Törött égbolt...

- Hello. Te mégis hova tűntél? Fabienne meg se szólal, az igazgatónő meg tiszta hülyén néz rám, mikor megkérdezem, hogy hol vagy, de senki nem válaszol. - egy kis szünetet tart, majd röhögve hozzáteszi. - Cicóék se tudják merre vagy... Zárójelbe tenném, hogy ezen nem csodálkozom, mert végig velem volt.

- Szia. Bájold el őket.. A beszélgetésnek itt vége. Csá. - már majdnem kinyomtam, amikor egy ismerős mély hang szólt bele a telefonba.

- Üdv, Chloé drágám. Ez azt jelenti, hogy vacsorázni sem jössz?! Hmm... Nagy kár, ez bizony nagy kár.  Ja, és kedvesem hozzátenném, hogy a bájolást azért nem említettem, mert - cicceg egyet. - nem jó játék az ilyen. De nem ám.

- 2 évesnek nézel? Leszarom, bazdmeg. - végre letettem. Mit képzel ez magáról?

Anyuval futottam össze, akinél egy hatalmas tálca négercsók volt, amit majdnem sikerült kiborítanom.. Emberfeletti reflexemnek köszönhetően azt a négy darabot ami majdnem a földön landolt idejében megfogtam (egy kézzel).

- Jaj, bocsi, izé... Ne haragudj! - mondtam összeszorított fogakkal.

- Semmi baj, kedvesem. - válaszolt mosolyogva, de láttam rajta, hogy megijedt.

- Hát akkor jó. Ennyit arról, hogy "hozol egy kis sütit". - nevettem.

Borzalmas volt ez a nap. Egy ágyban feküdtem, egy új kisszobában, ami a nagyból volt leválasztva és átpörgettem lelki szemeim előtt ezt a napot, sőt az elmúlt időszakomat. December 2.-án lettem vámpír. Most 18.-a van. 16 napja vagyok ez a szörnyeteg. Mégis olyan mintha már évek óta ez lennék. Már... Már nem is emlékszem milyen volt embernek lenni. Pedig nem volt rég. 16 nap alatt képes voltam több tíz embert megölni, megpróbálni állatokon élni, Josephet vámpírrá tenni, bájolni, farkasokkal szövetkezni és olyan sok mindent tenni... Nagyon rövid idő alatt kellett megszoknom és megtanulnom mindent. A nyálas vámpíros filmekbe, a főszereplő mindig a szerelem miatt lesz vámpír. Hülye kis naiv libák, nekem hol volt lehetőségem szerelmesnek lenni? Roul? Ő lett volna az? Amióta tisztában vagyok ezzel a bájolós cuccal, tudom, hogy azon a napon biztosan megigézett, ahogy mindenki mást is akit átváltoztatott. Jut eszembe, szívesen megismerném majd őket, lehet, hogy ők is ilyen szerencsétlenek, mint én?! 

Fekszem. Annyira jó lenne aludni és álmodni, de így csak gondolkodni tudok, viszont sokkal jobban és tisztábban, mint régen, ami egy kissé idegesítő. Gus. Sütiztünk, ők édesgették egymást, nekem vámpír létemre hányingerem volt tőlük, és mostantól erre az aranyfogú mit tudom én kire csak úgy fogok tudni gondolni, mint egy pénztárcára. Anya hozzámegy egy pénztárcához. Vacsorára bekaptam egy szendvicset és olvastam, nem törődve a külvilággal.

Egy jó ideje csönd volt. Aztán anya sikoltozni kezdett. De nem félelmében, hanem... Na, azt már nem! Addig nem lesz itt kis szaros kölök, amig én azt nem mondom! Kirohantam a konyhába, ami közvetlenül a szobával szemben van, és belevágtam a csuklómba és üvöltözni kezdtem.

A terv szerint anya (takaróba burkolózva) surrant ki hozzám, pár másodpercen belül.

- Kicsim, jól vagy? Mi történt? - nézett tágra nyílt szemekkel. Próbáltam elfordulva még egyet belevágni, mert az előző már gyógyulófélben volt.

- Semmiség, csak kicsit vérzik a csuklóm. - az orra alá dugtam a kezem.

- TE NORMÁLIS VAGY? Csoda, hogy ebbe nem haltál bele! - ordítozott. - Azonnal hívom a mentőket, ez a seb hatalmas, ilyet én nem tudok ellát...

- Na, akkor szépen befejezed a hülyeséged, elfelejted ami történt és Gust csak a pénzszerzésre fogod használni, semmi több! Nem fekszel le vele, nem csókolgatjátok egymást éjjel nappal, és nem lesztek szerelmesek!!! Most pedig a vécére igyekszel! - mondtam a jól bevált bájolást alkalmazva. Nem akartam, hogy ez megtörténjen, de muszáj volt.

- Rendben. - annyira lefagyott, hogy elejtette a takaróját. Azt a roh... Ezt nem részletezném. Visszatekertem rá a takaróját és megráztam a fejét.

- Anyu, jól vagy?

- Igen, én csak a vécére igyekszem. - tátogta alig hallhatóan.

Visszamentem a kisszobába és hallgattam mi történik.

- Gyere szerelmem... Hmm... Hol is hagytuk abba? - duruzsolt Gus anyának.

- Álmos vagyok. - válaszolt.

- Ugyan már cicuskám, az előbb még benne voltál.

- ÁLMOS VAGYOK! - üvöltött rá. Ez ijesztő volt.

Alig vártam, hogy reggel legyen. Mivel sajnos a suliba hagytam az összes B pozitívat és véletlenül 0-ást hoztam magammal, kénytelen voltam ezzel beérni. De a baj az volt, hogy már csak egy tasakom volt. Akkor a mai terv: egy kis sétálgatás Párizsban. ♥