Törött égbolt...

 Tomi szakított Franciskával, még ha hivatalosan nem is, de elég egyértelműen tönkrement a kapcsolatuk. Mindenki elment bulizni a Kiss-be, ahol egy páran elvesztették a fejüket, és kicsit sokat ittak

Hanna:
Miközben Barbival sétáltam hazafelé, egyfolytában a ma történtekről beszélgettünk.
- Egyébként biztos nem jössz ma bulizni? - kérdezte Barbi. - Tomi is ott lesz. - tette hozzá.
- Nem tudom... Menjek?
- Még szép! Mégis mit gondolsz Alíz pletykálkodásával fogom magamat majd szórakoztatni?! Uh, még belegondolni is rossz. - összeröhögtünk.
Végül rábeszélt, hogy menjek, aztán elköszöntünk egymástól. Barbi elindult jobbra, én meg mentem tovább előre.

Készülődtem a nagy bulizásra. Kikentem magam, fel vettem egy extrarövid piros miniruhát, hozzá egy fekete flitteres magassarkút és el is indultam.
- Hannus! - rohant felém visítva Barbi és Alíz.
- Hali, lányok. Látom itt már javába megy a buli.
- Ó, de még mennyire. - mondta Alíz. - Gyertek csajok, igyunk valami erőset!
Leültünk a pulthoz és vártuk a három Fekete Abszintot.
- Ott van Tomi! - mutatott valahova a tömeg közepére Barbi, és próbált túlkiabálni mindenkit.
- Á, tényleg! Hannus, muszáj odamenned! - üvöltötte Alíz is.
- Dehogy megyek. Majd jön ő, ha akar. - mondtam.
Erre ittunk. Úgy konkrétan mindenre ittunk amire csak lehetett. Folyamatosan rendeltük az újabb köröket néha jagert, egy kis sört, meg úgy mindenfélét. Aztán befejeztük a folyamatos ivást, mert már az orrunkig se láttunk tisztán. Na jó, azért valamennyire igen, és ezért vettem észre, hogy Tomi itt ül mellettem.
- Hanna cicus... Baba... Szép vagy. M-m-ma. M-most, mint... m-m-mindig. - nyögte ki.
- Köszi. - az én hangom se lehetett valami meggyőző azt tudom, de Tomi már egyáltalán nem volt önmaga. - Tomi, jól vagy?
- Lennék. - mondta és rámvigyorgott.
- Lennél?
- Hanna... Táncolnál v-v-velem?
- Persze, de...
- Nincs de! - kiabálta vigyorogva.
Kimentünk a tömegbe. Valami megmixelt ismert popzene ment. Tomi magához húzott. Közel. Talán túl közel. Már azt is éreztem, hogy... Ó, ne.
- Tomi, ez kicsit kellemetlen nekem. - mondtam zavartan.
- Ugyan, miért? - kérdezte játékosan.
- M-m-mert... Mindegy. - dadogtam.
- Reméltem is.
Elképesztően szexin nézett ki. A kockás inge hanyagul lógott rajta, és alatta szürke kivágott póló volt, de nekem tetszett. Nem ismertem ezt az oldalát... Igaz, ez már nem is ő volt. Lehet már neki mindegy ki van vele, csak csaj legyen...
Amikor vége lett a zenének és épp indult a másik....
Elképesztően fura dolog történt.
Tomi megcsókolt. Egészen józan csóknak tűnt.
Ami még ennél is furább... Visszacsókoltam. A csók egyre hevesebb lett, egyre érzelemmel teli. Úgy csókolt, mintha soha nem akarna elereszteni. Fantasztikus volt. Egyszercsak abbahagyta.
- Gye...re. - lihegte.
Mindenkit leszarva kirohantunk a Kiss-ből. A rohanás nem sokáig ment, mivel a magassarkúmban lehetetlennek bizonyult. Végigröhögtük, csókolóztunk az utat, azt se tudtuk hova megyünk. A lábunkon nem bírtunk megállni, össze-vissza dülöngéltünk, ittuk a sört, amit kifelé menet csórt el Tomi Balázstól.
Fülsiketítő sziréna közelített felénk. Ledermedtem.
- Te jó ég! Most mit csináljunk? - cincogtam Tomi fülébe.
- Fussunk!
Elkezdtünk futni. Egy kicsit tudtam csak futni, aztán elestem. Tomi utánam kapott és közben véletlenül képen öntött a sörével. Rám jött a röhögőgörcs.
És ott ültünk a járda szegélyén. A vállára hajtottam a fejem. Fogtam a kezét.
Ezt az idilli pillanatot az orrunk előtt megállt rendőrautó rontotta el.
- Jó estét fiatalok! - mondta ingerülten a rendőr.
- Jó estét magának is kedves uram! Mi szél hozta? - kurjantotta Tomi. Megint elkezdtem idétlenül röhögni.
- Dülöngélő részeg tinédzserek, akik egy 5-10 perce rohantak ki a Kiss nevű szórakozóhelyről.
- Hát akkor további jó keresgélést, jó uram! Minket vár az édösanyánk. - továbbra is parasztosan beszélt. Én meg továbbra is röhögtem.
- Késő van már, nem vagyok vicces kedvemben. Mutassátok csak az igazolványokat! - mondta lesajnálóan a rendőr.
- Édösanyámnál van. Az életemre esküszöm, biztos úr! - mondta ártatlanul Tomi.
- Biztosan nála van... Mi lenne, ha most szépen velem jönnétek és felhívnánk a szüleiteket?
Ez már nem tetszett. Felálltam és a rendőr szemébe néztem, és egy erős varázslatot kezdtem el használni.
- Szerintem nincs rá szükség. - szóltam rekedten.
- Szerintem van. - mondta a rendőr, kicsit megszeppenve.
- Megmondtam, hogy nincs! Most pedig takarodjon! Esules de marfom ex ter! - és kész. Megvolt a varázslat. Remélem az alkohol nem okoz problémát egy varázslatnál.
Úgy néz ki, bevált. A rendőr beszállt a kocsiba és elhajtott. Aztán rájöttem, hogy Tomi mindezt látta és bocsánatkerőn ránéztem.
- Szép volt cica! Nem tudom, mit csináltál, de rendesen beszart. - röhögött. Vele nevettem.
- Hát...kösz. - motyogtam.
Magához ölelt, homlokon csókolt, és megkérdezte hova menjünk.
- Szerintem... - mondtam volna, de abbahagytam, mert megint szirénákat hallottam.
A rendőrautó ugyanott megállt ahol az előbb. De hát... A varázslat... Ó, a fenébe is a rohadt alkohollal!
- Mi lenne, ha most szépen velem jönnétek és felhívnánk a szüleiteket? - mondta megint. Ugyanaz a pasi volt.  Legalább most már tudom... Soha ne varázsolj részegen!
