Heinewood egy kisváros, mindenki ismer mindenkit, így miután hazaértem, azonnal rohantam anyuhoz a kérdéseimmel.
- Anya! - kiabáltam. - Ismered Brian Davis-t? Vagy hallottál már róla? - kérdeztem.
- Persze, hogy hallottam róla. Személyesen nem, de látásból ismerem és a szomszédok rengeteget szoktak róla pletykálni. Állítólag nincsenek szülei és már a sokadik család fogadta örökbe őt itt a városban, mert szegényke elég problémás gyerek. Emlékszem Polau néni, akinél most voltál, kérdezte, hogy nem mi vagyunk-e az örökbefogadó család. Természetesen nem mi voltunk, de rajta kívül mások is ránk akarták már sózni és most, hogy középiskolába megy még rosszabbul kezdett el viselkedni és ha nem találnak neki családot, akkor viszik a nevelőintézetbe. - mesélte anya. - Jaj, de fecsegek itt butaságokat, mint a pletykás vénasszony. Miért kérdezted egyébként?
Időbe tellett mire a hallottakat felfogtam... Ez azt jelenti, hogy Ő okozhatta az ájulásom?! Na jó, ez elég valószínűtlen, de valamit mégiscsak csinálhatott...
- Osztálytársam lesz és nem igazán tudtam meg róla sokat, mert csak úgy ott volt, de nem beszélt senkivel. - magyaráztam.
- Értem. Ennek nem örülök, ezt a gyereket nem is szabadna rendes iskolá... - aztán megállt, felnézett rám az asztal törölgetésből. - a lényeg, hogy kerüld el.
Nem tudtam hova tenni azt, hogy miért jött így zavarba és miért nem fejezte be normálisan a mondatot, ezért inkább nem válaszoltam, felmentem a szobámba, hogy pihenjek, hiszen 4-kor már fel lettem ébresztve.
Már majdnem elaludtam, amikor Pitbull & Ke$ha Timber-je a frászt hozta rám, ami pedig a telefonom csengőhangja volt és azért volt furcsa, mert ez azoknál szólt, akiknek nem volt elmentve a számuk és nem vagyok egy celeb, a hívásaim 99 %-át a családomtól kapom, úgyhogy ezért lepődtem meg, de felvettem.
Nyávogós idegesítő, fülcsengést okozó fiatal női hang szólt bele.
- Juj, hát szia Meli drágám! - egyetlen egy ember hív ezen a lekezelő néven, ezért rögtön tudtam, hogy ez a drága apukám még drágább barátnője. Eddig se volt jó a hangulatom, de most már kész lettem. Sipákoló hangja persze nem hagyta abba. - Apucid mondta, hogy Heinewoodban van egy tök szupcsi hotel...
- Kérlek kímélj meg a nevetséges szóhasználatodtól. - vágtam közbe. Meg egyébként is egyetlen egy hotel volt itt az is lepukkant, kb. évi 10-15 fő volt a vendégek száma, tehát nem volt itt semmilyen szupcsi hotel.
- Jaj, ne legyél ilyen morci, Meli baba! Szóval... A Márvány hotel, ahol most megszálltunk és arra gondoltunk, ha már itt vagyunk, benézhetnénk hozzátok is. Mit szólsz? Ja és nem kéne utalni a gyerkőctartást, mert így odaadhatnánk személyesen is. - lelkendezett Ivory.
- Oké. Már csak azt nem értem, hogy ehhez miért is engem kellett hívni? Anyával megbeszélitek és kész. Hagyjatok ki ebből. Bár tőlem jöhettek, csak mondjátok mikor, hogy addigra ne legyek itthon.
- Ajj ne csináld már. Egy család vagyunk, ki kéne végre békülnünk. - vette könyörgőre a dolgot.
- Mi sosem leszünk egy család! - üvöltöttem a telefonba és mikor már letettem volna még megszólalt.
- Amúgy azért téged hívtalak téged, mert anyád reggel összeveszett velünk.
- Gondolod, hogy azok után kíváncsi rátok? Nem tudom miről volt szó, de anyut ritkán hallom ilyennek. Tehát maradjatok nyugodtan a szupcsi hoteletekbe és felejtsetek el minket.
- Hmm... Ahogy gondolod, szivikém. Most lépek, cupp-cupp. - mondta nyafogósan.
Már csak ez hiányzott. Végre pihenhetnék, erre rohanhatok le közölni anyával, hogy mondja meg apáéknak, hogy ne merjenek idejönni.
Mentem volna le a lépcsőn, erre megjelent Ren, aki majdnem lelökött a lépcsőn és elém rohant, majd felém fordult.
- Francba! Azt hittem gurulsz egyet, jó lett volna egykének lenni. - röhögött majd, mintha valami Michael Jackson klipben lenne, úgy kezdett el hátrafele kacsázni a lépcsőn, amikor egyszercsak nagy csattanást hallottam, Ren pedig eltűnt. Gyorsan lesiettem és... Horrorfilmbe illő képkocka fogadott. Ren lába nem normálisan, véresen, a lépcső deszkája szakította fel talán így, a lába teljese ki volt fordulva és felfelé állt. Az arcán óriási nagy rémület volt, és üveges tekintettel bámult a plafonra. Bennem és anyában megállt az ütő, aki velem egy időbe startolt ide.
- Te jó ég! - kiabált anyu. - Hívd a mentőket Melanie! Remélem még él.
Felhívtam a 911-et. Elmondtam mi történt, hogy stb. azt mondták rögtön itt vannak. Addig is anyuval megpróbáltunk mindent megtenni érte, amit nekünk is meglehetett.
