már valaha barátnője, mit csinálhat egésznap a szobájában, hova jár el néha hétvégénként... Rejtélyes egy fickó, pedig szinte nekem is a bátyám.
- Hát, hidd el, én se tudok többet róla, pedig kíváncsi lennék. Na, de mindegy ne is beszéljünk már erről, csak fölöslegesen felidegesítjük magunkat ezen...
Rendben.
Egy kis idő múlva, mikor már mindennel végeztünk, elmentünk aludni.

Az osztálytalálkozó korán  kezdődött, reggel fél 9-kor Heinewood főterén. Heinwood legizgalmasabb helye, ez a főtér, mert minden itt van. Itt van az általános iskola, a gimi is erre van csak egy kicsit arrébb, akkor bank, boltok, posta, gyorskajálda, mozi és hasonlók. Sajnos Cindy nem jött, vagyis anyu azt mondta, hogy szerinte jobb ha nem jön, nem tudom miért, de Ő tudja.
8:11 van csak. 3-an vannak a játszótéri hintánál, lehet, hogy ők azok, mert más nem nagyon volt most kedd reggel errefelé, hiszen ez egy kisváros.
- Sziasztok. - köszöntem bátortalanul. - Osztálytalálkozó? - kérdeztem.
- Hello. - köszönt az egyik fiú. Két fiú volt ott és egy lány. - Igen, német tagozatos 9.
- Akkor jó. - mosolyogtam rájuk.
- Szia. Sasha Kyle vagyok. - mutatkozott be barátságosan a lány.
- Melanie Morgan. - mutatkoztam be én is.
Aztán a két srác is bemutatkozott, Harry Wilson egy kövérebb, szeplős, nagyon kisfiús arcú fiú volt, a másik Brian Davis, egy titokzatos srác, barna haj, szinte fekete szem, és rövidujjú kapucnis felső volt rajta. Mást sem csinált csak a telefonján pötyögött. Igen, Ő volt az aki először köszönt. Sashanak hosszú, derékig érő melírozott szőkésbarna haja volt és barna szeme. Nagyon rendes lány és nagyon barátságos.
Aztán így négyen voltunk, beszélgettünk, megismertük egymást, amikor Brian hirtelen megszólalt.
- 8:37 van és sehol senki.
- Szerintem nézzük körül a téren hátha valahol itt vannak csak összegyűltek máshol. - mondtam.
- Jó ötlet. - helyeselt Sasha.
Elindultunk, végig mentünk a téren és megtaláltuk a kis csoportot.
- Hello! Ti vagytok... Lássuk csak... Sasha Kyle, Melanie Morgan és Brian Davis. - mondta egy magas, lófarokba kötött szőke hajú lány.
- Igen. - helyeseltem. Aztán eszembe jutott még valami. - Cindy Becker nincs felírva?
- Cindy, cindy, cindy... Ilyen osztálytársunk nincs. - elgondolkodott. - Ja, várjunk csak, dehogynem! Te vagy Melanie?! Persze, persze Cindy is itt van. Hogy hogy nem jött? - hadarta, és nagyon zavarba jött.
Egy kicsit meglepett ez a viselkedés, de hát ezzel mit sem törődve, válaszoltam.
Vagyis próbáltam volna válaszolni csak nem tudtam mit mondani, ugyanis anyu nem indokolta meg, hogy miért ne jöjjön.
- Beteg. - vágtam rá.
- Értem. - mondta a magas szőke kissé bizonytalan mosollyal.
Miután a lány elment és a három ember akivel jöttem, különvált tőlem, odajött hozzám öt fiú és három lány. Úgy nézett ki, hogy rajtam röhögtek.

A Kiss-es buli után Hannát és Tomit elvitték a rendőrök, ahonnan Konrád hozta el őket, és hazavitte őket a házába, ahol most is vannak. Hanna bár részeg volt, annyira még nem, hogy ne emlékezzen a dolgokra... Viszont Tomi semmire nem emlékszik.