Bevonszolt minket a kocsiba és elmentünk az őrsre. Kiszálltunk, mindkettőnknek hátra volt szorítva a keze. Felvittek minket valami irodaszerűségbe, és egy idősebb, az ötvenes éveiben járó öreg pasas ült egy rohadt nagy asztalnál, aki épp telefonált. A két pofa aki a kezünket szorította hátra most is ott maradtak az ajtóban.
- Szervusztok. Mi a becses nevetek? - kérdezte kedvesen az öreg, miután letette a telefont.
- Jancsi és Juliska. - válaszolta Tomi és ásított. Megint kuncogni kezdtem. Normális esetben sosem nevetek ennyit, de a pia megváltoztat. Na, és Tomi is.
- Jó akkor téged egyelőre hanyagollak. Téged kicsi lány, hogy hívnak? - idegeskedett tovább a bajszos.
Megint rosszul fog elsülni a varázsigém... Nincs anyám... Mit csináljak?!
- Eszterág Hannának hívják. - mondta egy hang az ajtóból. Egy 20 év körüli csávó jött be. Ijesztően tejfehér szőke hajszíne volt... Olyan ismerős.
- Konrád! - üvöltöttem örömömben. - Hogy találtál rám?
- Ő kicsoda? - kérdezte ingerülten az öreg.
- Az unokatestvérem. Értem jö...Értünk jött. - helyesbítettem.
- Nyugodtan elmehetsz a fiatalemberrel, de a fiú itt marad. - közölte bajusz.
Rápillantottam Tomira, aki azt tátogta, hogy menj csak.
Utána segítségkérőn néztem Konrádra, aki rögtön vette az adást.
- Esules de itoles consal fer verté mar teo! A fiatalok velem jönnek, világos? - varázsolt Konrád. Hát, remélem ő nem volt részeg. Hihi.
- Viszlát! - mondta ledermedten a pasas.
Miután végre kint voltunk az őrsről, azonnal leállítottam Konrádot.
- Nem válaszoltál. Hogy találtál rám? Na, meg mi a fenét keresel itt? - kiabáltam.
- Hanna! Részeg vagy, ezt ne feledd. Egyébként meg, semmit nem tudsz rólam. Így azt sem tudtad, hogy egy ideje itt élek Budapesten, és a barátnőm az őrsön dolgozik és nála voltam bent. Felismertelek, így rögtön bementem, hogy megtudjam miről van szó. De, kedveském, holnapra úgyis mindent elfogtok felejteni, tehát akkor majd részletesebben elmagyarázom. - mondta bunkón.
Konrád épp egy kamionba készült beszállni. Elég idiótán nézhettem rá, mert megszólalt.
- Most meg mi van? Ezzel dolgozom. Kamionsofőr vagyok. Hármunknak pont elég.
- Aha. Mi van a kis barátnőddel? - ezúttal Tomi szólalt meg.
- Hát ha már így aggódsz, felhívtam, amint láttam, hogy itt van Hanna.
- Ó? - mondtuk egyszerre.
- Na, beszállás! - parancsolt ránk Konrád. - Ma este (már amennyi még az estéből hátra van) nálam alszotok, ameddig ki nem józanodtok annyira, hogy hazavihesselek titeket.
- Jé, tud jófej is lenni! - mondtam nevetve Tominak.
- Akkor lenne még jófejebb, ha nem vinne minket haza holnap másnaposan. - nyugtázta Tomi.
- Elég legyen! Az út további részében szeretném, ha befognátok. - üvöltötte. - Most pedig jöhet egy kis Guns'N'Roses!
Egy 10-15 perc múlva egy bevásárlóközpont parkolójába érkeztünk, ami a cég kamionjainak volt fenntartva.
- Nos, fiatalok, innentől gyalog fogunk tovább menni. Viselkedjetek normálisan! - mondta ismét a maga bunkó stílusában.
Tomi megfogta a kezem, ezzel is kisegített, hogy jobban tudjak menni. Konrád elkerekedett szemekkel nézett ránk elölről.
- Szóval ti jártok. Remek.
- Valami olyasmi. - mondtam.
- Akkor gondolom úgy jártok, hogy honlapra elfelejtitek? - kérdezősködött tovább Konrád.
- Remélem nem. - mondta Tomi.
- Szerintem nem. - mondtam vele szinte egyszerre és egymásra mosolyogtunk.
- Egy kicsit gáz valakivel részegen összejönni. Hanna, tudod, mivel játszol. - fordította komolyra a szót.
- Ja, lehet, és mi van a te kis barinőddel? Mesélj csak. - vihogtam. Aztán abbahagytam, mert rájöttem, hogy mit mondott azzal Konrád, hogy Hanna, tudod, mivel játszol, hiszen, beleszerettem, és ha ő nem, vagy ha holnapra egészen más lesz... Ó, istenem, bele se merek gondolni.
- Megvagyunk. Én rendesen választottam. Ő a házvezetőnőm lánya. - Házvezetőnő? Pff, jellemző. Csak rá kell nézni. Úgy beszél, mint egy milliárdos, közben kamionsofőr... De ki tudja, talán sokat keres... Hiszen házvezetőnője van.
- Értem. - mondtam.
Konrád egy kis kulcstartószerűséget vesz ki a zsebéből és egy gombnyomásra kinyitja a kaput. Egy kisebb kastélyszerű vajszínű épület van elöttünk. Eláll a lélegzetem. Hű.
- Szép kis kecó. - mondta egyszerűen Tomi.
- Kösz. - mondta Konrád, és elindultunk befelé egy folyosón, és kinyitott egy ajtót. - Ez az első számú vendégszoba. - szünetet tart, ránk néz, aztán le a kezünkre. - Biztos, hogy egy szobában akartok lenni? Nehogy sokkot kapjatok.
- Konrád... Egyértelműen együtt szeretnénk lenni. - mondtam.
- Legalább Hannát felismerem, de ha nincs mellettem,akkor valami ismeretlen szobában leszek... Egyedül?! Ezt nem gondolhatod komolyan. - röhögött Tomi.
- Jól van, jól van. Nyomás ágyba, gondolom már fáradtak vagytok. Most én nem tudok nektek ruhával szolgálni, de majd megoldjátok. Holnap körbevezetlek titeket, és ígérem mindent elmagyarázok. Jó éjszakát.
- Jó éjt. - köszöntünk el egyszerre.
Elkezdtem szorgoskodni, mint egy dolgozó méh, megvetni az ágyat, leporolni a polcot, rátenni a Tominál lévő  üres sörösüveget (nem is tudtam, hogy még nála volt), aztán még egyet akartam igazítani a párnák huzatján, amikor Tomi hátulról átölelt. Végigsimítottam a karján, aztán szembefordultam vele és csókolózni kezdtünk. Ledobott az ágyra rám feküdt, csókolóztunk, majd levetkőztettük egymást. Szeretkeztünk. Ő és Én. Nem használtunk semmit védekezésképp... Remélem nem lesz baj. Aztán elaludtunk.