Ennél jobb már nem is lehet, tegnap én ájulok el a semmitől, még Cindy-vel is összeveszek, ma felhív Ivory, hogy ők márpedig idejönnek, most meg Ren a halálomat kívánja, persze poénból, erre Ő esik le a lépcsőn. Mi jöhet még?! Inkább nem szeretném tudni, ennyi elég volt.
Csengettek és jöttek a mentők, tették a dolgukat, lélegeztettek, próbálták magához téríteni, sajnos sikertelenül, ezért felcipelték a hordágyra, aztán anya odajött hozzám.
- Bemegyek Ren-nel a kórházba te... ti addig maradjatok itthon Cindy-vel.
- Én is beszeretnék menni. Miért nem maradhat itthon Cindy egyedül? - kérdeztem.
- Nem, nem, itthon maradsz vele és kész ! - parancsolt rám. Aztán csendben hozzátette. - Ren egyébként sem örülne, ha látna téged, mert mivel nem bír téged, képes lenne rád fogni az egészet.
- Ó, értem. Akkor szia. Remélem minden rendben lesz. - mondtam, aztán elköszöntünk. Kivitték Rent, a mentőautó pedig szép lassan elindult.
Egyfolytában fohászkodtam Ren-ért és nem értettem, hogy Cindy, hogy hogy az egészből nem hallott semmit, vagy csak nem érdekli... Megértem, mert persze nem bírja Őt, ahogy újabban engem se, tehát lényegében egyedül maradtam, mert majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy Cindy nem fog lejönni.
Csengő.
Nem hiszem el, kik ezek és mit akarnak ilyenkor?!
- Drágáiiiiim, kinyitnátok végre? Elég nyomasztó itt kint álldogálni, ugye Jimmy? - hallottam a nyávogást. Nem hiszem el, hogy ez a szerencsétlen Ivory nem ért a szép szóból. Semmi kedvem nem volt Ren esete után még hozzájuk is.
Kivánszorogtam az ajtóig és kinyitottam. A látvány valami borzasztó volt. Sosem érettem apa mit eszik ezen az ocsmányságon, Ivory-nak hosszú zsiráfnyaka, horgas orra, keskeny feje és sötét mustárszínű szeme volt. Aztán ennek tetejébe még gebe is volt, majd hogy nem elfújta a szél,a melle akkora volt, mint egy 10 éves kisfiúnak, a haja meg aztán még ezeknél is jobb volt, sötétbarna haját az istenért se bírta soha befogni a szőke festék, így foltokban omlott a hosszú, egyenes, töredezett hajzuhatag a derekáig. Mint egy rossz pornószínésznő. Apám meg úgy nézett ki mellette, mint egy kövér kis törpe, az ódivatú körszakállával meg még jobban feldobta az összképet. Anya egyébként pont hogy Ivory ellentéte, kicsit duci, vörösesbarna, kerek fejű, és pisze orrú. Apámnak változik az ízlése, az biztos...
- Sziasztok. - mondtam a lehető legkevesebb lelkesedéssel.
- Szia kislányom. - kezdte apa hivatalos hangnemben, ahogy 4-5 éves korom óta mindig hozzám szól. - Mi újság? - vigyorgott, mint az olcsó bérért dolgozó plázamikulás. Mivel nem válaszoltam, folytatta. - Na jó, hagyjuk a formaiságokat, azért jöttünk, mert lenne egy kis beszélnivalónk édesanyáddal, de nem látom, hol van. - mondta. Ez a jelenet vicces, volt, mert nem invitáltam be őket, így apu a fél centis nyakát próbálta nyújtogatni és úgy benézni a hátam mögé.
- Ren legurult a lépcsőn, így elment vele a kórházba, én meg itthon maradtam egyedül... Illetve Cindy-vel.
- Ó. - szólalt meg Ivory. - Tehát még mindig van olyan, hogy Cindy.
- Micsoda...? Mi az, hogy... - kezdtem volna, de apám közbevágott.
- Szegény fiam. Jobban járt volna, ha annak idején velem jön. Majd ha belefér az időnkbe elmegyünk benézni hozzá. - mondta a körszakálla simogatása közben, Ivory pedig ide-oda nézegetett, mert már alig várta, hogy eltávozzanak, mert nem volt sok kedve hozzám.
Egyébként is mi az, hogy ha belefér az időnkbe? A saját egyetlen drága fia kishíján meghalt és ennyire érdekli?! jobb, ha ezen már nem is csodálkozok.
Mivel apa nem hagyta abba az agyalást, mert valamit még akart volna mondani,de persze a drága barátnője már nem bírta.
- Jimmy pisilnem kell! - mondta kényesen. Azért szégyen, hogy ez a nő lényegében a mostohaanyám...
Ivory mivel tudta, hogy ide bizony be nem jön, ezzel próbált megmenekülni.
- Jól van, jól van szivem, megyünk is. - mondta feleszmélve a gondolataiból. - Szia Melanie, add át üdvözletem anyádnak, majd még fogunk keresni! - ezzel elviharzottak. Már amennyire eltudott szegény Ivory a 20 centis sarkával. Szép látvány...
Néztem ahogy elhajtanak és apám int egyet nekem, mint a gyalogosnak akit átenged a zebrán, de legalább próbálkozott. Sose volt apának való, se férjnek, Ő csak egy üzletember és a tökéletes nője is csak a pénze miatt van.
Amikor végleg eltűnt a fekete Lacrosse, akkor láttam meg egy alakot, akit apa majdnem elütött, de mintha az ember direkt ment volna így. Egyre közelebb jött és felismertem.
Brian.