Tomi:
- Hanna?! - kiabáltam.
- Neked is jó reggelt... Mi az? - mondta fáradtan.
Át kellett gondolnom mit mondok... Valószínűleg a buliba összejöhettünk és idekerültünk, tehát nem akarom elcseszni az esélyeimet.
- Jó reggelt! - mosolyogtam. - Hogy aludtál?
- Borzalmasat álmodtam és amint látod, legurultam az ágyról és téged is magammal rángattalak... - nagyon furán nézhettem rá... - D-De-de-e é-én sajnálom nem direkt csináltam...
- Jaj nem baj, ne hülyéskedj már. Mit álmodtál?
- Már nem emlékszem, de tudom, hogy szörnyű volt. - mondta és ebben a pillanatban szorosan átölelt és a mellkasomra feküdt. Hú, jó volna tudni, mi történt és hogy hol vagyunk, de nem akarom megbántani.
Valaki kopogott.
- Na hallom fent vagytok, remélem kijózanodtatok már, reggel 8 óra van! - üvöltötte egy férfi át az ajtón.
- Igen, de... Hahó! Szétmegy a fejünk. Ne kelljen már haza mennünk ilyen állapotban! - kiabálta vissza Hanna nevetve.
Ki lehet ez? Hanna apja? Ahhoz túl fiatalos a hangja... Lehet a bátyja, de hát nincs is bátyja... Akkor... A pasija?!
Benyitott.
Magas, hosszúkás arcú, sötét hajú, borostás, a 20-as éveiben járó pasi volt.
- Nem akarom tudni hogy hogy kerültetek le az ágyról... - forgatta a szemét aztán folytatta. - Fél órátok van elkészülni! Kiderítettem a címeteket és elviszlek titeket. Mozgás!
- Fél óra?! A sminkemet annyi idő alatt csinálom meg... - morgott Hanna.
Feltűnően megköszörülte a torkát... Valamit üzenni akart vele Hannának.
A fél óra készülődésből, egy óra lett, mert elhülyéskedtük az időt. Elgyalogoltunk egy parkolóig, aztán egy kamionba szálltunk be.
- Ugye emlékeztek a tegnap estére? - kérdezte a csávó.
- Persze, Konrád, ne hülyéskedj, azért annyira nem voltunk ki, igaz? - mondta és kérdőn rám nézett.
- Minden egyes pillanatára. - mondtam és cinkosan rámosolyogtam Hannára aki visszamosolygott és a csávónak, akit kiderült Konrádnak hívnak, elkerekedett a szeme.
- Öhm... Ennek örülök, de azért ennyire nem volt jó... - jegyezte meg.
- Jaj már! Mindent neked köszönhetünk! Imádlak! - mondta Hanna és átölelte Konrádot és egy puszit nyomott a... remélem az arcára.
- Nagyon szívesen. Örülök, hogy összefutottunk. Most, hogy kiderült, te is errefelé laksz, gyakrabban összejárhatnánk. - mondta Konrád és megszorította Hanna combját... Mi ez itt?
- Kedves Tamás, akkor itt most ki is teszlek, mert ha minden igaz itt laksz, ugye? - kérdezte Konrád.
- Igen. - válaszoltam és már ki is pattantam a kocsiból és Konrád rögtön visszacsukta az ajtót, úgy, hogy mg el se tudtam köszönni.
Haza értem és anyut kerestem. A konyhában volt.
- Szia! Haza jöttem! - köszöntem.
- Szia! - meglepetésemre vigyorgott. - Gondoltam, hogy ma fogsz haza érni.
- Gondoltad?!
- Igen, hát én tudom, hogy Franciskával voltál ám.
- Ja, ja, ja tényleg. - vágtam rá. El is felejtettem, hogy ezt találtam ki.
- Na, menjél még pihenjél egyet, nagyon fáradtnak tűnsz. - mondta.
Bementem a szobámba és kidőltem.

Hétfő reggel van. A hétvégém otthon töltöttem, gépeztem, X-boxoztam, mindenféle hülyeséget csináltam.
Beértem a suliba, Roli és Franciska egymást ölelgették (úgy tűnik a buliba ők is összejöttek), mellettük pedig Balázs állt, aki a telefonját nyomkodta.
- Csá! - köszönt Roli és Balázs.
- Csá... Látom dúl a láv. - mondtam.
- Jaj ne is mond. Asszem lassan én leszek az egyetlen szingli a suliban. - röhögött Balázs.
- Ne hülyéskedj, az összes nő oda van érted, csak rájuk kell nézni. - mondta Roli.
- Ó, nézd jön a drágád... - mondta lesajnálóan Franciska.
Odafordultam. Hanna volt az, gyönyörű göndör hajjal és bordó ruhában, középen világosbarna övvel, és a szokásos fekete cipőjében jött ma is. Végem volt.
- Sz-szi-szi-szia. - nyögtem ki.
- Szia. Beszélhetnénk? - kérdezte komolyan.

- Akkor biztos, hogy segítetek? - kérdeztem.

  1 óránk van eldönteni, hogy tényleg segíteni akarunk Roulnak, aki Fabi apja, a teremtőm, és egy őrült, aki kislányokból és tinédzserekből csinál vámpírt. Ha megtámadnám, természetellenes lenne, így az is, ha nem segítenék neki...

 Tomi szakított Franciskával, még ha hivatalosan nem is, de elég egyértelműen tönkrement a kapcsolatuk. Mindenki elment bulizni a Kiss-be, ahol egy páran elvesztették a fejüket, és kicsit sokat ittak

Hanna:
Miközben Barbival sétáltam hazafelé, egyfolytában a ma történtekről beszélgettünk.
- Egyébként biztos nem jössz ma bulizni? - kérdezte Barbi. - Tomi is ott lesz. - tette hozzá.
- Nem tudom... Menjek?
- Még szép! Mégis mit gondolsz Alíz pletykálkodásával fogom magamat majd szórakoztatni?! Uh, még belegondolni is rossz. - összeröhögtünk.
Végül rábeszélt, hogy menjek, aztán elköszöntünk egymástól. Barbi elindult jobbra, én meg mentem tovább előre.