Tomi megtudta, hogy boszorkány vagyok. Aztán elkezdett üvöltözni, mindennek elhordani. Aztán a sok vitatkozás után egyszercsak megölt. Leszúrt egy késsel. Meghaltam.

Úristen! Felültem. Ez csak egy álom volt. Olyan gyorsan visszaestem az ágyba, hogy legurultam az ágyról, és Tomit is magammal rántottam, akinek idáig a kezét fogtam, aztán a földön már elengedtem. Nem ébredt fel, csak nyögött egyet. Nincs energiám már visszamászni. Majd Tomi is megbocsájtja ezt nekem.

Arra ébredtem, hogy eszméletlenül fáj a fejem, és hogy bűzölög a hajam a sörszagtól, de mindenre egytől egyig emlékszem, és ez csodálatos!

 Látták. Látták ahogy kiszívom Pierre nyakát. Ahogy azt is, ahogy megöltem... Pedig nem akartam. Én teljesen becsavarodtam. Először Joseph, most meg Pierre. Igaz, Joseph vámpír lett, de Pierrel is tegyem ezt? A végén még elkönyvelnek olyannak, mint Roul és megölnek. Így hát hagytam, hogy az utolsó csepp élet is kimúljon belőle.

Kedves olvasóim!
Csináltam egy oldalt, amit tele van fantasy-, misztikus-, és mindenféle képekkel :D De sajnos eddig nem túl sok képet tettem fel, ugyanis elég kevés a lájkoló :( Ezért szeretnélek megkérni titeket, hogy lájkoljátok EZT ♥ !

