Bevezetésképpen: ez a történet egy disszociatív személyiságzavarral küzdő lányról szól, aki teljesen normálisnak gondolja magát, nem is tud arról, hogy ő beteg, ezért rendes gimnáziumba jár, mellette viszont hetente egyszeri kezelésekre is jár.
Nem tudom miért, valahogy megtetszett, hogy én erről írjak, és hát ez lett belőle, remélem tetszeni fog. :)
Természetesen ez is egy "sorozat", és hasonlóan tovább fogom írni ezt is, mint az Yvonne Sallingrét és A (z)avarbant, csak ezekkel most egyelőre szünetelek, mert nem igazán jönnek ihleteim hogyan folytassam, de már azért így bele-bele kezdtem. Na, tehát akkor Két arcú...
Cindy szerint a zöld, szerintem pedig a kék pulóvert kéne megvennem. Mindig vannak nézeteltéréseink, a legutóbbi például, hogy flörtölni akart a pénztáros fiúval, de szerencsére nem engedtem neki.
A zöld szemedet, a zöld pulcsi emeli ki! Hallgass már egy kicsit rám is, hogyha már a pénztárosnál hallgattam rád!
Igaza volt, megint. Visszamentem a próbafülkébe, felvettem a zöld pulcsit, és elmosolyodtam. Ezt a felsőt nekem találták ki! Vöröses színű hajamhoz, és világoszöld szememhez, és vékony (szinte már gebe) alkatomhoz remekül passzolt.
- Cindy, igazad volt! - kiáltottam.
Ugye? Szerintem le se vedd többet!
A pénztárnál kifizettem, de úgy, hogy közben megengedték, hogy rajtam legyen. Cindy egész hazafelé úton azt magyarázta, hogy mennyire de mennyire helyes volt az a pénztáros és, hogy visszakapom ezt még. Szerencsére tudtam, hogy Cindy gyenge kis teremtés volt, az emberek általában észre sem vették, sőt szegény hozzászokott már, hogy "láthatatlan", de kisbaba korom óta Ő volt a legjobb barátnőm, a másik felem és mindig én segítettem neki mindenben. Együtt iratkoztunk be a Heinewoodi Gimnázium német tagozatára, általános iskolába is együtt jártunk, Heinewood kis magán 8 osztályos iskolájába, ahol alig voltunk az osztályban, barátaim se nagyon voltak, de Cindy mindig ott volt, és úgy terveztük a gimit is együtt kezdjük el. Velünk él, mert nincsenek szülei, és nem csak a legjobb barátnőm, hanem szinte a testvérem is.
Az iskola egy hét múlva kezdődik, holnap pedig lesz egy osztálytalálkozó, ahol végre megismerhetjük az osztálytársainkat.
Hazaérve, anya is és a bátyám, Ren is otthon volt.
- Szia Melanie. Milyen napotok volt? - kérdezte anya mosolyogva.
- Szia. Elmentünk plázázni, sokat keresgéltünk, hogy mit vegyünk, végül vettünk egy pár ékszert, és ezt zöld pulcsit ami rajtam van, pedig Cindy választotta. - magyaráztam.
- Hú, remek. Jó kis napotok volt. Nagyon jól áll a pulcsi. - mondta. Aztán elkészült a vacsorával. - Reeen, mozdulj ki, gyere vacsorázni! - kiabált.
- Nem ehetek majd az őrültek háza után? - kiabált vissza Ren a szobájából. Igen, utált engem, ahogy Cindyt is... Utált? Az nem kifejezés. Gyűlölt, ki nem állhatott minket. Pedig soha nem ártottunk neki, de hát ez rejtély marad.
- Legalább egy héten egyszer gyere ki! - kérlelte anya, most már a szobája ajtajából.
- Jó rendben mindjárt... - egyezett bele.
Nagy nehezen kivánszorgott, és levágta magát a székre. Majd tele szájjal megszólalt.
- Na mi van Mel, ma is hülyét csináltál magadból? - röhögött, közben pedig folyt a szájából a szaft. Undorító látvány volt, de már hozzászoktam.
- Miért csináltam volna hüly... - kezdtem, de anyu közbeszólt.