Készülődtem a nagy bulizásra. Kikentem magam, fel vettem egy extrarövid piros miniruhát, hozzá egy fekete flitteres magassarkút és el is indultam.
- Hannus! - rohant felém visítva Barbi és Alíz.
- Hali, lányok. Látom itt már javába megy a buli.
- Ó, de még mennyire. - mondta Alíz. - Gyertek csajok, igyunk valami erőset!
Leültünk a pulthoz és vártuk a három Fekete Abszintot.
- Ott van Tomi! - mutatott valahova a tömeg közepére Barbi, és próbált túlkiabálni mindenkit.
- Á, tényleg! Hannus, muszáj odamenned! - üvöltötte Alíz is.
- Dehogy megyek. Majd jön ő, ha akar. - mondtam.
Erre ittunk. Úgy konkrétan mindenre ittunk amire csak lehetett. Folyamatosan rendeltük az újabb köröket néha jagert, egy kis sört, meg úgy mindenfélét. Aztán befejeztük a folyamatos ivást, mert már az orrunkig se láttunk tisztán. Na jó, azért valamennyire igen, és ezért vettem észre, hogy Tomi itt ül mellettem.
- Hanna cicus... Baba... Szép vagy. M-m-ma. M-most, mint... m-m-mindig. - nyögte ki.
- Köszi. - az én hangom se lehetett valami meggyőző azt tudom, de Tomi már egyáltalán nem volt önmaga. - Tomi, jól vagy?
- Lennék. - mondta és rámvigyorgott.
- Lennél?
- Hanna... Táncolnál v-v-velem?
- Persze, de...
- Nincs de! - kiabálta vigyorogva.
Kimentünk a tömegbe. Valami megmixelt ismert popzene ment. Tomi magához húzott. Közel. Talán túl közel. Már azt is éreztem, hogy... Ó, ne.
- Tomi, ez kicsit kellemetlen nekem. - mondtam zavartan.
- Ugyan, miért? - kérdezte játékosan.
- M-m-mert... Mindegy. - dadogtam.
- Reméltem is.
Elképesztően szexin nézett ki. A kockás inge hanyagul lógott rajta, és alatta szürke kivágott póló volt, de nekem tetszett. Nem ismertem ezt az oldalát... Igaz, ez már nem is ő volt. Lehet már neki mindegy ki van vele, csak csaj legyen...
Amikor vége lett a zenének és épp indult a másik....
Elképesztően fura dolog történt.
Tomi megcsókolt. Egészen józan csóknak tűnt.
Ami még ennél is furább... Visszacsókoltam. A csók egyre hevesebb lett, egyre érzelemmel teli. Úgy csókolt, mintha soha nem akarna elereszteni. Fantasztikus volt. Egyszercsak abbahagyta.
- Gye...re. - lihegte.
Mindenkit leszarva kirohantunk a Kiss-ből. A rohanás nem sokáig ment, mivel a magassarkúmban lehetetlennek bizonyult. Végigröhögtük, csókolóztunk az utat, azt se tudtuk hova megyünk. A lábunkon nem bírtunk megállni, össze-vissza dülöngéltünk, ittuk a sört, amit kifelé menet csórt el Tomi Balázstól.
Fülsiketítő sziréna közelített felénk. Ledermedtem.
- Te jó ég! Most mit csináljunk? - cincogtam Tomi fülébe.
- Fussunk!
Elkezdtünk futni. Egy kicsit tudtam csak futni, aztán elestem. Tomi utánam kapott és közben véletlenül képen öntött a sörével. Rám jött a röhögőgörcs.
És ott ültünk a járda szegélyén. A vállára hajtottam a fejem. Fogtam a kezét.
Ezt az idilli pillanatot az orrunk előtt megállt rendőrautó rontotta el.
- Jó estét fiatalok! - mondta ingerülten a rendőr.
- Jó estét magának is kedves uram! Mi szél hozta? - kurjantotta Tomi. Megint elkezdtem idétlenül röhögni.
- Dülöngélő részeg tinédzserek, akik egy 5-10 perce rohantak ki a Kiss nevű szórakozóhelyről.
- Hát akkor további jó keresgélést, jó uram! Minket vár az édösanyánk. - továbbra is parasztosan beszélt. Én meg továbbra is röhögtem.
- Késő van már, nem vagyok vicces kedvemben. Mutassátok csak az igazolványokat! - mondta lesajnálóan a rendőr.
- Édösanyámnál van. Az életemre esküszöm, biztos úr! - mondta ártatlanul Tomi.
- Biztosan nála van... Mi lenne, ha most szépen velem jönnétek és felhívnánk a szüleiteket?
Ez már nem tetszett. Felálltam és a rendőr szemébe néztem, és egy erős varázslatot kezdtem el használni.
- Szerintem nincs rá szükség. - szóltam rekedten.
- Szerintem van. - mondta a rendőr, kicsit megszeppenve.
- Megmondtam, hogy nincs! Most pedig takarodjon! Esules de marfom ex ter! - és kész. Megvolt a varázslat. Remélem az alkohol nem okoz problémát egy varázslatnál.
Úgy néz ki, bevált. A rendőr beszállt a kocsiba és elhajtott. Aztán rájöttem, hogy Tomi mindezt látta és bocsánatkerőn ránéztem.
- Szép volt cica! Nem tudom, mit csináltál, de rendesen beszart. - röhögött. Vele nevettem.
- Hát...kösz. - motyogtam.
Magához ölelt, homlokon csókolt, és megkérdezte hova menjünk.
- Szerintem... - mondtam volna, de abbahagytam, mert megint szirénákat hallottam.
A rendőrautó ugyanott megállt ahol az előbb. De hát... A varázslat... Ó, a fenébe is a rohadt alkohollal!
- Mi lenne, ha most szépen velem jönnétek és felhívnánk a szüleiteket? - mondta megint. Ugyanaz a pasi volt.  Legalább most már tudom... Soha ne varázsolj részegen!
Bevonszolt minket a kocsiba és elmentünk az őrsre. Kiszálltunk, mindkettőnknek hátra volt szorítva a keze. Felvittek minket valami irodaszerűségbe, és egy idősebb, az ötvenes éveiben járó öreg pasas ült egy rohadt nagy asztalnál, aki épp telefonált. A két pofa aki a kezünket szorította hátra most is ott maradtak az ajtóban.
- Szervusztok. Mi a becses nevetek? - kérdezte kedvesen az öreg, miután letette a telefont.