    Hanna újra összebarátkozott Barbival, akivel általánosba legjobb barátnők voltak. Tomi úgy érzi elvetette a sújkot ezzel a féltékennyé tevős dologgal, mivel úgy érzi Franciska most teljesen beléesett, ezért muszáj lesz szakítaniuk.

Tomi:
Péntek van. Az előző napok elég nyomasztóan teltek, ahogy éreztem, hogy nem bírom tovább elviselni Franciskát. Ma este elmegyünk a Kiss-be bulizni, amit anyámnak úgy adtam elő, hogy Franciskához megyek (nagyon megszerette a csajt és tündérinek meg cukorpofikának találja [?] ). A Kiss az egy olyan hely, ahol 18 év alattiaknak egész nyugodtan kézhez adják az alkoholt és minden egyebet. Én egyszer mentem be, de 2 perc után már jöttem is ki, mert nem maradhattam ott csak Rolit meg Balázst kísértem el. Szégyen, hogy 16 évesen az anyuci pici okos kisfia szerepben ragadtam. Nem baj, ma este majd meglátjuk mi lesz.
Szokásos reggeli Franciska bekísérése... Folyamatos apró csókok nyomogatása a pofámba... És én mást szeretek. Aki ma is elbűvölő volt, napról napra egyre szebb. Fehér félvállas rövidujjúban volt hozzá egy piros szoknyával és középen egy hatalmas fekete övvel és a szokásos aranyos kis fekete balerinacipőjében. Túl sokáig néztem.
- Ömm... Tomi, mondani akarsz valamit? - kérdezte zavartan.
Aztán jött az, hogy kimondtam amit eddig szinte soha.
- Elképesztően gyönyörű vagy.
- Köszönöm, édes vagy. - mondta és megmutatta azt az elképesztően gyönyörű mosolyát amit annyira szeretek.
Kint a suli elött még elvoltunk egy kicsit, de Hanna csak egy rövid ideig maradt velünk, mert csatlakozott Barbiékhoz. Lehet, hogy végleg kilépett a társaságunkból...
Első óra biológia lett volna, de nem volt tanár és egy olyan tanár jött helyettesíteni, aki legnagyobb megkönnyebülésünkre bejelentette a szokásos szöveget, hogy foglaljátok el magatokat csendben és egész órán valamit irogatott tehát Franciska hátrébb ült mellém és Hanna... Hanna egyszerűen belerúgott a padomba, amitől kishíján rám és Franciskára borult.
- Mi a francot csinálsz? - kérdeztem eléggé hangosan ahhoz, hogy magunkra vonjam a figyelmet.
Riadt szemmel nézett ránk és láttam, hogy próbál megszólalni, de nem jött ki belőle egy hang se.
- Bocs. - nyögte és már ki is rohant a teremből.
Nem, ezt nem hagyhattam annyiban, valami van Hannával és nekem muszáj volt ezt vele megbeszélnem és utána mentem.
- Hová mész, mackó? - kérdezte kétségbe esve Franciska.
Anyád a mackó - gondoltam magamban.
- Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii? - visította hisztérikusan.
Ekkor jöttem rá, hogy ezt hangosan is kimondtam.
- Gyerekek, halkabban! - szólalt meg a tanár. De az ezután következőket már nem hallottam ugyanis kint voltam a folyosón Hannát keresve, de sehol sem találtam. Biztosan a vécébe rohant.
A lány vécé ajtaján dörömböltem és kiabáltam, mivel nem engedte el.
- Hanna gyere ki, beszélnünk kell!
- Hagyjál! - jött egy halk válasz.
- Gyere ki kérlek és mond el, hogy mi volt ez az egész!
Aztán kinyílt az ajtó, és Hanna sétált ki elém kisírt szemmel.
- Úristen! Mi a baj? - kérdeztem és megfogtam a kezét, amit rögtön elrántott.
- Semmi... Azt hiszem megőrültem.
- Miért?
- Azt hiszem beleszerettem valakibe, akit alig ismerek.
Ebben a pillanatban, ebben a szent és megismételhetetlen pillanatban kijött a helyettesítő tanár és ránk üvöltött.
- Most azonnal befelé a terembe! Senki nem engedte meg, hogy ti csak úgy kifáradjatok a teremből! - ezen muszáj volt elmosolyodnom, hiszen ahogyan mi kifáradtunk a teremből az egyenlő volt egy meteor becsapódásával.
A nap többi részében Hanna került engem és végig Barbival és Alízzal lógott. Miért csinálja ezt? Mi az, hogy beleszeretett valakibe akit alig ismer? Azt értem, hogy idegesíti, hogy Franciska akivel mindig együtt van leváltotta rám és ez most biztosan megviseli. De amit most csinál az nem normális.
A másik csaj aki egész álló nap rám se nézett, az az előbb említett Franciska volt, aki Rolit idegesítette a hülyeségeivel és gondolom ezzel az "Anyád a mackó"-s dologgal. Egy csapásra szétfoszlattam azt a szépen kialakult rózsaszín ködöt.
Ma suli után Balázs átjött, hogy majd ketten menjünk a Kiss-be.
- Most kajak kidobtad a kis ribancot? - röhögött Balázs miközben a nappaliban ült egy fotelban miközben én valami felvehető cuccot keresgéltem.
- Hát... Nem akartam, de megtörtént. Eddig se éreztem iránta semmit, lefeküdtünk, és ő már rögtön szerelmes lett.
- Nők. - mondta lesajnálóan. - Hé haver! Itt van a kanapén ez az ing, dobd magadra és húzzunk!
Egy piros-kék kockás inget mutatott amit eddig észre sem vettem. Felvettem, felpakoltam magam pénzel, végig mentünk a sötét utcákon és elénk villant a nagy csókos száj alá írva elegáns betűkkel, hogy Kiss.
Azt hiszem ez volt az utolsó dolog amire emlékszem. Most valami sötét helyen fekszem, valami rohadt hideg kövön és valami csaj van mellettem.