- Hagyd, ne foglalkozz az idióta bátyáddal. - mondta. - Ren, te pedig fogd be a szád, ha csak baszogatni tudod a húgodat! - szólt rá ingerülten.
A vacsora többi része elég feszült volt, Ren és anya vitatkoztak, én és Cindy pedig csendben maradtunk, aztán felmentünk a szobánkba.
A bátyádat sose fogom megérteni. Mindig elrontja a kedvem.
- Tudom, de nem tudok mit csinálni. Legalább anyu mindig megpróbálja leállítani, igaz sajnos, hogy sikertelenül, de hát... Ez van sajnos...
15 éve ismerlek titeket, ahogy Rent is, de mégse tudok róla semmit, hogy milyenek a barátai, volt e már valaha barátnője, mit csinálhat egésznap a szobájában, hova jár el néha hétvégénként... Rejtélyes egy fickó, pedig szinte nekem is a bátyám.
- Hát, hidd el, én se tudok többet róla, pedig kíváncsi lennék. Na, de mindegy ne is beszéljünk már erről, csak fölöslegesen felidegesítjük magunkat ezen...
Rendben.
Egy kis idő múlva, mikor már mindennel végeztünk, elmentünk aludni.
Az osztálytalálkozó korán kezdődött, reggel fél 9-kor Heinewood főterén. Heinwood legizgalmasabb helye, ez a főtér, mert minden itt van. Itt van az általános iskola, a gimi is erre van csak egy kicsit arrébb, akkor bank, boltok, posta, gyorskajálda, mozi és hasonlók. Sajnos Cindy nem jött, vagyis anyu azt mondta, hogy szerinte jobb ha nem jön, nem tudom miért, de Ő tudja.
8:11 van csak. 3-an vannak a játszótéri hintánál, lehet, hogy ők azok, mert más nem nagyon volt most kedd reggel errefelé, hiszen ez egy kisváros.
- Sziasztok. - köszöntem bátortalanul. - Osztálytalálkozó? - kérdeztem.
- Hello. - köszönt az egyik fiú. Két fiú volt ott és egy lány. - Igen, német tagozatos 9.
- Akkor jó. - mosolyogtam rájuk.
- Szia. Sasha Kyle vagyok. - mutatkozott be barátságosan a lány.
- Melanie Morgan. - mutatkoztam be én is.
Aztán a két srác is bemutatkozott, Harry Wilson egy kövérebb, szeplős, nagyon kisfiús arcú fiú volt, a másik Brian Davis, egy titokzatos srác, barna haj, szinte fekete szem, és rövidujjú kapucnis felső volt rajta. Mást sem csinált csak a telefonján pötyögött. Igen, Ő volt az aki először köszönt. Sashanak hosszú, derékig érő melírozott szőkésbarna haja volt és barna szeme. Nagyon rendes lány és nagyon barátságos.
Aztán így négyen voltunk, beszélgettünk, megismertük egymást, amikor Brian hirtelen megszólalt.
- 8:37 van és sehol senki.
- Szerintem nézzük körül a téren hátha valahol itt vannak csak összegyűltek máshol. - mondtam.
- Jó ötlet. - helyeselt Sasha.
Elindultunk, végig mentünk a téren és megtaláltuk a kis csoportot.
- Hello! Ti vagytok... Lássuk csak... Sasha Kyle, Melanie Morgan és Brian Davis. - mondta egy magas, lófarokba kötött szőke hajú lány.
- Igen. - helyeseltem. Aztán eszembe jutott még valami. - Cindy Becker nincs felírva?
- Cindy, cindy, cindy... Ilyen osztálytársunk nincs. - elgondolkodott. - Ja, várjunk csak, dehogynem! Te vagy Melanie?! Persze, persze Cindy is itt van. Hogy hogy nem jött? - hadarta, és nagyon zavarba jött.
Egy kicsit meglepett ez a viselkedés, de hát ezzel mit sem törődve, válaszoltam.
Vagyis próbáltam volna válaszolni csak nem tudtam mit mondani, ugyanis anyu nem indokolta meg, hogy miért ne jöjjön.
- Beteg. - vágtam rá.