- Jancsi és Juliska. - válaszolta Tomi és ásított. Megint kuncogni kezdtem. Normális esetben sosem nevetek ennyit, de a pia megváltoztat. Na, és Tomi is.
- Jó akkor téged egyelőre hanyagollak. Téged kicsi lány, hogy hívnak? - idegeskedett tovább a bajszos.
Megint rosszul fog elsülni a varázsigém... Nincs anyám... Mit csináljak?!
- Eszterág Hannának hívják. - mondta egy hang az ajtóból. Egy 20 év körüli csávó jött be. Ijesztően tejfehér szőke hajszíne volt... Olyan ismerős.
- Konrád! - üvöltöttem örömömben. - Hogy találtál rám?
- Ő kicsoda? - kérdezte ingerülten az öreg.
- Az unokatestvérem. Értem jö...Értünk jött. - helyesbítettem.
- Nyugodtan elmehetsz a fiatalemberrel, de a fiú itt marad. - közölte bajusz.
Rápillantottam Tomira, aki azt tátogta, hogy menj csak.
Utána segítségkérőn néztem Konrádra, aki rögtön vette az adást.
- Esules de itoles consal fer verté mar teo! A fiatalok velem jönnek, világos? - varázsolt Konrád. Hát, remélem ő nem volt részeg. Hihi.
- Viszlát! - mondta ledermedten a pasas.
Miután végre kint voltunk az őrsről, azonnal leállítottam Konrádot.
- Nem válaszoltál. Hogy találtál rám? Na, meg mi a fenét keresel itt? - kiabáltam.
- Hanna! Részeg vagy, ezt ne feledd. Egyébként meg, semmit nem tudsz rólam. Így azt sem tudtad, hogy egy ideje itt élek Budapesten, és a barátnőm az őrsön dolgozik és nála voltam bent. Felismertelek, így rögtön bementem, hogy megtudjam miről van szó. De, kedveském, holnapra úgyis mindent elfogtok felejteni, tehát akkor majd részletesebben elmagyarázom. - mondta bunkón.
Konrád épp egy kamionba készült beszállni. Elég idiótán nézhettem rá, mert megszólalt.
- Most meg mi van? Ezzel dolgozom. Kamionsofőr vagyok. Hármunknak pont elég.
- Aha. Mi van a kis barátnőddel? - ezúttal Tomi szólalt meg.
- Hát ha már így aggódsz, felhívtam, amint láttam, hogy itt van Hanna.
- Ó? - mondtuk egyszerre.
- Na, beszállás! - parancsolt ránk Konrád. - Ma este (már amennyi még az estéből hátra van) nálam alszotok, ameddig ki nem józanodtok annyira, hogy hazavihesselek titeket.
- Jé, tud jófej is lenni! - mondtam nevetve Tominak.
- Akkor lenne még jófejebb, ha nem vinne minket haza holnap másnaposan. - nyugtázta Tomi.
- Elég legyen! Az út további részében szeretném, ha befognátok. - üvöltötte. - Most pedig jöhet egy kis Guns'N'Roses!
Egy 10-15 perc múlva egy bevásárlóközpont parkolójába érkeztünk, ami a cég kamionjainak volt fenntartva.
- Nos, fiatalok, innentől gyalog fogunk tovább menni. Viselkedjetek normálisan! - mondta ismét a maga bunkó stílusában.
Tomi megfogta a kezem, ezzel is kisegített, hogy jobban tudjak menni. Konrád elkerekedett szemekkel nézett ránk elölről.
- Szóval ti jártok. Remek.
- Valami olyasmi. - mondtam.
- Akkor gondolom úgy jártok, hogy honlapra elfelejtitek? - kérdezősködött tovább Konrád.
- Remélem nem. - mondta Tomi.
- Szerintem nem. - mondtam vele szinte egyszerre és egymásra mosolyogtunk.
- Egy kicsit gáz valakivel részegen összejönni. Hanna, tudod, mivel játszol. - fordította komolyra a szót.
- Ja, lehet, és mi van a te kis barinőddel? Mesélj csak. - vihogtam. Aztán abbahagytam, mert rájöttem, hogy mit mondott azzal Konrád, hogy Hanna, tudod, mivel játszol, hiszen, beleszerettem, és ha ő nem, vagy ha holnapra egészen más lesz... Ó, istenem, bele se merek gondolni.
- Megvagyunk. Én rendesen választottam. Ő a házvezetőnőm lánya. - Házvezetőnő? Pff, jellemző. Csak rá kell nézni. Úgy beszél, mint egy milliárdos, közben kamionsofőr... De ki tudja, talán sokat keres... Hiszen házvezetőnője van.
- Értem. - mondtam.
Konrád egy kis kulcstartószerűséget vesz ki a zsebéből és egy gombnyomásra kinyitja a kaput. Egy kisebb kastélyszerű vajszínű épület van elöttünk. Eláll a lélegzetem. Hű.
- Szép kis kecó. - mondta egyszerűen Tomi.
- Kösz. - mondta Konrád, és elindultunk befelé egy folyosón, és kinyitott egy ajtót. - Ez az első számú vendégszoba. - szünetet tart, ránk néz, aztán le a kezünkre. - Biztos, hogy egy szobában akartok lenni? Nehogy sokkot kapjatok.
- Konrád... Egyértelműen együtt szeretnénk lenni. - mondtam.
- Legalább Hannát felismerem, de ha nincs mellettem,akkor valami ismeretlen szobában leszek... Egyedül?! Ezt nem gondolhatod komolyan. - röhögött Tomi.
- Jól van, jól van. Nyomás ágyba, gondolom már fáradtak vagytok. Most én nem tudok nektek ruhával szolgálni, de majd megoldjátok. Holnap körbevezetlek titeket, és ígérem mindent elmagyarázok. Jó éjszakát.
- Jó éjt. - köszöntünk el egyszerre.
Elkezdtem szorgoskodni, mint egy dolgozó méh, megvetni az ágyat, leporolni a polcot, rátenni a Tominál lévő  üres sörösüveget (nem is tudtam, hogy még nála volt), aztán még egyet akartam igazítani a párnák huzatján, amikor Tomi hátulról átölelt. Végigsimítottam a karján, aztán szembefordultam vele és csókolózni kezdtünk. Ledobott az ágyra rám feküdt, csókolóztunk, majd levetkőztettük egymást. Szeretkeztünk. Ő és Én. Nem használtunk semmit védekezésképp... Remélem nem lesz baj. Aztán elaludtunk.

