Látták. Látták ahogy kiszívom Pierre nyakát. Ahogy azt is, ahogy megöltem... Pedig nem akartam. Én teljesen becsavarodtam. Először Joseph, most meg Pierre. Igaz, Joseph vámpír lett, de Pierrel is tegyem ezt? A végén még elkönyvelnek olyannak, mint Roul és megölnek. Így hát hagytam, hogy az utolsó csepp élet is kimúljon belőle.
A csodálatos bájolásnak köszönhetően a többiek az egészből nem láttak semmit, viszont valamit kezdenem kellett a holttesttel, tehát elvittem a vészkijáraton át egy erdőbe és ott hagytam, hogy majd a zsaruk ha megtalálják, kitalálnak valamit.
Épphogy felértem a szobámba, csörgött a telefonom. Ismeretlen.
- Hello Chloé, Nik vagyok. - mondta.
- Hello.
- Holnap reggel 6-kor gyere ki az erdőbe, majd úgyis megtalálsz, hiszen megérzel minket. Na szia...
- Várj!
- Igen?!
- Nem lehetne egy nappal később? Holnap van az utolsó tanítási nap, utána téli szünet...
- Nem lehetne egy nappal később? Holnap van az utolsó tanítási nap, utána téli szünet...
- NEM! Old meg és kész.
- Elegem van ebből! Ha nem teszitek egy nappal később, nem segítek!
- Akkor nem segítesz. Na csáó. - és kinyomott.
Jó, rendben van, akkor nem megyek. Így megy ez. Mégis mi szükségük lenne egy újonc vámpírra, aki néha azt is elfelejti, hogy vámpír és a saját képességeiről sem világosította fel senki... Á, mindegy is, jobb ez így, Fabival meg lesz ami lesz, ha neki nem vagyok fontos, ő se lesz nekem...
- Miért van az, Betranche kisasszony, hogy akárhányszor bejövök ide te mindig ébren vagy? - mondta Mrs Crine.
- Csak azért, mert egy kis apró zajra is felébredek.
- Értem... Hát kedvesem szerintem menj el orvoshoz, mert az nem jó, ha ennyire rossz alvó vagy, itt vannak az érettségik meg minden vizsga, te meg sosem alszol. - mondta most már az ágyamon ülve.
- Nyugodjon meg, jól vagyok.
- Rendben van akkor jó éjszakát. Látom Fabienne jó mélyen alszik.
- Jó éjt, Mrs Crine.
Miután végre kiment elővettem a laptopom és beírtam a Googleba, hogy vámpír, a képességeimet, mindent amit eddig tapasztaltam, beírtam Roul nevét, és mindössze egyetlen egy találat volt, és alatta már jött is a szöveg, hogy biztos elgépeltem valamit. Nem. Pontosan ezt kerestem.
Bár amennyire azt hittem, hogy tökéletes oldalt találtam, annyira nem volt az. Két srác blogja volt, amin arról írtak, hogy milyen fura lett a húguk, miután találkozott egy titokzatos fiatalemberrel, akit Roulnak hívtak. Mintha csak a saját leírásom láttam volna. De ez nem segített, tehát befejeztem és inkább a gondolataimba merültem. Azon gondolkoztam, hogy mennyi idő kell ezeknek az idiótáknak, hogy rájöjjenek Pierre nincs meg... Vagy már lehet, hogy rájöttek.
- APA...NE...SZERETLEK...CHLOÉ...NE... - üvöltötte Fabi álmában, azonnal odaszaladtam.
- Fabi, nyugi, itt vagyok. - mondtam.
Lassan kinyitotta a szemét és könnyes szemmel, riadtan nézett rám.
- Megölted az apámat! - kiabálta.
- Nem! Nem öltem meg, csak álmodsz...
- De... Meg fogod... Láttam. Egészen élethű volt.
- Nyugi már! Nem is megyek el! Különben sem ölhetem meg azt aki teremtett, ne fárassz már, könyörgöm...
Meredten előre bámult... A szeme... A szemének csak a fehér része látszott és hörgő hangon azt mondta:
- El fogsz menni, mert megakarod védeni. Meg fogod ölni. Ami természetellenes és rengeteg következménye lesz. Egészen az örökkévalóságig viselheted magadon ezt a tettet és...
- FABIENNE FEJEZD BE!
- Bele fogsz őrülni...
- FABI! - ordítottam.
- Mindenkit megölsz, mert őrült leszel...
- HAHÓ! Itt vagyok, Fabi! Válaszolj... - sírva fakadtam. - Fabi ne csináld ezt...
Fehér szemével megpróbált rám nézni aztán becsukta és elájult. Azonnal hívtam Roult.