 Holnap indulok haza. Egyrészt azért mert az igazgatónőnek is azt ígértem, másrészt meg azért, mert holnapra tervezik Roul megölését, ami nem különösebben izgat, de valamiért kötelességemnek érzem megvédeni őt... Különös, mintha egy belső hang akarná azt hogy, Örök életet adott. Hagynád, hogy az Ő örök életét elvegyék? Igaz, hogy Niknek és Angelicanak megígértem, de nem visz rá a lélek (hülye mondás).
Miközben Párizs eldugottabb utcáin sétálgattam, az iPodomat hallgatva, valami rettenetes hörgést hallottam a közelből. Elindultam a hang irányába és egy magzatpózban görnyedő fekete dzsekis pasit láttam.
- Jól vagy? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Én... Jól vagyok. - nyögte ki a férfi.
- Nem úgy néz ki. - mondtam és leguggoltam mellé, hogy lássam az arcát. Elvettem a kezeit az arca elöl és olyan makulátlan fehér bőrt, mint amilyen az övé volt, még életemben nem láttam. Még Roul is próbált magán segíteni, de ez az ember ízig-vérig vámpír volt. - Te... egy...
- Vámpír vagyok. Én azt hittem Franciaországban már rég nem élnek vérfarkasok és ezért nem is számíthattam rájuk, de miközben barátnőmhöz, Nadinehez igyekeztem rám támadt két velem egykorú férfi, meg egy szintén velem egykorú vörös hajú nő. Vigyázz te is magadra, rettentő veszélyesek.
- Értem, de szerintem engem nem fognak bántani. - mondtam alig hallhatóan.
- CSAK NEM SZÖVETKEZTÉL VELÜK?! - rámüvöltött és szépen lassan felállt és hátrálni kezdett.
- Ismered Roult? - kérdeztem.
- Azt a pedofil állatot?
- Azt hiszem. Ő teremtett engem...
- Ez érthető. - vágott közbe.
- ...És Angliából jöttek vérfarkasok, hogy megöljék, mert ez már beteges amit művel. Én belementem, de...
- Senki sem ölheti meg a teremtőjét. Drága pici naiv kutyuskák ezt úgy látszik nem tudják. Amúgy mi a neved?
- Chloé Betranche. Neked?
- Salomon Neufmarche.
- Te jó ég, a dédnagymamám ezer éves könyveibe olvastam Neufmarche nevű emberekről.
- Igen, mivel 1718-ban születtem, és sok legenda maradt a családunkról.
- EZERHÉTSZÁZTIZENNYOLCBAN? - visítottam.- Ugye csak ugratsz?!
- Nem. Hahó! Vámpír vagyok. Attól még, hogy a drága Roul túl sok mindent tud az nem azt jelenti, hogy nincsenek nála jóval idősebb vámpírok.
- Igen Roult csak 18 éve változtatták át.
- Tudom. Csak azt nem tudom, hogy ki.
- Azt én se. - tovább beszélgettünk, kiderült, hogy őt 22 éves korában változtatták át és egyébként meg 294 éves. Kicsit be is kajáltunk, miközben sétálgattunk. Nagyon jól nézett ki, de van egy bizonyos emberbarátnője, Nadine. Pff mifféle vámpír tart emberbarrátnőt? Mi ez, Alkonyat?
Hazaértem. Már mindenki otthon volt, és üvöltözéseket hallottam.
- Rohanj akkor a kis stricidhez! - hallottam Gus üvöltő hangját.
- Értsd már meg Gustave, hogy nincs köztünk semmi, csak egy barát. - üvöltötte anyám.
- Igen?! Barátokkal nem fekszem le!
- Te ezt nem értheted... - suttogta anya.
- Nem érthetem? De nagyonis jól értem, hogy MEGCSALTÁL. - ordította torka szakadtából Gus és anyát figyelte, ahogy berohan a fürdőszobába becsapva maga mögött az ajtót. Nem értettem anya miért csalná meg élete értelmét, de aztán rájöttem. Én voltam. Amikor tegnap elbájoltam anyát. Az egész az én hibám. Sírni kezdtem, amiért én rontottam el anyu boldogságát, és a pénzforrásunkat... Nekem nincs szivem... Úgy megváltoztam... Senkit sem szeretek...Ki lett belőlem ölve minden érzés, vagy mi történt?!
- Szivem ne sírj, nem történt semmi. - megsimogatta a fejemet anyu miután kijött a fürdőszobából.
- Az én hibám... - szipogtam.
- Ugyan már miért lenne a te hibád?!
- Mert én... Mindegy. - nyögtem ki.
- Kicsim feküdj le, már késő van. Jó éjszakát. - és két puszit nyomott az arcomra.
Besétáltam a szobámba, de utoljára még hátranéztem anyura aki ma este nem a szobájában aludt.

Olvastam, tévéztem, és egyéb dolgokkal elütöttem az éjszakát, mint mindig. Reggel csönd volt. Gondolom már mind elmentek dolgozni, ezért nem akartam őket zavarni, úgyhogy írtam egy levelet, amin közöltem, hogy visszamentem a koleszba.
Amikor beléptem, olyan érzésem volt, mintha egy hónapot lettem volna távol annyira megváltozott minden. Kifestették az aulát, tele tették új plakátokkal, szórólapokkal a falakat.
- Szia Chloé, örülök, hogy visszajöttél! - vigyorgott rám az igazgatónő egy stréber kilencedikessel a sarkában.
- Jónapot! - köszöntem és már mentek is tovább. Örültem, hogy nem mondott többet.
Benyitottam a szobámba és Fabienne nem volt bennt. Mindegy én örültem, hogy végre itthon vagyok és leültem, kikentem a szemem és átmentem Léáékhoz hátha ott tartanak valami összejövetelt.
Bekopogtam.
- Szabaaad! - visította Bernadette és bementem. Ő volt bent, Léa, Sabine és még egy pár lány, és ha jól láttam Fabienne is ott volt fekete pentagramos pokróccal betekerve. Azt hiszem pörgetőztek.
- Hé nyuszika, nem szállsz be? - kérdezte az egyik csaj.
- Hát persze, szivecském. - válaszoltam. Idegbajt kaptam ezektől a kis picsáktól.
- Szia Fabi! - rámosolyogtam, de ő nem viszonozta.
Egyébként a pörgető az egy olyan járték, hogy van egy tábla amin van egy nyíl, megpörgetik és az illető akire rámutat a nyíl, annak meg kell csinálnia egy durva dolgot, amit az előző válaszoló mond. Ha pedig nem csinálja meg le kell vennie egy ruhadarabot, amit akkor vehet vissza, ha megcsinálja azt, amit másnak adtak, ezáltal az akinek ezt adták, nem kell vetkőznie, mert olyan mintha ő csinálta volna meg.
Egyébként egyáltalán nem akartam játszani, de Fabinak tudnia kellett, hogy holnap akarják megölni az apját.
- Hé! - mondtam halkan, hogy csak ő hallja. - Ugye, tudod mi lesz holnap?
- Hagyjál. - morogta.
- De hát Roult meg akarják ölni. Ennyire nem érdekel?
- Nem. - mondta.
A nyíl rám mutatott, az a csaj aki nyuszikának hívott, ő pörgetett.
- Bocs elmondanátok, hogy hívják? - kérdezte a többiektől.
- Chloénak, de mindenki csak Szöszi Samarának hívja. - mondta Sabine és összeröhögött a csajokkal. Még Fabi is nevetett. Aztán Sabine a csajszi fülébe súgott valami
- Tehát Samara. Én Bogdana Szelezsán vagyok, egy kemény román csaj, úgyhogy jobb ha nem kezdesz ki velem. Amit pedig meg kell tenned, az az, hogy átmész Pierrékhez és beleharapsz a nyakába, tudod mint azon a bizonyos órán akartad. Most megteheted. - vigyorgott Bogdana.
- Grr. - röhögött Bernadette.
Na nem. Ezt azért nem. De vetkőzni sem akartam, fűzős felső volt rajtam, fekete bőrnadrág és csatos térdig érő bakancs. Azt sem akartam, hogy megszivassanak azzal, hogy mondjuk nem adják valamimet vissza...
- Jó. - és kimentem Bogdanaval a nyomomban, mert neki kellett felügyelnie, de aztán a többiek is utánunk jöttek.
Beértünk Pierre és Augustin szobájába. Ők az ajtóban maradtak én meg odamentem Pierrehez, aki épp römizett barátjával és annyira zavarban volt, hogy elejtette az összes lapját.
- Hello. Hmm... Lenne kedved egy kicsit játszani valami mást? - mondtam kéjesen.
- Öö... Én... Vagyis, nem... Illetve lenne kedvem... Igen, azt hiszem. - dadogta, és lesmároltam. Ott smároltunk egy ideig aztán rátapadtam a nyakába, előszőr csak gyengén huztam a szemfogaimat végig a nyakán, aztán lefeküdt a földre, én ráfeküdtem és beleharaptam a nyakába.

Kínos csönd volt. Gus egy újságot lapozgatott, én meg a semmibe meredve gondolkodtam. Van még  egy pár kérdésem ezzel az emberrel kapcsolatban... Green Day - 21 guns?! Joseph?! Kisétáltam az előszobába és fogadtam a hívást.

 Tomi tehát Franciskával jár. Nagyon szerelmesnek néznek ki kívülről, ami Franciskára igaz, de Tomira kicsit sem. Hanna egyedül maradt, mivel az akivel mindig lóg, faképnél hagyta egy pasi miatt. Ráadásul az egyik legjobb pasi miatt.