Tomi megtudta, hogy boszorkány vagyok. Aztán elkezdett üvöltözni, mindennek elhordani. Aztán a sok vitatkozás után egyszercsak megölt. Leszúrt egy késsel. Meghaltam.

Úristen! Felültem. Ez csak egy álom volt. Olyan gyorsan visszaestem az ágyba, hogy legurultam az ágyról, és Tomit is magammal rántottam, akinek idáig a kezét fogtam, aztán a földön már elengedtem. Nem ébredt fel, csak nyögött egyet. Nincs energiám már visszamászni. Majd Tomi is megbocsájtja ezt nekem.

Arra ébredtem, hogy eszméletlenül fáj a fejem, és hogy bűzölög a hajam a sörszagtól, de mindenre egytől egyig emlékszem, és ez csodálatos!

 Látták. Látták ahogy kiszívom Pierre nyakát. Ahogy azt is, ahogy megöltem... Pedig nem akartam. Én teljesen becsavarodtam. Először Joseph, most meg Pierre. Igaz, Joseph vámpír lett, de Pierrel is tegyem ezt? A végén még elkönyvelnek olyannak, mint Roul és megölnek. Így hát hagytam, hogy az utolsó csepp élet is kimúljon belőle.

Kedves olvasóim!
Csináltam egy oldalt, amit tele van fantasy-, misztikus-, és mindenféle képekkel :D De sajnos eddig nem túl sok képet tettem fel, ugyanis elég kevés a lájkoló :( Ezért szeretnélek megkérni titeket, hogy lájkoljátok EZT ♥ !

    Hanna újra összebarátkozott Barbival, akivel általánosba legjobb barátnők voltak. Tomi úgy érzi elvetette a sújkot ezzel a féltékennyé tevős dologgal, mivel úgy érzi Franciska most teljesen beléesett, ezért muszáj lesz szakítaniuk.

Tomi:
Péntek van. Az előző napok elég nyomasztóan teltek, ahogy éreztem, hogy nem bírom tovább elviselni Franciskát. Ma este elmegyünk a Kiss-be bulizni, amit anyámnak úgy adtam elő, hogy Franciskához megyek (nagyon megszerette a csajt és tündérinek meg cukorpofikának találja [?] ). A Kiss az egy olyan hely, ahol 18 év alattiaknak egész nyugodtan kézhez adják az alkoholt és minden egyebet. Én egyszer mentem be, de 2 perc után már jöttem is ki, mert nem maradhattam ott csak Rolit meg Balázst kísértem el. Szégyen, hogy 16 évesen az anyuci pici okos kisfia szerepben ragadtam. Nem baj, ma este majd meglátjuk mi lesz.
Szokásos reggeli Franciska bekísérése... Folyamatos apró csókok nyomogatása a pofámba... És én mást szeretek. Aki ma is elbűvölő volt, napról napra egyre szebb. Fehér félvállas rövidujjúban volt hozzá egy piros szoknyával és középen egy hatalmas fekete övvel és a szokásos aranyos kis fekete balerinacipőjében. Túl sokáig néztem.
- Ömm... Tomi, mondani akarsz valamit? - kérdezte zavartan.
Aztán jött az, hogy kimondtam amit eddig szinte soha.
- Elképesztően gyönyörű vagy.
- Köszönöm, édes vagy. - mondta és megmutatta azt az elképesztően gyönyörű mosolyát amit annyira szeretek.
Kint a suli elött még elvoltunk egy kicsit, de Hanna csak egy rövid ideig maradt velünk, mert csatlakozott Barbiékhoz. Lehet, hogy végleg kilépett a társaságunkból...
Első óra biológia lett volna, de nem volt tanár és egy olyan tanár jött helyettesíteni, aki legnagyobb megkönnyebülésünkre bejelentette a szokásos szöveget, hogy foglaljátok el magatokat csendben és egész órán valamit irogatott tehát Franciska hátrébb ült mellém és Hanna... Hanna egyszerűen belerúgott a padomba, amitől kishíján rám és Franciskára borult.
- Mi a francot csinálsz? - kérdeztem eléggé hangosan ahhoz, hogy magunkra vonjam a figyelmet.
Riadt szemmel nézett ránk és láttam, hogy próbál megszólalni, de nem jött ki belőle egy hang se.
- Bocs. - nyögte és már ki is rohant a teremből.
Nem, ezt nem hagyhattam annyiban, valami van Hannával és nekem muszáj volt ezt vele megbeszélnem és utána mentem.
- Hová mész, mackó? - kérdezte kétségbe esve Franciska.
Anyád a mackó - gondoltam magamban.
- Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii? - visította hisztérikusan.
Ekkor jöttem rá, hogy ezt hangosan is kimondtam.
- Gyerekek, halkabban! - szólalt meg a tanár. De az ezután következőket már nem hallottam ugyanis kint voltam a folyosón Hannát keresve, de sehol sem találtam. Biztosan a vécébe rohant.
A lány vécé ajtaján dörömböltem és kiabáltam, mivel nem engedte el.
- Hanna gyere ki, beszélnünk kell!
- Hagyjál! - jött egy halk válasz.
- Gyere ki kérlek és mond el, hogy mi volt ez az egész!
Aztán kinyílt az ajtó, és Hanna sétált ki elém kisírt szemmel.
- Úristen! Mi a baj? - kérdeztem és megfogtam a kezét, amit rögtön elrántott.
- Semmi... Azt hiszem megőrültem.
- Miért?
- Azt hiszem beleszerettem valakibe, akit alig ismerek.
Ebben a pillanatban, ebben a szent és megismételhetetlen pillanatban kijött a helyettesítő tanár és ránk üvöltött.
- Most azonnal befelé a terembe! Senki nem engedte meg, hogy ti csak úgy kifáradjatok a teremből! - ezen muszáj volt elmosolyodnom, hiszen ahogyan mi kifáradtunk a teremből az egyenlő volt egy meteor becsapódásával.
A nap többi részében Hanna került engem és végig Barbival és Alízzal lógott. Miért csinálja ezt? Mi az, hogy beleszeretett valakibe akit alig ismer? Azt értem, hogy idegesíti, hogy Franciska akivel mindig együtt van leváltotta rám és ez most biztosan megviseli. De amit most csinál az nem normális.
A másik csaj aki egész álló nap rám se nézett, az az előbb említett Franciska volt, aki Rolit idegesítette a hülyeségeivel és gondolom ezzel az "Anyád a mackó"-s dologgal. Egy csapásra szétfoszlattam azt a szépen kialakult rózsaszín ködöt.
Ma suli után Balázs átjött, hogy majd ketten menjünk a Kiss-be.
- Most kajak kidobtad a kis ribancot? - röhögött Balázs miközben a nappaliban ült egy fotelban miközben én valami felvehető cuccot keresgéltem.
- Hát... Nem akartam, de megtörtént. Eddig se éreztem iránta semmit, lefeküdtünk, és ő már rögtön szerelmes lett.
- Nők. - mondta lesajnálóan. - Hé haver! Itt van a kanapén ez az ing, dobd magadra és húzzunk!
Egy piros-kék kockás inget mutatott amit eddig észre sem vettem. Felvettem, felpakoltam magam pénzel, végig mentünk a sötét utcákon és elénk villant a nagy csókos száj alá írva elegáns betűkkel, hogy Kiss.
Azt hiszem ez volt az utolsó dolog amire emlékszem. Most valami sötét helyen fekszem, valami rohadt hideg kövön és valami csaj van mellettem.