- Értem. - mondta a magas szőke kissé bizonytalan mosollyal.
Miután a lány elment és a három ember akivel jöttem, különvált tőlem, odajött hozzám öt fiú és három lány. Úgy nézett ki, hogy rajtam röhögtek.
Nem tudom miért, valahogy megtetszett, hogy én erről írjak, és hát ez lett belőle, remélem tetszeni fog. :)
Természetesen ez is egy "sorozat", és hasonlóan tovább fogom írni ezt is, mint az Yvonne Sallingrét és A (z)avarbant, csak ezekkel most egyelőre szünetelek, mert nem igazán jönnek ihleteim hogyan folytassam, de már azért így bele-bele kezdtem. Na, tehát akkor Két arcú...
A zöld szemedet, a zöld pulcsi emeli ki! Hallgass már egy kicsit rám is, hogyha már a pénztárosnál hallgattam rád!
Igaza volt, megint. Visszamentem a próbafülkébe, felvettem a zöld pulcsit, és elmosolyodtam. Ezt a felsőt nekem találták ki! Vöröses színű hajamhoz, és világoszöld szememhez, és vékony (szinte már gebe) alkatomhoz remekül passzolt.
- Cindy, igazad volt! - kiáltottam.
Ugye? Szerintem le se vedd többet!
A pénztárnál kifizettem, de úgy, hogy közben megengedték, hogy rajtam legyen. Cindy egész hazafelé úton azt magyarázta, hogy mennyire de mennyire helyes volt az a pénztáros és, hogy visszakapom ezt még. Szerencsére tudtam, hogy Cindy gyenge kis teremtés volt, az emberek általában észre sem vették, sőt szegény hozzászokott már, hogy "láthatatlan", de kisbaba korom óta Ő volt a legjobb barátnőm, a másik felem és mindig én segítettem neki mindenben. Együtt iratkoztunk be a Heinewoodi Gimnázium német tagozatára, általános iskolába is együtt jártunk, Heinewood kis magán 8 osztályos iskolájába, ahol alig voltunk az osztályban, barátaim se nagyon voltak, de Cindy mindig ott volt, és úgy terveztük a gimit is együtt kezdjük el. Velünk él, mert nincsenek szülei, és nem csak a legjobb barátnőm, hanem szinte a testvérem is.
Az iskola egy hét múlva kezdődik, holnap pedig lesz egy osztálytalálkozó, ahol végre megismerhetjük az osztálytársainkat.
Hazaérve, anya is és a bátyám, Ren is otthon volt.
- Szia Melanie. Milyen napotok volt? - kérdezte anya mosolyogva.
- Szia. Elmentünk plázázni, sokat keresgéltünk, hogy mit vegyünk, végül vettünk egy pár ékszert, és ezt zöld pulcsit ami rajtam van, pedig Cindy választotta. - magyaráztam.
- Hú, remek. Jó kis napotok volt. Nagyon jól áll a pulcsi. - mondta. Aztán elkészült a vacsorával. - Reeen, mozdulj ki, gyere vacsorázni! - kiabált.
- Nem ehetek majd az őrültek háza után? - kiabált vissza Ren a szobájából. Igen, utált engem, ahogy Cindyt is... Utált? Az nem kifejezés. Gyűlölt, ki nem állhatott minket. Pedig soha nem ártottunk neki, de hát ez rejtély marad.
- Legalább egy héten egyszer gyere ki! - kérlelte anya, most már a szobája ajtajából.
- Jó rendben mindjárt... - egyezett bele.
Nagy nehezen kivánszorgott, és levágta magát a székre. Majd tele szájjal megszólalt.
- Na mi van Mel, ma is hülyét csináltál magadból? - röhögött, közben pedig folyt a szájából a szaft. Undorító látvány volt, de már hozzászoktam.
- Miért csináltam volna hüly... - kezdtem, de anyu közbeszólt.
- Hagyd, ne foglalkozz az idióta bátyáddal. - mondta. - Ren, te pedig fogd be a szád, ha csak baszogatni tudod a húgodat! - szólt rá ingerülten.