Hanna:
Olyan szépen éltem az életem. Eszembe se jutott suliba járni, dolgozni vagy ilyesmi. 2003-ban 85 évesen elhatároztam, hogy megpróbálok normálisan élni és rendesen megtanulok írni, olvasni. Mármint valamennyire tudtam, mert a mama megtanított, de hát az régen volt. Amikor mama és papa (aki szinte sosem volt otthon, ugyanis katona volt) meghalt 1940-ben, 22 éves voltam. Egyedül maradtam. Senkim sem volt. El kellett bújnom a világ elöl és elköltöztem egy elhagyatott kis faluba, ahol alig éltek 30-an. Találtam egy kis házat, ami eladó lehetett egy jó pár évtizede, de senki nem látogatta. A helyiek szellemháznak hívták. Tökéletes volt. 63 évig éltem ott. Sehova nem jártam, csak a szomszéd faluba élelemért. Folyamatosan a 22 éves külsőmet hagytam magamon, így amikor kiléptem az ajtómon hatalmas fekete csuklyában voltam. Mendemondák születtek rólam, ami apáról fiára, anyáról lányára szállt. A kísértetházba beköltözött egy szép, fiatal hölgy, akiből szintén kísértet lett és nem szabad megközelíteni, hozzászólni, mert a végén még belőle is kísértet lesz. Ez az én hibám volt. Élhettem volna normális életet, de a boszorkányságról semmit nem tudtam, csak annyit, hogy a szerelem halálos. Ettől rettegtem, hogy akaratom ellenére megtörténik. A többire magamtól kellett rájönnöm, különböző ősrégi könyvekből, amiket magammal hoztam. Ezért elhatároztam, hogy a kis falucskából, a határ széléről visszaköltözök a fővárosba. Megvolt a régi személyazonosságom, csak meg kellett újítani és egy új születési évet adni. Ami 1997 lett. Anyám neve is megvolt Eszterág Julianna, az eredeti neve. Saját magamnak kellett eljátszanom az édesanyámat és saját magamat is, egy hatéves gyereket. Bonyolult volt ez az ügy, de végül minden megoldódott és beírattam magamat egy általános iskolába. Innentől kezdve minden simán ment. A bökkenő az volt, hogy anyát és lányát soha nem látták együtt. Aztán megtanultam egyet s mást, hogy hogyan varázsolom magam mellé "magamat" úgy, hogy én irányítom. Aztán sikerült mindent megoldanom, a hat éves kislány aki voltam nőtt és nőtt, barátokat szerzett és teljesen elvegyült a többiek között. Azt hittem én maradtam az utolsó boszorkány a világon aki megtudta magát tartani, de egyszercsak... Összetalálkoztam anyám unokahugának a gyerekének a gyerekével. Egy srác volt az, egy távoli rokon, Konrád. Csak egyetlen egyszer találkoztam vele 2 éve és akkor beszélgettünk. Azt hangoztatta többször is, hogy boszorkánynak lenni egy áldás. Szerintem meg egy átok.
Levelet kaptam tőle, hogy hol és mikor találkozzunk. Azt, hogy honnan tudta meg a címem nem tudtam meg. Nagyon nem volt szimpi a csávó, hülyén beszélt, mert Bécsben nőtt fel. Királynak képzelte magát és bunkó is volt. Persze a 14 éves kinézetemmel beszélgetett. Azt tudta, hogy igazából idős vagyok, de amikor megmondtam neki, hogy 92, majdnem elájult. Pedig tudhatta volna... Aztán amikor magához tért megijedt és elrohant. Ő is boszorkány, illetve varázsló, de szerintem még nem jött rá hogy kell a kort, kinézetet változtatni. 18 éves volt és annyinak is látszott, hogy azóta mi van vele azt nem tudom, de nem is igazán izgat. Neki sincs senkije, meghaltak a szülei. Lehet, hogy halott, lehet hogy nem. Elég hülye vagyok... Ő az egyetlen rokonom és nem érdekel mi van vele...