 Holnap indulok haza. Egyrészt azért mert az igazgatónőnek is azt ígértem, másrészt meg azért, mert holnapra tervezik Roul megölését, ami nem különösebben izgat, de valamiért kötelességemnek érzem megvédeni őt... Különös, mintha egy belső hang akarná azt hogy, Örök életet adott. Hagynád, hogy az Ő örök életét elvegyék? Igaz, hogy Niknek és Angelicanak megígértem, de nem visz rá a lélek (hülye mondás).
Miközben Párizs eldugottabb utcáin sétálgattam, az iPodomat hallgatva, valami rettenetes hörgést hallottam a közelből. Elindultam a hang irányába és egy magzatpózban görnyedő fekete dzsekis pasit láttam.
- Jól vagy? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Én... Jól vagyok. - nyögte ki a férfi.
- Nem úgy néz ki. - mondtam és leguggoltam mellé, hogy lássam az arcát. Elvettem a kezeit az arca elöl és olyan makulátlan fehér bőrt, mint amilyen az övé volt, még életemben nem láttam. Még Roul is próbált magán segíteni, de ez az ember ízig-vérig vámpír volt. - Te... egy...
- Vámpír vagyok. Én azt hittem Franciaországban már rég nem élnek vérfarkasok és ezért nem is számíthattam rájuk, de miközben barátnőmhöz, Nadinehez igyekeztem rám támadt két velem egykorú férfi, meg egy szintén velem egykorú vörös hajú nő. Vigyázz te is magadra, rettentő veszélyesek.
- Értem, de szerintem engem nem fognak bántani. - mondtam alig hallhatóan.
- CSAK NEM SZÖVETKEZTÉL VELÜK?! - rámüvöltött és szépen lassan felállt és hátrálni kezdett.
- Ismered Roult? - kérdeztem.
- Azt a pedofil állatot?
- Azt hiszem. Ő teremtett engem...
- Ez érthető. - vágott közbe.
- ...És Angliából jöttek vérfarkasok, hogy megöljék, mert ez már beteges amit művel. Én belementem, de...
- Senki sem ölheti meg a teremtőjét. Drága pici naiv kutyuskák ezt úgy látszik nem tudják. Amúgy mi a neved?
- Chloé Betranche. Neked?
- Salomon Neufmarche.
- Te jó ég, a dédnagymamám ezer éves könyveibe olvastam Neufmarche nevű emberekről.
- Igen, mivel 1718-ban születtem, és sok legenda maradt a családunkról.
- EZERHÉTSZÁZTIZENNYOLCBAN? - visítottam.- Ugye csak ugratsz?!
- Nem. Hahó! Vámpír vagyok. Attól még, hogy a drága Roul túl sok mindent tud az nem azt jelenti, hogy nincsenek nála jóval idősebb vámpírok.
- Igen Roult csak 18 éve változtatták át.
- Tudom. Csak azt nem tudom, hogy ki.
- Azt én se. - tovább beszélgettünk, kiderült, hogy őt 22 éves korában változtatták át és egyébként meg 294 éves. Kicsit be is kajáltunk, miközben sétálgattunk. Nagyon jól nézett ki, de van egy bizonyos emberbarátnője, Nadine. Pff mifféle vámpír tart emberbarrátnőt? Mi ez, Alkonyat?
Hazaértem. Már mindenki otthon volt, és üvöltözéseket hallottam.
- Rohanj akkor a kis stricidhez! - hallottam Gus üvöltő hangját.
- Értsd már meg Gustave, hogy nincs köztünk semmi, csak egy barát. - üvöltötte anyám.
- Igen?! Barátokkal nem fekszem le!
- Te ezt nem értheted... - suttogta anya.
- Nem érthetem? De nagyonis jól értem, hogy MEGCSALTÁL. - ordította torka szakadtából Gus és anyát figyelte, ahogy berohan a fürdőszobába becsapva maga mögött az ajtót. Nem értettem anya miért csalná meg élete értelmét, de aztán rájöttem. Én voltam. Amikor tegnap elbájoltam anyát. Az egész az én hibám. Sírni kezdtem, amiért én rontottam el anyu boldogságát, és a pénzforrásunkat... Nekem nincs szivem... Úgy megváltoztam... Senkit sem szeretek...Ki lett belőlem ölve minden érzés, vagy mi történt?!
- Szivem ne sírj, nem történt semmi. - megsimogatta a fejemet anyu miután kijött a fürdőszobából.
- Az én hibám... - szipogtam.
- Ugyan már miért lenne a te hibád?!
- Mert én... Mindegy. - nyögtem ki.
- Kicsim feküdj le, már késő van. Jó éjszakát. - és két puszit nyomott az arcomra.
Besétáltam a szobámba, de utoljára még hátranéztem anyura aki ma este nem a szobájában aludt.