- Roul!!! A lányod elájult. - kiabáltam a telefonba.
- Az nem túl jó. - mondta érzelemmentes hangon.
- Nem túl jó??? Kifehéredett a szeme és össze-vissza nyögdécselt nekem férfihangon. Ez normális?
- Uh. - egy pillanatra elhallgatott. - Pár másodperc és ott vagyok.
Tényleg kb 5 másodpercen belül itt volt. Szó nélkül lehajolt a lányához és két ujjával széthúzta a szemét, és... Ugyanúgy, mint az előbb fehérség volt helyette.
- Ez is valami természetfeletti hülyeség. - morogtam.
- Hülyeségnek épp nem mondanám...
- Akkor? Akkor mi ez? Mi történt vele?
- Úgy tűnik, hogy Fabienne... - elgondolkodott. - Mindegy, nem érdekes.
- Már hogy ne lenne érdekes! - visítottam.
- Nem igazán vagyok benne biztos, de talán... Lehetséges, hogy ő egy...
- Miii??? Mondjad már és ne szórakozz velem!
- Boszorkány.
Kínos röhögés tört rám.
- Jól hallottad.
- Mi más van még? Vámpír, vérfarkas, és boszorkány... Egyéb dolog?
- Hát még a boszorkány hím nemű megfelelője, a varázsló. Aztán a boszorkányoknak meg a varázslóknak vannak fajtáik, mármint egy-egy különleges képességük.
- Különleges képességük?
- Nem tudom. Mindegyiknek más és más.
- Aha. Mit csináljunk Fabival?
- Hát a helyzet az, hogy orvoshoz nem vihetjük, mivel most fejlődik ki a különleges képessége. Talán ki kéne próbálnunk rajta a vámpírvért.
- Na ne... Ez undorító.
- Sokmindent nem tudsz még. - vigyorgott rám. - De lesz időnk tanulgatni... Egészen az örökkévalóságig.
Felvágta a csukóját - amire vágtam egy fintort- és megitatta a kézfejéből.
Felült Fabi, most már normális szemekkel és megszólalt.
- Fúúúj! Te a büdös véredet nyomod a számba?!
- Fabi! - odafutottam hozzá és szorosan megöleltem. - Végre te vagy!
- Egyébként megmentettem ezzel a "büdös vérrel" az életed!
- Az életét azért nem. - vágtam közbe miközben felálltam Fabi ágyáról.
- Mi történt velem? - mondta.
- Emlékszel egyáltalán valamire? - kérdezte az apja.
- Hát arra emlékszem, hogy egy óra szenvedés után, mire találtam egy pizsit, mert mindegyik a mosóban volt, végre lefeküdtem és rögtön elaludtam.
- Szóval nem. Chloé, mond el neki mi történt! Ez még nekem sem igazán tiszta.
- Á, csak sok hülyeséget mondott. - mondtam zavartan.
- Részleteznéd nekünk ezt a sok hülyeséget?
- Hát... Csak jósolt.
- Jósolt? - kerekedett el Roul szeme. - Szabad tudnom, hogy mit?
- Azt, hogy kivel fogok a közeljövőben lefeküdni. - hazudtam.
- Jó, akkor ezt a témát ne is firtassuk tovább. - Fabienne felé fordult. - A lényeg, az, hogy kiderült, hogy boszorkány vagy, akinek a tehetsége a jövőbelátás és most alakul ki a képességed.
- De eddig hogy hogy nem jött rá magától? Az ilyenre rá lehet nem?
- Nem tudom. - mondta Roul.
- Igazából gyújtottam már meg gyertyát úgy, hogy csak bámultam rá, de azt hittem képzelődtem... Meg láttam már előre egy-két dolgot, de azt hittem ez normális. Meg azért lettem goth, mert érdekelnek ezek a dolgok, de rájöttem, hogy ez a stílus nem segít és csak egyre nyomorultabbul éreztem magam...
- Értem. Szóval voltak apróbb dolgok. Na nekem mennem kell, még beszélünk erről és segítek mindkettőtöknek. Sziasztok, további szép estét, már ha lehet ezt mondani hajnali 2-kor. - köszönt el.
- Jó éjt. - mondtuk szinte egyszerre.
Egy darabig kínos csönd volt, aztán Fabi szólalt meg.
- Köszi, hogy segítettél. Talán mégsem kéne meghalnia, mindkettőnk érdekében.
- Nincs mit és szerintem sem. De hogy akadályozhatnánk meg?
- Kell egy terv. - és rám mosolygott. Végre megint szent a béke.
- FABI! - ordítottam.
- Mindenkit megölsz, mert őrült leszel...
- HAHÓ! Itt vagyok, Fabi! Válaszolj... - sírva fakadtam. - Fabi ne csináld ezt...
Fehér szemével megpróbált rám nézni aztán becsukta és elájult. Azonnal hívtam Roult.
- Roul!!! A lányod elájult. - kiabáltam a telefonba.
- Az nem túl jó. - mondta érzelemmentes hangon.
- Nem túl jó??? Kifehéredett a szeme és össze-vissza nyögdécselt nekem férfihangon. Ez normális?
- Uh. - egy pillanatra elhallgatott. - Pár másodperc és ott vagyok.
Tényleg kb 5 másodpercen belül itt volt. Szó nélkül lehajolt a lányához és két ujjával széthúzta a szemét, és... Ugyanúgy, mint az előbb fehérség volt helyette.
- Ez is valami természetfeletti hülyeség. - morogtam.
- Hülyeségnek épp nem mondanám...
- Akkor? Akkor mi ez? Mi történt vele?
- Úgy tűnik, hogy Fabienne... - elgondolkodott. - Mindegy, nem érdekes.
- Már hogy ne lenne érdekes! - visítottam.
- Nem igazán vagyok benne biztos, de talán... Lehetséges, hogy ő egy...
- Miii??? Mondjad már és ne szórakozz velem!
- Boszorkány.
Kínos röhögés tört rám.
- Jól hallottad.
- Mi más van még? Vámpír, vérfarkas, és boszorkány... Egyéb dolog?
- Hát még a boszorkány hím nemű megfelelője, a varázsló. Aztán a boszorkányoknak meg a varázslóknak vannak fajtáik, mármint egy-egy különleges képességük.
- Különleges képességük?
- Nem tudom. Mindegyiknek más és más.
- Aha. Mit csináljunk Fabival?
- Hát a helyzet az, hogy orvoshoz nem vihetjük, mivel most fejlődik ki a különleges képessége. Talán ki kéne próbálnunk rajta a vámpírvért.
- Na ne... Ez undorító.
- Sokmindent nem tudsz még. - vigyorgott rám. - De lesz időnk tanulgatni... Egészen az örökkévalóságig.
Felvágta a csukóját - amire vágtam egy fintort- és megitatta a kézfejéből.
Felült Fabi, most már normális szemekkel és megszólalt.
- Fúúúj! Te a büdös véredet nyomod a számba?!
- Fabi! - odafutottam hozzá és szorosan megöleltem. - Végre te vagy!
- Egyébként megmentettem ezzel a "büdös vérrel" az életed!
- Az életét azért nem. - vágtam közbe miközben felálltam Fabi ágyáról.
- Mi történt velem? - mondta.
- Emlékszel egyáltalán valamire? - kérdezte az apja.
- Hát arra emlékszem, hogy egy óra szenvedés után, mire találtam egy pizsit, mert mindegyik a mosóban volt, végre lefeküdtem és rögtön elaludtam.
- Szóval nem. Chloé, mond el neki mi történt! Ez még nekem sem igazán tiszta.
- Á, csak sok hülyeséget mondott. - mondtam zavartan.
- Részleteznéd nekünk ezt a sok hülyeséget?
- Hát... Csak jósolt.
- Jósolt? - kerekedett el Roul szeme. - Szabad tudnom, hogy mit?
- Azt, hogy kivel fogok a közeljövőben lefeküdni. - hazudtam.
- Jó, akkor ezt a témát ne is firtassuk tovább. - Fabienne felé fordult. - A lényeg, az, hogy kiderült, hogy boszorkány vagy, akinek a tehetsége a jövőbelátás és most alakul ki a képességed.
- De eddig hogy hogy nem jött rá magától? Az ilyenre rá lehet nem?
- Nem tudom. - mondta Roul.
- Igazából gyújtottam már meg gyertyát úgy, hogy csak bámultam rá, de azt hittem képzelődtem... Meg láttam már előre egy-két dolgot, de azt hittem ez normális. Meg azért lettem goth, mert érdekelnek ezek a dolgok, de rájöttem, hogy ez a stílus nem segít és csak egyre nyomorultabbul éreztem magam...
- Értem. Szóval voltak apróbb dolgok. Na nekem mennem kell, még beszélünk erről és segítek mindkettőtöknek. Sziasztok, további szép estét, már ha lehet ezt mondani hajnali 2-kor. - köszönt el.
- Jó éjt. - mondtuk szinte egyszerre.
Egy darabig kínos csönd volt, aztán Fabi szólalt meg.
- Köszi, hogy segítettél. Talán mégsem kéne meghalnia, mindkettőnk érdekében.
- Nincs mit és szerintem sem. De hogy akadályozhatnánk meg?
- Kell egy terv. - és rám mosolygott. Végre megint szent a béke.