 Reggel szerencsétlenül keltem fel. Tomiról álmodtam és Franciskáról, ahogy egymást babusgatva fekszenek a szép zöld réten, Alkonyat stílusban. Az álmomban még sokminden volt, de arra már nem emlékszem. Még jó.
Zoéval mentem ma reggel is suliba, végigröhögtük az egész utat, többek közt elmeséltem neki a hülye álmomat is. Persze ő elkanyarodott a vendéglátós suli felé, én meg mentem tovább a Benedek Elek Gimnázium irányába. A többieket már messziről kiszúrtam. Franciska a Tomikája nyakában csüngött és folyamatosan nyalták-falták egymást. Balázs valamit mutatott a telefonján Rolinak és ezen vigyorogtak. Amikor közelebb léptem megláttam, hogy meztelen csajokat nézegetnek. Hurrá.
- Hali. - köszöntem mosolyogva. Figyeltem Tomit ahogyan elengedi a csaját és végigmér engem. Pff ez a lesajnáló nézés... Attól még hogy casanova megkapta a legnagyobb ribancot, én meg egyedül vagyok, nem kell így rám nézni. Kinyújtottam rá a nyelvem, amitől gyorsan elkapta a tekintetét és fülig vörösödött. Így kell ezt csinálni Hanna!
Mindenki visszaköszönt, de a továbbiakban ügyet sem vetettek rám. A galambok ismét egymással foglalkoztak, Balázsék meg azzal voltak elfoglalva, amivel eddig is. Egy darabig néztem, hogy esetleg mondanak valamit, legalább egy "mizu"-t, de nem történt semmi. Kikerültem őket leültem egy lépcsőfokra és néztem az osztály másik párocskáját Márkot és Barbit, akik vitatkoztak. Barbi, Tomi , Franciska és Alíz volt az osztálytársam általánosban. Barbival nagyon jóban voltunk, de amikor gimisek lettünk összejött Márkkal, és velem szinte semmit sem törődött. Így a kis ringyóval, Franciskával kellett lógnom, mert a többiek még nála is borzalmasabbak voltak. De most, hogy végre láttam őket vitatkozni, jó érzéssel töltött el. Na, ez szemétség, de nem lehet minden kapcsolat hibátlan.
Barbi sírva rohant el Márktól aki odament Csabához és Évihez és velük lógott tovább. Ahogy Barbi előtt is volt. Figyeltem ahogy a ribanc társaság is el van, a Csaba társaságot, az én egykori társaságomat, és egyszercsak azt vettem észre, hogy Barbi is a lépcsőre ült, távolabb tőlem, de szerintem észre sem vett.
- Szia Hannus! - mosolygott rám. Hannus?! Rég nem hívott már senki így...
- Szia Barbi. - mondtam és ránéztem mosolyt erőltetve az arcomra. Rájöttem, hogy szinte ugyanúgy nézünk ki. Ma fekete ruha volt rajtam, rózsaszín és narancs virágokkal. Rajta meg sötétkék fodros ruha és ugyanolyan fekete baletcipő, mint rajtam. Még a márkája is ugyanaz. A haja neki is festett szőke, de melír nélkül. Aztán rájöttem, hogy vele asszem most szakítottak és kedvesre váltottam.
- Úristen! Mi történt? - közelebb húzódtam hozzá, hogy a szemébe nézhessek. Az a minimális kis szemfesték, ami volt rajta elég szépen lefolyt. - Majd ha bementünk használd. - nyomtam a kezébe a sminklemosómat.
- Köszi. - nagy levegőt vett. - Márk... Márk... Márk egyszerűen dobott engem... Azt mondta, hogy... Hogy ő már nem szerelmes. - dadogta.
- Te szegény! - átöleltem. - Nyugi. Ő is csak egy hülye bunkó aki szédíti a csajokat. - akaratlanul is ránéztem Tomira, aki engem figyelt. De miért?! Na mindegy, most nem ez a lényeg. Barbi észrevette, hogy őket nézem és ő is rájuk nézett.
- Nézz rájuk! Olyan aranyosak együtt. - mondta szipogva.
- Hagyjuk már. Nézz rájuk jobban! Max egy hetet még jósolok nekik. Általánosban is jártak, te tudod. De csak az elején foglalkoztak egymással utána leszarták egymást. Most is ez lesz. - összeröhögtünk.
Becsöngettek. Felrohantunk. Ennek az osztálynak a nagy része csak akkor képes belépni a suliba, ha már épphogy kezdődnek az órák. Ez mindig így megy már tavaly óta és a tanárok nem tudnak mit tenni ez ellen.
Túléltünk három órát, már csak kettő volt hátra. Zenét hallgattam és Barbit néztem ahogy Alízzal fecseg. Teljes ráhangolódtam Mansonra és csak nézelődtem ide-oda.
- Hé, Hanna. - hátulról jött a hang. Tomi? Mi a szart akarhat tőlem pont Tomi?
- Igen? - hátrafordultam és szomorúan eltettem a telóm.
- Látom megint összehaverkodtál Barbival. - vigyorgott. Most komolyan erről akar velem beszélgetni? Mindjárt csöngetnek és nem tudtam végighallgatni miatta ezt a rohadt számot.
- Ja. - mondtam és megfordultam. Egy hosszú sóhaj jött válaszul, amit nem igazán értettem. - Amúgy miért? - mosolyogtam kedvesen.
- Semmi, csak ez jobb mintha azzal a... - nem fejezte be a mondatot. Franciska huppant le mellém és folyamatosan hátrafordult órán, amit egyébként egész nap csinált.
Vége lett az óráknak. Ezernyi kérdés volt bennem. Tomi majdnem lekurvázta a barátnőjét? Vagy mi mást mondhatott volna? Semmi, csak ez jobb mintha azzal a... Szépséggel? Gyönyörűséggel? Bombázóval? Ezt is mondhatta volna, de akkor miért fejezte be mikor megjelent? Na, meg mióta érdekli őt, hogy ÉN kivel lógok? Pff...
Estefelé felnéztem Facebookra. Rohadtul unalmas, de azért néha napján egy-két percre felnézek, még profilképem sincs, de beszélgetni jó, mivel manapság mindenkinek van.
Tamás Váradi és Franciska Wildcat Tóth kapcsolatban vannak. Ma, 22:03
Kösz Facebook, ezért érdemes volt feljönnöm...