Olvastam, tévéztem, és egyéb dolgokkal elütöttem az éjszakát, mint mindig. Reggel csönd volt. Gondolom már mind elmentek dolgozni, ezért nem akartam őket zavarni, úgyhogy írtam egy levelet, amin közöltem, hogy visszamentem a koleszba.
Amikor beléptem, olyan érzésem volt, mintha egy hónapot lettem volna távol annyira megváltozott minden. Kifestették az aulát, tele tették új plakátokkal, szórólapokkal a falakat.
- Szia Chloé, örülök, hogy visszajöttél! - vigyorgott rám az igazgatónő egy stréber kilencedikessel a sarkában.
- Jónapot! - köszöntem és már mentek is tovább. Örültem, hogy nem mondott többet.
Benyitottam a szobámba és Fabienne nem volt bennt. Mindegy én örültem, hogy végre itthon vagyok és leültem, kikentem a szemem és átmentem Léáékhoz hátha ott tartanak valami összejövetelt.
Bekopogtam.
- Szabaaad! - visította Bernadette és bementem. Ő volt bent, Léa, Sabine és még egy pár lány, és ha jól láttam Fabienne is ott volt fekete pentagramos pokróccal betekerve. Azt hiszem pörgetőztek.
- Hé nyuszika, nem szállsz be? - kérdezte az egyik csaj.
- Hát persze, szivecském. - válaszoltam. Idegbajt kaptam ezektől a kis picsáktól.
- Szia Fabi! - rámosolyogtam, de ő nem viszonozta.
Egyébként a pörgető az egy olyan járték, hogy van egy tábla amin van egy nyíl, megpörgetik és az illető akire rámutat a nyíl, annak meg kell csinálnia egy durva dolgot, amit az előző válaszoló mond. Ha pedig nem csinálja meg le kell vennie egy ruhadarabot, amit akkor vehet vissza, ha megcsinálja azt, amit másnak adtak, ezáltal az akinek ezt adták, nem kell vetkőznie, mert olyan mintha ő csinálta volna meg.
Egyébként egyáltalán nem akartam játszani, de Fabinak tudnia kellett, hogy holnap akarják megölni az apját.
- Hé! - mondtam halkan, hogy csak ő hallja. - Ugye, tudod mi lesz holnap?
- Hagyjál. - morogta.
- De hát Roult meg akarják ölni. Ennyire nem érdekel?
- Nem. - mondta.
A nyíl rám mutatott, az a csaj aki nyuszikának hívott, ő pörgetett.
- Bocs elmondanátok, hogy hívják? - kérdezte a többiektől.
- Chloénak, de mindenki csak Szöszi Samarának hívja. - mondta Sabine és összeröhögött a csajokkal. Még Fabi is nevetett. Aztán Sabine a csajszi fülébe súgott valami
- Tehát Samara. Én Bogdana Szelezsán vagyok, egy kemény román csaj, úgyhogy jobb ha nem kezdesz ki velem. Amit pedig meg kell tenned, az az, hogy átmész Pierrékhez és beleharapsz a nyakába, tudod mint azon a bizonyos órán akartad. Most megteheted. - vigyorgott Bogdana.
- Grr. - röhögött Bernadette.
Na nem. Ezt azért nem. De vetkőzni sem akartam, fűzős felső volt rajtam, fekete bőrnadrág és csatos térdig érő bakancs. Azt sem akartam, hogy megszivassanak azzal, hogy mondjuk nem adják valamimet vissza...
- Jó. - és kimentem Bogdanaval a nyomomban, mert neki kellett felügyelnie, de aztán a többiek is utánunk jöttek.
Beértünk Pierre és Augustin szobájába. Ők az ajtóban maradtak én meg odamentem Pierrehez, aki épp römizett barátjával és annyira zavarban volt, hogy elejtette az összes lapját.
- Hello. Hmm... Lenne kedved egy kicsit játszani valami mást? - mondtam kéjesen.
- Öö... Én... Vagyis, nem... Illetve lenne kedvem... Igen, azt hiszem. - dadogta, és lesmároltam. Ott smároltunk egy ideig aztán rátapadtam a nyakába, előszőr csak gyengén huztam a szemfogaimat végig a nyakán, aztán lefeküdt a földre, én ráfeküdtem és beleharaptam a nyakába.

Kínos csönd volt. Gus egy újságot lapozgatott, én meg a semmibe meredve gondolkodtam. Van még  egy pár kérdésem ezzel az emberrel kapcsolatban... Green Day - 21 guns?! Joseph?! Kisétáltam az előszobába és fogadtam a hívást.