A vacsora többi része elég feszült volt, Ren és anya vitatkoztak, én és Cindy pedig csendben maradtunk, aztán felmentünk a szobánkba.
A bátyádat sose fogom megérteni. Mindig elrontja a kedvem.
- Tudom, de nem tudok mit csinálni. Legalább anyu mindig megpróbálja leállítani, igaz sajnos, hogy sikertelenül, de hát... Ez van sajnos...
15 éve ismerlek titeket, ahogy Rent is, de mégse tudok róla semmit, hogy milyenek a barátai, volt e már valaha barátnője, mit csinálhat egésznap a szobájában, hova jár el néha hétvégénként... Rejtélyes egy fickó, pedig szinte nekem is a bátyám.
- Hát, hidd el, én se tudok többet róla, pedig kíváncsi lennék. Na, de mindegy ne is beszéljünk már erről, csak fölöslegesen felidegesítjük magunkat ezen...
Rendben.
Egy kis idő múlva, mikor már mindennel végeztünk, elmentünk aludni.
Az osztálytalálkozó korán kezdődött, reggel fél 9-kor Heinewood főterén. Heinwood legizgalmasabb helye, ez a főtér, mert minden itt van. Itt van az általános iskola, a gimi is erre van csak egy kicsit arrébb, akkor bank, boltok, posta, gyorskajálda, mozi és hasonlók. Sajnos Cindy nem jött, vagyis anyu azt mondta, hogy szerinte jobb ha nem jön, nem tudom miért, de Ő tudja.
8:11 van csak. 3-an vannak a játszótéri hintánál, lehet, hogy ők azok, mert más nem nagyon volt most kedd reggel errefelé, hiszen ez egy kisváros.
- Sziasztok. - köszöntem bátortalanul. - Osztálytalálkozó? - kérdeztem.
- Hello. - köszönt az egyik fiú. Két fiú volt ott és egy lány. - Igen, német tagozatos 9.
- Akkor jó. - mosolyogtam rájuk.
- Szia. Sasha Kyle vagyok. - mutatkozott be barátságosan a lány.
- Melanie Morgan. - mutatkoztam be én is.
Aztán a két srác is bemutatkozott, Harry Wilson egy kövérebb, szeplős, nagyon kisfiús arcú fiú volt, a másik Brian Davis, egy titokzatos srác, barna haj, szinte fekete szem, és rövidujjú kapucnis felső volt rajta. Mást sem csinált csak a telefonján pötyögött. Igen, Ő volt az aki először köszönt. Sashanak hosszú, derékig érő melírozott szőkésbarna haja volt és barna szeme. Nagyon rendes lány és nagyon barátságos.
Aztán így négyen voltunk, beszélgettünk, megismertük egymást, amikor Brian hirtelen megszólalt.
- 8:37 van és sehol senki.
- Szerintem nézzük körül a téren hátha valahol itt vannak csak összegyűltek máshol. - mondtam.
- Jó ötlet. - helyeselt Sasha.
Elindultunk, végig mentünk a téren és megtaláltuk a kis csoportot.
- Hello! Ti vagytok... Lássuk csak... Sasha Kyle, Melanie Morgan és Brian Davis. - mondta egy magas, lófarokba kötött szőke hajú lány.
- Igen. - helyeseltem. Aztán eszembe jutott még valami. - Cindy Becker nincs felírva?
- Cindy, cindy, cindy... Ilyen osztálytársunk nincs. - elgondolkodott. - Ja, várjunk csak, dehogynem! Te vagy Melanie?! Persze, persze Cindy is itt van. Hogy hogy nem jött? - hadarta, és nagyon zavarba jött.
Egy kicsit meglepett ez a viselkedés, de hát ezzel mit sem törődve, válaszoltam.
Vagyis próbáltam volna válaszolni csak nem tudtam mit mondani, ugyanis anyu nem indokolta meg, hogy miért ne jöjjön.
- Beteg. - vágtam rá.
- Értem. - mondta a magas szőke kissé bizonytalan mosollyal.
Miután a lány elment és a három ember akivel jöttem, különvált tőlem, odajött hozzám öt fiú és három lány. Úgy nézett ki, hogy rajtam röhögtek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése