Tomi:
- Hanna?! - kiabáltam.
- Neked is jó reggelt... Mi az? - mondta fáradtan.
Át kellett gondolnom mit mondok... Valószínűleg a buliba összejöhettünk és idekerültünk, tehát nem akarom elcseszni az esélyeimet.
- Jó reggelt! - mosolyogtam. - Hogy aludtál?
- Borzalmasat álmodtam és amint látod, legurultam az ágyról és téged is magammal rángattalak... - nagyon furán nézhettem rá... - D-De-de-e é-én sajnálom nem direkt csináltam...
- Jaj nem baj, ne hülyéskedj már. Mit álmodtál?
- Már nem emlékszem, de tudom, hogy szörnyű volt. - mondta és ebben a pillanatban szorosan átölelt és a mellkasomra feküdt. Hú, jó volna tudni, mi történt és hogy hol vagyunk, de nem akarom megbántani.
Valaki kopogott.
- Na hallom fent vagytok, remélem kijózanodtatok már, reggel 8 óra van! - üvöltötte egy férfi át az ajtón.
- Igen, de... Hahó! Szétmegy a fejünk. Ne kelljen már haza mennünk ilyen állapotban! - kiabálta vissza Hanna nevetve.
Ki lehet ez? Hanna apja? Ahhoz túl fiatalos a hangja... Lehet a bátyja, de hát nincs is bátyja... Akkor... A pasija?!
Benyitott.
Magas, hosszúkás arcú, sötét hajú, borostás, a 20-as éveiben járó pasi volt.
- Nem akarom tudni hogy hogy kerültetek le az ágyról... - forgatta a szemét aztán folytatta. - Fél órátok van elkészülni! Kiderítettem a címeteket és elviszlek titeket. Mozgás!
- Fél óra?! A sminkemet annyi idő alatt csinálom meg... - morgott Hanna.
Feltűnően megköszörülte a torkát... Valamit üzenni akart vele Hannának.
A fél óra készülődésből, egy óra lett, mert elhülyéskedtük az időt. Elgyalogoltunk egy parkolóig, aztán egy kamionba szálltunk be.
- Ugye emlékeztek a tegnap estére? - kérdezte a csávó.
- Persze, Konrád, ne hülyéskedj, azért annyira nem voltunk ki, igaz? - mondta és kérdőn rám nézett.
- Minden egyes pillanatára. - mondtam és cinkosan rámosolyogtam Hannára aki visszamosolygott és a csávónak, akit kiderült Konrádnak hívnak, elkerekedett a szeme.
- Öhm... Ennek örülök, de azért ennyire nem volt jó... - jegyezte meg.
- Jaj már! Mindent neked köszönhetünk! Imádlak! - mondta Hanna és átölelte Konrádot és egy puszit nyomott a... remélem az arcára.
- Nagyon szívesen. Örülök, hogy összefutottunk. Most, hogy kiderült, te is errefelé laksz, gyakrabban összejárhatnánk. - mondta Konrád és megszorította Hanna combját... Mi ez itt?
- Kedves Tamás, akkor itt most ki is teszlek, mert ha minden igaz itt laksz, ugye? - kérdezte Konrád.
- Igen. - válaszoltam és már ki is pattantam a kocsiból és Konrád rögtön visszacsukta az ajtót, úgy, hogy mg el se tudtam köszönni.
Haza értem és anyut kerestem. A konyhában volt.
- Szia! Haza jöttem! - köszöntem.
- Szia! - meglepetésemre vigyorgott. - Gondoltam, hogy ma fogsz haza érni.
- Gondoltad?!
- Igen, hát én tudom, hogy Franciskával voltál ám.
- Ja, ja, ja tényleg. - vágtam rá. El is felejtettem, hogy ezt találtam ki.
- Na, menjél még pihenjél egyet, nagyon fáradtnak tűnsz. - mondta.
Bementem a szobámba és kidőltem.
Hétfő reggel van. A hétvégém otthon töltöttem, gépeztem, X-boxoztam, mindenféle hülyeséget csináltam.
Beértem a suliba, Roli és Franciska egymást ölelgették (úgy tűnik a buliba ők is összejöttek), mellettük pedig Balázs állt, aki a telefonját nyomkodta.
- Csá! - köszönt Roli és Balázs.
- Csá... Látom dúl a láv. - mondtam.
- Jaj ne is mond. Asszem lassan én leszek az egyetlen szingli a suliban. - röhögött Balázs.
- Ne hülyéskedj, az összes nő oda van érted, csak rájuk kell nézni. - mondta Roli.
- Ó, nézd jön a drágád... - mondta lesajnálóan Franciska.
Odafordultam. Hanna volt az, gyönyörű göndör hajjal és bordó ruhában, középen világosbarna övvel, és a szokásos fekete cipőjében jött ma is. Végem volt.
- Sz-szi-szi-szia. - nyögtem ki.
- Szia. Beszélhetnénk? - kérdezte komolyan.